The Babysitter (2017)

A Netflix térnyerésének első stratégiai lépése az otthoni mozizás forradalmasítása volt, amit a nézők legelőször a sorozatok kapcsán vehettek észre. A magas színvonalú, saját gyártású szériáik úttörője a Kártyavár (House of Cards) volt. A 2013-ban startoló, Kevin Spacey főszereplésével bemutatott erősen szatirikus hangvételű politikai dráma azonban csak a jéghegy csúcsa. Az eltelt évek során a Netflix az filmek gyártói között is igen előkelő helyet foglal el, 2018-ra nem kevesebb, mint 90 db (!!!) általuk készített egészestés produkció van tervben, ebből pedig természetesen kedvenc műfajunk sem maradhat ki.

Nekik köszönhetjük a fantasztikus Stranger Things sorozatot, ami a napokban folytatódik, illetve a nagyszerűen sikerült Stephen King adaptációt, a Bilincsben-t (Gerald’s Game). Természetesen cikkem tárgya is Netflix produkció, akik ezúttal is jó lóra tettek, hiszen az akciófilmes és videoklipes múlttal rendelkező McG egy igazán vicces horror-komédiát rakott le az asztalra. A mostanában megjelent ausztrál Better Watch Out-hoz (2016) hasonlóan ezúttal is egy bébiszitter a főszereplő, de itt bizony koránt sem ő a szenvedő alany. Cole (Judah Lewis) egy átlagos tini, akinek életét átlagos tinik keserítik meg, a felvezetés után nyilvánvalóvá válik, hogy főszereplőnk bizony egy kicsit fél az élettől.

Szülei és legjobb barátja, Melanie (Emily Alyn Lind) megpróbálják kihozni életrevalóbb énjét, de igazán csak a felvigyázója társaságában láthatjuk felhőtlenül boldognak és önfeledtnek. Ami nem is csoda, hiszen Bee (Samara Weaving) belépőjét látva mindenkinek az jut eszébe, hogy bárcsak lett volna bébiszittere. A szülők kiruccanása miatt kettesben töltik a hétvégét, ami abszolút szórakoztatóan telik egészen addig a pontig, amíg Cole-nak ágyba kellene bújnia. Az eddig minden estét jófiú módjára átalvó srác ugyanis elhatározza, most bizony megfogadja Melanie tanácsát és meglesi, hogy mivel múlatja Bee az időt miután ő lefeküdt.

A nem várt véres meglepetések sorát egy ártatlannak induló felelsz, vagy mersz játék indítja, de elég hamar elszabadulnak a gyilkos indulatok. Az ördögi szeánsz miatt érkező válogatott csapat a fiút ugyan nem akarja bántani, de a váratlan partizánakció miatt kénytelen futni az életéért. Főhősünknek a sarkára kell állnia, ha túl akarja élni az éjszakát és bizony kiderül, hogy Cole nem is olyan anyámasszony katonája, mint amilyennek elsőre hittük. A horror-vígjáték szubzsánere nem kifejezetten hálás választás, hiszen az alkotóknak meg kell találniuk azt a vékony mezsgyét, amikor a két ellentétes hatásmechanizmus még nem oltja ki egymás hatását. A The Babysitter esetében szerencsére ez nagyon jól sikerült, az idei év egyik legélvezetesebb ilyen jellegű alkotásával van dolgunk.

Ahogy az várható is volt McG a korábban rendezett The Offspring videoklipek (Pretty Fly) után ezúttal is megcsillogtatott némi humort és kreatív vizuális megoldást, amik nagyon jól állnak a szűk másfél órás alkotásnak. A filmben van néhány igazán jópofa poén (pl.: az univerzumot megmentő csapat összeállítása, az orgia szó jelentésének kikeresése telefonon, vagy a hol van a konyhakés, amikor nagy szükség lenne rá jelenet), amit ügyesen vegyítettek a kellően véres jelenetekkel. Ilyen lehetne, a Reszkessetek, betörők! korhatáros változata, hiszen Cole bizony nem válogat az eszközök között. A szereplők jól teljesítenek, különösen kiemelném Bee-t, aki az Ash vs Evil Dead sorozatban már közelről megismerkedett Ash képességeivel, így nem okozott neki problémát a laza, szexi, de egyben könyörtelen gyilkos szerepe. Szóval összességében ez egy erősen ajánlott látnivaló a stílus kedvelőinek, nem lepődnék meg, ha felbukkanna az év végi top 10-es listámon.

10/8

afiaf

 

 

 

 

 

Be the first to comment on "The Babysitter (2017)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .