Élménybeszámoló: Tortúra (2017, Karinthy Színház)

Ritkán alakul úgy, hogy a Cinegore-on egy színdarabról írunk, mivel a színházi közeg itthon meglehetősen későn kezdte felfedezni, hogy a zsánerirodalom nem ördögtől való dolog. A helyzet szerencsére javulóban van; ennek egyik egyértelmű jele, hogy a Karinthy Színház immár tizedik hónapja tartja műsoron a Stephen King regényéből készült Tortúra című darabját.

Paul Sheldon, az autóbalesetett szenvedett író, és Annie Wilkes, az őrült rajongó történetét talán nem kell bemutatni senkinek (itt fel lehet frissíteni az emlékeket). Stephen King egyik legjobb regényéről beszélünk, aminek a filmes adaptációja Oscart ért az Annie-t alakító Kathy Bates-nek. Az egész cselekmény egy apró, világvégi ház két szobájában játszódik, mindössze két szereplővel – adta magát, hogy ebből készüljön színpadi adaptáció, nem például egy összetettebb műből, mint a Carrie (nem, mintha ezt nem próbálták volna meg…).

A darab írója, William Goldman, akit többek között a Herceg menyasszonya című regény szerzőjeként ismerhetünk, tűrhető munkát végzett a színpadra alkalmazással, még ha a szövegkönyv nem is egészen tökéletes. A könyvből ismert belső monológokat szinte teljesen eltünteti, de ezek helyett bőven kárpótol minket a színészi játék. Árpa Attila mint Paul Sheldon meglepően jó; igaz, nem a könyvbeli, metaforikusan a függőségével harcoló írót hozza, hanem annak a művésznek a küzdelmét, aki bármit megtenne, hogy ne skatulyázzák be egy lenézett zsánerbe. Akár úgy is tűnhet, hogy Árpa, a Gálvölgyi-show, a Pasik! és a Topmodell leszek hajdani, celeb-státuszú producere az életéért játszik. És úgy hoz közel tökéletes alakítást, hogy a darab nagy részében egy helyben fekszik! Ez egy olyan bravúr, amit elismert drámai színészektől is ritkán látunk, de Árpától egészen váratlan meglepetés.

Balázs Andrea 2003 óta a Karinthy társulatának tagja, többnyire komikus szerepekben tűnt fel, de aki látta már Kasszás Erzsiként, az egy pillanatig sem fog kételkedni benne, hogy milyen remekül képes hozni a megszállott őrült Wilkes-t. A könyvvel ellentétben itt nem az író függősége, hanem az ő megtébolyulása a történet fókusza; és Balázs Andrea lubickol a tébolyban. Remélhetőleg a Tortúra sikere után már nem csak cuki-duci karaktereket kasztingolnak rá, hanem komolyabb, drámai szerepeket is, ahol a józan ész és az őrület határán játszhat, mert elképesztő, mire képes. (Elnézném például Agaué szerepében a Bakkhánsnők című darabban.)

A darab gyengeségét, mert sajnos az is akad, nem a színészi játékban kell keresni, hanem a rendezésben. A jelenetek közötti elsötétülős átmenet, ami az idő múlását hivatott érzékeltetni, rengeteg feszültséget kivesz a jelenetekből. És nem lehet sajnálkozva legyinteni, hogy ez van, ami filmen működik, színházban nem – a színháznak sincs kisebb eszköztára, mint a mozinak,más eszközökkel kell megoldani a történetmesélést. Iványi Árpád rendezőnek el kellett volna rugaszkodnia a filmtől, amennyire csak lehet (még akkor is, ha a darab elvileg a film adaptációja, nem közvetlenül a regényé), és nem a filmes hangulatkeltő eszközöket utánozni, hanem például ihletet meríteni a Ragyogás vagy az Amerikai pszichó tengerentúlon régóta sikerrel futó színpadi adaptációiból.

 

Mert bármilyen meglepő, a horror zsánere szépen lassan a színházakat is meghódítja. Igaz, itthon néhány évtizednyi lemaradásban vagyunk az amerikai vagy a brit színházakhoz képest, de úgy tűnik, a fővárosi közönség már rákapott az ízére: tavaly sikerrel futott a Sweeney Todd musical, a TRIP társulat pedig 2017 őszén mutatja be a legendás skandináv vámpírthriller, az Engedj be! színpadi adaptációját.

 

 

Értékelés: 8/10

Annie

 

Be the first to comment on "Élménybeszámoló: Tortúra (2017, Karinthy Színház)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..