2017 legjobb horrorfilmjei – Top 10

A szokásnak engedve idén is elkészítettük a 2017-es év általunk legjobbnak tartott alkotásaiból készült toplistáját. Szerkesztőségünk tagjainak egyéni véleményeit egybegyűjtve sikerült ismételten egy érdekesnek mondható listát összeírnunk, lássuk mit tartogatott számunkra az idei esztendő!

Ahogyan azt már megszokhattátok, mostani listánkon sem alkalmaztunk drákói szigort a horror-besorolást illetően, így ennek köszönhetően ismételten egy vegyesebb – thrillerrel, sci-fivel bővített rangsort állítottunk össze. Mindenki egyéni toplistáján az első helyezett tíz, az utolsó pedig egy pontot kapott, (több, mint egy tucat szerkesztő esetén ez egy külön matekórával ért fel) összesített eredményként pedig az alábbi, igencsak tetszetős lista jött létre:.

10. Life (Élet) – kritika

A tizedik helyezett a sztárparádával felturbózott, az új Alien árnyékában debütáló Life lett.

“Ötletes Alien-klón, amiben benne maradt egy klasszikus lehetősége.”Fixxer

“A nem túl edzett horrorszerető olvasóinknak az év egyik legjobb filmje lehet, de túl sok újdonságot és eredeti ötletet nem tartogat. A szereposztás mindenesetre csillagos ötös!”Varin

9. Annabelle: Creation (Annabelle 2) – kritika

“A Conjuring-franchise újabb darabja kétségtelenül jobban teljesített, mint az első rész, amely annak idején sokaknak hatalmas csalódás volt.”Absvrd

8. The Belko Experiment – kritika

“Egy-egy fárasztó irodai napon mind át tudjuk érezni a film témáját 🙂 A furcsa lezárás ellenére is az év egyik legszerethetőbb darabja”Varin

“Battle Royale irodai környezetben…ez magáért beszél..” Fixxer

7. 1922 – kritika

2017 a Stephen King adaptációk éve volt, listánkon az író műve alapján készült filmek közül nem csupán ez az egy szerepel..

1922 stephen king netflix

“A Stephen King adaptációk nagy általánosságban vagy a nézhetetlen, vagy a kiváló kategóriába tartoznak; az 1922 az utóbbi csoportot gyarapítja.” grey tabby

6. Alien – Covenant  – kritika

Hatalmas várakozás előzte meg az Alien-univerzum újabb darabját, és bár a Prometheushoz hasonlóan megosztotta a rajongótábort, listánk hatodik helyéig felkúszott a Covenant.

“Szerintem igazságtalanság azzal vádolni az Alient, hogy nem sikerült jól. A méltán ekézett Prometheus is lényegesen fogyaszthatóbb második próbálkozásra, a Covenant pedig pörgős, izgalmas, feszült, tele csodaszép lényekkel és érdekes sztorival”Varin

Habár én sem vagyok maradéktalanul elégedett a történet alakulásának irányával, a Covenant még így is egy roppant erős sci-fi/horror. A megosztó kritikák ellenére még mindig esemény, ha Ridley Scott Alien-filmet készít, így a mérsékelt pénzügyi kudarc dacára remélem, hogy ez nem utoljára történt meg.”afiaf

5. The Void – kritika

“A kanadai író/rendezőpáros független filmje egy igazi időutazás a ’80-as évek szörnyes mozijaiba, jó nagy adag misztikummal nyakon öntve. A dolog párhuzam eléggé kézenfekvő, de megtekintése közben beugrott a Hellraiser-trilógia, a Silent Hill vagy Az őrület torkában. Élveztem minden percét, külön hálás vagyok azért, hogy visszarepítettek egy kicsit a horrorfilmek egyik aranykorába.”afiaf

4. Get Out (Tűnj el!) – kritika

“Az utóbbi évek egyik legötletesebb filmje, végig izgalmas kirándulás egy olyan régióba, ahova nem ért el a 21. század. Ilyet még nem làttunk…”Fixxer

“Sokak listáján minden bizonnyal előkelőbb helyen végez Jordan Peele alkotása, ami 2017 egyik legjövedelmezőbb mozis befektetése volt. A fekete komédia görbe tükröt állít a túlzott politikai korrektségnek, mindeközben pedig a hipnotikus képsorok a bőrünk alá kúszva okoznak nem kevés feszült percet.”afiaf

3. Split (Széttörve) – kritika

A dobogó harmadik fokára M. Night Shyamalan újabb nagy dobása került. Érdekesség, hogy ez volt az a film, amely a lista összeállításában résztvevő szerkesztőink szinte mindegyikénél felkerült az egyéni rangsorba.

