Novák Andor – Szegregált pokol (2017)

novák andor szegregált pokolElterjedt tévhit, hogy csak akkor lehet nagyot alkotni, ha valami tökéletesen eredetit teszel le az asztalra — pedig a legjobb alkotások gyakran azok, amelyek egy már ismerős történetet egy új szemszögből mesélnek el.. Elég olyan klasszikusokra gondolni, mint a Texasi láncfűrészes mészárlás, vagy a Pszichó, melyek egyaránt Amerika egyik leghíresebb bűnesetét dolgozzák fel, előbbi a slasher, utóbbi a pszichológiai thriller eszköztárával él. Ugyan ez a módszer a horrorirodalomban is tökéletesen működhet.

Ezzel próbálkozik Novák Andor is harmadik megjelent kötetében, a Szegregált pokolban, melyet maga a szerző bocsátott rendelkezésünkre, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. Előző két könyve magánkiadásként jelent meg, a Szegregált pokol viszont a Historycum kiadónál, amit kicsit furcsálltam, lévén főleg történelmi fikcióval foglalkoznak; de már megszokhattuk, hogy az európai horror hajlamos szépirodalomnak álcázni magát. Azért nem regényként hivatkozom a műre, mert valójában két, egymással nem összefüggő kisregényt tartalmaz a kötet. Ezek, bár a címadás (a három-négy alcím) és a fülszöveg azt sugallja, hogy összetartoznak, számomra túlságosan különböznek, stílusban és minőségben egyaránt; nem is szeretném őket összemosni ebben a kritikában, ezért külön-külön írok róluk.

novák andor szegregált pokol

Gyere vissza hozzám!

Nem véletlenül hivatkoztam a bevezetőben Ed Gein történetére, hiszen a kötet első, Gyere vissza hozzám! című kisregénye egy olyan témát dolgoz fel, amit leginkább a Pszichóból ismerhetünk: az anya és fia közti beteges függőséget. A stílusa kicsit maníros, de ez egyáltalán nem zavaró, remek kontrasztot ad a durvább, néha egyenesen gyomorforgató részleteknek. Az anya lelkiállapotának ábrázolása, különösen a macskagyilkosságok, illeszkednek az évszázados irodalmi hagyományainkba, hiszen egy macska megölése Csáth Gézától kezdve a Sátántangóig az őrület szimbóluma. Kifejezetten különleges (jó értelemben), hogy a kisregény egy beszűkült tudatállapot vagy egy vérhányás leírása közben szépirodalmi asszociációkat kelt, ez egy olyan út a zsánerirodalomban, amivel szerencsére egyre többen kísérleteznek.

Ez a kisregény rövid, de annál kellemesebb. Bár néha kicsit túl terjengős, lilaprózás a stílus, ezt ezen a ponton még tarthatjuk kiforratlanságnak; egyébként teljesen élvezhető, lélektani thrillerként és magasirodalomként olvasva is jól működő történetet kaptunk.

Értékelés: 7/10

 

Delírium | pokoljárás

A második történet két valóságban játszódik egyszerre: az egyik az ostrom alatt álló Budapest, a másik pedig egy olyan alternatív történelem idősíkja, ahol nem történtek meg a világháborúk. Itt küzd Simon/Sámson, a férfi főszereplő azért, hogy lelke legalább az egyik síkon fennmaradjon. Az alternatív valóság ábrázolása nagyon elmés: minden csak egy kicsit, néhány betűvel, néhány fokkal tér el a mi világunktól, épp csak annyira, hogy érzékeljük, hogy valami nem ugyanaz, de az már ne legyen nyilvánvaló, hogy mi. Az utolsó oldalak felvetése, hogy a mi világunk talán csak egy másik valóság egyik lakójának lázálma, megérdemelt volna egy sokkal minőségibb kifejtést.

Körülbelül a következő kisregény harmadik oldalánál kezdem el gyanakodni, hogy a maníros kifejezésmód nem a kiforratlanságból ered, sokkal inkább a szerző kézjegye szeretne lenni.

