Szabó Róbert Csaba – Fekete Dacia (2010)

A fiatal marosvásárhelyi író negyedik könyvében – Az egész Antarktisz kontinens, Kutyák birodalma, és a Temetés este tízkor után – műfajt váltott, és egy egész csokorral nyújtott át nekünk a gótikus rémtörténetekből, hihetetlen és megmagyarázhatatlan, egyúttal thiller-szerű atmoszférában lebegő, félelmetes anekdotákból. Visszajáró kísértetek, szörnyek, rémalakok – egyenesen Erdélyből és Romániából, Poe illetve Ambrose Bierce nyomdokain.

Kolozsvár, Nagyszeben, Herkulesfürdő, a Duna-delta és az erdélyi havasok több titkot rejtenek, mint gondolnánk: különös gyilkosságok, visszajáró halottak és megmagyarázhatatlan jelenések történeteit. Olyan történeteket, melyeket még egymás között is csak suttogva mesélnek egymásnak a városok és falvak lakói, de még inkább ideges pisszegéssel hallgattatják el azt, aki felidézi őket. Hiszen ki akarná, hogy torkon ragadja a jeges rémület, ereiben megfagyjon a vér, és azt se tudja, hol a határ a valóság és a képzelet játékai közt? A fiatal erdélyi szerző, Szabó Róbert Csaba negyedik novelláskötetében az angolszász gyökerű gótikus rémtörténet műfaját viszi el oda, ahol a Brit-szigetek után talán a legjobb helye van: Erdély és Románia ködborította, legendás vidékeire.  Elég ígéretesnek hangzik egy ilyen fülszöveg, nem?

Aki persze vámpíros, zombis, ne adj’ Isten fejszés gyilkos közbenjárásával íródott, vérben tocsogó történeteket vár, az bizony csalódni fog. Ahogy említettem, ezek a novellák – bár én inkább elbeszélést mondanék – sokkal közelebb állnak Poe és Ambrose Bierce által képviselt vonalhoz. Hosszú fejtegetések, elgondolkodtató vallomások, és persze természetfölötti vonatkozású rejtélyek. Vagyis a félelemkeltés eszköze inkább elnyújtott pszichológiai jellegű terror, mintsem a hirtelen felbukkanó, impulzív és ingereinket agresszív módon megragadó rémület.

A legtöbb esetben a rejtvény kulcsa egy-egy kósza szellem, bolyongó kísértet, egy visszajáró lélek, aki közölni akar valami fontosat, vagy egyszerűen csak rávilágít múltbéli tényekre, de persze akadnak másfajta rémségek is. Például ismeretlen eredetű halottak (A rettenetes víz urai), Poe-novellába illően megmagyarázhatatlan eltűnés (A léghajtó utasai), szinte önjáró, titokzatos Fekete Dacia (Lelkiismeretünk bekötőútjain), mely szerencsére nem egy újabb Stephen King Christine spin-off akar lenni. Vagy ott A hegyi állat barlangja című novella, mely bár nomen est omen, mégis élvezhetőre sikerült. Személy szerint nekem a kötet utolsó írása, a Stein József testvérei ütött legjobb, egy afféle modern Frankenstein-parafrázisként tekinthetünk rá.

Szabó Róbert Csaba novelláiban írás-technikailag ugyan semmi kivetnivalót nem találok; s bár általában hihetetlenül hosszúra nyújtott, ízesen megfogalmazott körmondatait bőven szokni kell, atmoszféra-teremtés gyanánt mindenképpen jól sülnek el. Csak az a baj, hogy a legtöbb esetben nem működik maga a rémtörténet. Íródik-íródik, aztán a végén nagyjából elfelejtem, honnan indul ki, mert egy mondatnyi csattanóval, ellenben túlzott magyarázkodással zárul. Néhol pedig a lokális (vagy éppen a folklórból vett)  rettenetek arányát túl kevésnek érzem a történetek szempontjából. Mintha az amúgy szépirodalmi igényességgel fogalmazó szerző kissé bátortalan lett volna a színezés, az egyediség tekintetében – pedig nálam például pluszpont, hogy több novellájában is felbukkan egy másik sztorira vagy szereplőre való apróbb utalás -, ami sajnos azt vonja maga után, hogy a legtöbb története nem marad meg bennem pár percnél tovább.

Szóval valamilyen szinten csalódottságot érzek. Kár érte, pedig egy ilyen hiánypótlónak nevezhető kiadványban lett volna potenciál. De sajnos így csak egy közepes érdemjeggyel tudom jutalmazni.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Szabó Róbert Csaba – Fekete Dacia (2010)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..