“M. Night Shyamalan a The Visit után végre újra kezd önmagára találni, James McAvoy multi-játékával pedig egy igencsak ütős produkciót tett le az asztalra!” Eyescream

“Szórakoztató, ötletes, remekül összerakott film, Shyamalan szokásos szélsőséges stílusának megfelelően ezúttal egy újabb remekművel ajándékozott meg minket.Absvrd

“Noha nem horror, de végig érdekfeszítő, James McAvoy zseniális játékával.”Fixxer

2. Gerald’s Game – kritika

Ezüstérmesként újabb egy újabb Stephen King alkotás, a Netflix jóvóltából.

Gerald's Game

“Talán az eddigi leginkább forráshűbb Stephen King feldolgozás, nagyon erőteljes színészi játék mellett.” Fixxer

“A Netflix idei sokadik jó húzása.”Absvrd

Szkeptikusan álltam Mike Flanagan új projektjéhez, pedig az ő kezében minden arannyá válik. Nem történt ez másképp Stephen King egyik legnehezebben megfilmesíthető regényével sem. Carla Gugino egy ágyhoz bilincselve, Bruce Greenwood jutalomjátékával megtámogatva az idei év egyik vaskos meglepetése.”afiaf

1. It (Az) – kritika

A horror-rajongók által talán legjobban várt idei mű, az It került listánk legtetejére. A film nem csupán a szcéna rajongóinak szívét nyerte el, hanem egyúttal az “átlag” nézők számára is könnyen fogyasztható horrorként tovább népszerűsítette a műfajt.

“Andy Muscietti (Mama) modern és szórakoztató King újra-feldolgozásának első fejezete, melyben a kor szellemének kijáró hatásvadászat mellett a főszereplő fiatalok barátsága, mindennél fontosabb összetartása kerül középpontba.”Eyescream

“Az eredetit nem láttam, viszont idén ez messze vert mindent”Gabblack

“A Stephen King klasszikus lenyűgöző feldolgozása, egy izgalmas horror-mese.”Fixxer

“Vígjátékokat megszégyenítő, abszurd humorral megáldott rémtörténet, amely messze kiérdemelte nálam a 10/10-es értékelést. A gyerekek szenzációsak, Pennywise tökéletes, a rendezés pedig frenetikus. Ennél már csak rosszabb lehet a folytatás”Varin

“Nincsen 2017-es horrorfilmes toplista Krajcáros nélkül. Andy Muschietti újragondolta Stephen King egyik legjobb regényét, ami minden várakozást felülmúló kasszasiker lett. A kiemelt figyelem abszolút megérdemelt, a Vesztesek Klubjának kalandjai remek drámai, romantikus és félelmetes pillanatokat tartogattak a nézőknek.”afiaf

 

Listánkról alig maradt le a Cure for Wellness (Az Egészség ellenszere), a Mayhem, a Raw (Nyers) valamint a Wind River (Gyilkos nyomon). Ha van kedvetek, itt, kommentben, vagy Facebook-oldalunkon az erről szóló poszt alatt osszátok meg saját toplistátokat, ti miket tartottatok a 2017-es esztendő legjobb filmjeinek!

2 Comments on "2017 legjobb horrorfilmjei – Top 10"

  1. Sziasztok, régóta követem az oldalt. Jó a lista! Az Élet, az Annabell, a Tűnj el, és a Split is nagyon tetszett és külön köszönöm, hogy nem trollkodtátok szét a Covenantot, ahogy sajnos sokan tették. Nekem nagyon tetszett az irány amerre vitte Ridley Scott a történetet a Prometheus után.

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .