Interjú a Fantorzio ponyvalap főszerkesztőjével, Tálosi Andrással

A lovecraft-i koncepcióval operáló, weird irodalmi alkotásokat közlő Black Aether (hivatalosan: szokatlan és hátborzongató történetek magazinja) után idén ősszel egy újabb hasonló kiadvány indult útjára. A Fantorzio legfőbb célja mégis az, hogy a ponyvára igényt tartó olvasóközönség vágyait kielégítse – méghozzá a fantasy, krimi, valamint horror műfajokban alkotó szerzők válogatott műveivel. Na de lássuk, mit lehet még tudni a lapról!

 

  • Aki esetleg nem hallott volna még róla, elmondanád röviden, hogy mit is takar ez a Fantorzio nevű lap?
  • Szerettük volna, ha lenne egy olyan magazin az újságosok kínálatában, ami a fantasy-krimi-horror zsánerhármas köréből kikerülő fikciós írásokat tartalmaz. Ennek megtestesülése a Fantorzio, ami kéthavonta jelenik meg, és az itthon hagyományosnak mondható antológia- jellegtől eltérően nem több novellát fog tartalmazni, hanem igyekszünk egy számba egy hosszabb, teljes írást közölni.

 

  • Honnan származik az ötlet, hogyan fogant meg maga a koncepció?
  • 2016-ban egyszer utaztam volna haza, és nagyon szerettem volna olvasni valamit a buszon, úgyhogy begyalogoltam az újságoshoz, de nem találtam semmi olyat, amit szívesen megvettem volna. A politikai lapoktól irtózom, az életmód- meg az ismeretterjesztő lapok nem villanyoztak fel különösebben, a mozi magazinok sok újat nem tudnak adni, amiről ne értesülnék a netről már jóval korábban, a Galaktika pedig a sci-fi vonal miatt nem vonzó számomra. Akkor be kellett érnem egy rejtvényújsággal, de úgy gondoltam, biztos mások is járnak hasonló cipőben, mint én. Miért ne lehetne őket kiszolgálni? Igazából ekkor fordult meg először a fejemben, hogy indítani kellene egy ponyvalapot, ami az én ízlésemet célozza be. Aztán az ötletből elhatározás, aztán tettek mezejére lépés lett.

 

  • Mennyire volt nehézkes tető alá hozni a projektet? Mennyi időt vett igénybe az első szám kialakítása?
  • Másfél év alatt jutottunk el a megjelenésig. Ez alatt kialakítottuk a lap arculatát, meghirdettünk egy kézirat-pályázatot, és folyamatosan dolgoztunk rajta apránként. Aztán idén nyáron szinte készen álltunk az indulásra, de nem akartam a nyári uborkaszezonra időzíteni a kezdést, így eltoltuk a startot szeptember végére.

  • Ki vagy kik szerkesztik a lapot?
  • A főszerkesztő és a lap egyik szerzője én vagyok, de a kéziratpályázat elbírálásában nagy segítséget nyújtott a 5Panels csapatának néhány tagja, valamint a lektorálás és az illusztrációs munkákat külsősök végzik.

 

  • Mivel a CINEGORE horror-oldal, adott a kérdés, hogy kik/mik a kedvenceid a műfajon belül?
  • Kedvenc horrorfilmem a Más világ, ami dramaturgiai szempontból nagyon ügyesen vezette a nézőt, végig megtartotta a feszültséget, logikus volt, a csavar is ült benne, és nagyon szépen volt fényképezve. Tökéletes példája annak, hogyan lehet igényes „művészhorrort” készíteni.
  • És esetleg ajánlanál-e valami sajátosat az olvasóknak?
  • Ha a horrorba belefér a vámpír-vonal, amit ma méltánytalanul megtépázott a romantika, akkor a Hétköznapi vámpírokat ajánlom megtekintésre. Tudom, vígjáték, de az utóbbi évek egyik legüdítőbb vígjátéka.

 

  • Amennyiben valaki szeretne saját írásokat beküldeni, milyen kritériumoknak kell megfelelnie?
  • Azt említettem, hogy volt kézirat-pályázatunk, oda lehetett küldeni írásokat, és a jövőben is szeretnénk még hirdetni további lehetőséget, hogy az írók felvegyék velünk a kapcsolatot. De pályázati időszakon kívül nem fogadunk kéziratokat, mert nincs kapacitásunk foglalkozni velük. A kritériummal kapcsolatban pont a napokban beszélgettünk Tomasics Józseffel (a The Black Aether főszerkesztője), hogy a Fantorzio első számában megjelent Halál a korzón című írás a mérce. Ha ezt a lécet sikerül megugrani egy írásnak, akkor egyenes útja van a magazinban.

 

  • Mikorra tervezitek a következő számot? 
  • November végén fog megjelenni a második szám, és ugyanúgy ahogy az elsőt, az újságárusoknál lehet beszerezni. Addig bízunk benne, hogy sok-sok leendő olvasót sikerül már az elsővel behívnunk a Fantorzio-olvasók közösségébe.

 

eyescream

Be the first to comment on "Interjú a Fantorzio ponyvalap főszerkesztőjével, Tálosi Andrással"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .