House of Usher (1960) (Az Usher-ház bukása)

Kevés olyan hollywoodi szuperproducer létezik, akinek munkásságát leginkább a horrorfilmek ékesítik. Roger Corman élő legenda, mai napig aktívan dolgozik. Felemelkedését többek közt Edgar Allan Poe adaptációinak is köszönheti, így vegyük le a polcról, és poroljuk le az egyik híresebb hollywoodi gyöngyszemet, az Usher-ház bukását.

Mr. Whintrop lóháton érkezik a kopár fák által körbefogott és mocsárlepte Usher rezidenciához, valahol New England környékén (Lovecraft rajongók most kezdenek komolyabban idefigyelni). Az éjszaka szeles és hideg, de megéri a fáradozás, mivel Mr. Whintrop nemes célja, hogy megkérje szerelme kezét. Fogadtatása nem nevezhető vendégszeretőnek, mivel már a komornyik is azt tanácsolja, hogy inkább forduljon vissza. Emberünket szerencsére nem olyan fából faragták, hogy pár összecsavarodott fa, füstgép és ijesztően bárgyú komornyik eltántorítsa tervétől, így nem ér véget a film, és bebocsájtást kér. Hamarosan megismerkedünk a nő testvérével, Roderick-kel, aki felvilágosítja a férfit, hogy nagyon megárthat az egészségének, ha mégis maradni akar, leginkább, ha elviszi a lányt – aki amúgy is beteg, nem lehet látogatni, menjen inkább már haza. De Philip Whintrop most sem az az ember, akit elijeszt egy Lugosi-wannabe (aki amúgy Vincent Price, nagyszerű színész), így végül találkozik az áhított nővel. Madeline örül a férfi jöttének, de az ő viselkedése is furcsa… sőt… az egész ház maga furcsa. Sosem süt a nap, omladoznak a falak, melyeket az Usher család egytől-egyig megtébolyodott tagjainak festményei ékesítenek. Roderick maga is már-már az őrület szélén egyensúlyozik. Hamarosan Philip maga is belekóstolhat a ház lakóinak őrületébe, vajon szerelme kitart-e a legvégsőkig?

Poe-tól sokmindent olvastam, az Usher-ház viszont pont elkerülte a figyelmemet, így csakis a jelen adaptációról tudok nyilatkozni. A kor ellenére nagyon szépen, és igényesen leforgatott filmet láthatunk, érződik rajta a múlt század klasszikus hollywoodi feelingje. Ez egy régi film, régi effektekkel, ami nem is lenne baj, de a mai közönséget nem fogja lenyűgözni. Ezt ellensúlyozná egy lebilincselő történet és jó alakítás. A színészi játék összességében elmegy (három jó és egy pocsék alakítás mérlegén), de a sztori sajnos hagy maga után némi kérdőjeleket. Sosem derül ki, hogy mi okozza a ház és a család átkát, a film végig próbálja a közönséget hangulatban tartani, már-már kényszeresen, amitől csak azt érezzük, hogy a történet hiányait akarja kompenzálni. Eleinte feszültségkeltőek az olyan dialógusok, mint: “Kérem, távozzon! Ön nem értheti! – Madeline is velem jön! – De Uram!”, viszont a nagyon sokadig ilyen után már várjuk a fordulatot, elmerülnénk a tébolyba, a rejtelmekbe. A testvérek közötti feszültség és jól táplálja a hangulatot, kár, hogy a fő mozgatórugók rejtve maradnak előlünk… mhindhörökreeeeee.

Fun fact: a korszak horrorjaira jellemzően hiányzott egy szörny alak, és ezt kifogásolta a kiadó is. Corman végig bizonygatta, hogy a ház maga a szörny, végül bele is kellett írnia olyan sorokat a forgatókönyvbe, mint például: “a ház ÉL! Lélegzik!”. Hiába no… ha már nincs múmia, óriásmajom, vagy ufó.. valaminek lennie kell, nem? Nehogymár… érdekes, hogy ebben az évben jelent meg a Psycho is, ami végül piedesztálra emeli a pszichológiai horrort, és szinte véget vet a gumiszörnyek rémuralmának.

Senki sem fogja ijesztőnek tartani a filmet, és valóban zavaró, hogy nem kapunk a hogyan és miértekre választ, de mindennek ellenére megvan a filmnek a lovecrafti, vagy poe-i bája. Egy melankolikus délutánon mindenképpen.

értékelés: 6/10

levyathan

     

Be the first to comment on "House of Usher (1960) (Az Usher-ház bukása)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..