Novák Andor is abban a tévképzetben szenved, amiben a magyar feltörekvő írók 98%-a, miszerint az irodalom az, és csak az, amit középiskolában Marika néni a fejünkbe vert, és ha a szövegben nincs elég cifra szakkifejezés és archaizáló idegen szó, vagy neadjisten beszúszik egy bazdmeg, az már nem irodalom. Pedig de, sőt! Az az érzelem, ami nem elég erős egy baszdmeg kiváltásához, nem alkalmas arra, hogy irodalmi mű alapja legyen.

Igen, elképzelhető, hogy egy alternatív idővonalon, ahol nem történt(ek) meg a világháború(k), kevesebb nemzeti trauma, kevesebb generációs szorongás, és általában kevesebb stressz munkál az emberekben, de attól még nem fognak kétszáz évvel ezelőtti módon beszélni. Az emelkedett megnyilvánulások a háborús történetszálban pedig szinte teljesen értelmezhetetlenek.

(Abba már bele sem megyek, hogy az Idegen szavak és Kifejezések szótára lapozgatása közben valószínűleg félrenézett egy-egy sort, így nem mindegyik szó jelenti azt, amire ő gondol. Amikor “kombináció” helyett “kombinatorikát” írt, az különösen arcul csapott, így a statisztika vizsga előtt két nappal…)

Az a mély emberismeret, ami az első történetet olyan gyönyörűvé és átélhetővé tette, itt nyom nélkül tűnt el; mintha csak az számított volna, hogyan mesél, az másodlagos, hogy miről. A képzeletbeli síkokon létező karakterek hibáit még meg lehet magyarázni, ha nagyon akarjuk, mert ott más szabályok szerint működnek a lelkek, vagy valami ilyesmi; de arra nincs mentség, hogy a valóságos szereplők miért viselkednek ennyire hiteltelenül.

Ez a hiány annál a jelenetnél a legszembetűnőbb, amikor Simon találkozik az apja emlékével. Mivel az előző kisregényben egy szülő-gyerek viszony állt a középpontban, így itt is hasonlóan erős interakcióra számítottam — ehelyett a férfi becsukja a szemét, hangosan kimondja a tanulságot, mint Lenke néni a Szomszédok végén, mire az apa eltűnik, ő pedig jól vállon veregeti magát, amiért ilyen éleslátó. Mintha csak a Gyere vissza hozzám! karikatúráját olvasnánk.

Ennél is kiábrándítóbb, hogy a karakterek közötti szerelem, ami elvileg az egész cselekmény mozgatórugója lenne, annyira redukálódik, hogy néha felidézik, milyen volt szeretkezni — azt is olyan borzalmasan kiábrándító kifejezések kíséretében, mint az “eltalálta az ideális sebességet és szöget”, “eszményi izomösszehúzódás” vagy a “villámló bot” (nem vicc!!!).

Ami miatt viszont mégsem teljesen reménytelen a szöveg, azok a leírások, különösen a gore elemeké. A lebombázott Budapest, az oszló, széttépett holtesttek, és a túlvilági sík reményvesztett lelkeinek ábrázolása képszerű és kellően (jó értelemben) gyomorforgató; szívesebben olvastam volna csak ezekről a lényekről, a nyálas és gépies szerelmes eszmefuttatások és Nagy Tanulságok nélkül (mondjuk ebben az esetben valószínűleg nem vállalta volna a gondozását a kifejezetten történelmi regényekben utazó Historycum kiadó, de azt meg végképp nem szeretném hinni, hogy ez a kisregény azért lett olyan, amilyen, hogy beleerőszakolható legyen a kiadó profiljába).

Értékelés: 3/10

 

Összességében örülök, hogy elolvashattam ezt a kötetet, mert látszik, hogy Novák Andornak van tehetsége bizonyos zsánerekhez. Azt azonban remélem, hogy a következő könyvében kevesebb Nagy Igazságot, de több emberismeretet, és legalább ennyi gore-t találunk majd.

 

Annie

 

moly moly.hu logo 

Be the first to comment on "Novák Andor – Szegregált pokol (2017)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..