Victor LaValle: Fekete Tom balladája (2017)

fekete tom balladája lavalle2016-ban az akkor már három kiadott könyvön túllévő Victor LaValle kisregényét, a Fekete Tom balladáját nyolc különböző irodalmi díjra is jelölték, amiből kettőt be is zsebelt. Ezek után nem volt kérdés, hogy a Fumax kiadó itthon is megjelenteti — ezúton is köszönjük nekik a recenziós példányt. A történet a Lovecraft-reneszánsz egyik kiemelkedő darabja, ami megmutatja, miért érdemes újraértelmezni a horror klasszikusait.

A Fekete Tom alapjául szolgáló novella, a Horror at Red Hook különösen megosztó, mert (még Lovecraft szerint is) a mítosz egyik legrosszabbul kivitelezett műve, egyesek szerint nem is a szerves része annak; továbbá az a novella, amelyen leginkább kiütközik Lovecraft xenofóbiája (vagy paranoiája, nézőpont kérdése). Bár a Red Hook boncolgatása nem ennek a cikknek a dolga, szerintem ideje elfelejteni a felsőtagozatos irodalomórákat, és hogy “mire gondolt a költő” — egy írást csak az alapján érdemes megítélni, hogy nekünk mit ad. És nekem, függetlenül attól, hogy Lovecraft milyen zseniális kisregényeket tudott írni, vagy mennyire volt a magánéletében xenofób, a Red Hook egy zavaros, átgondolatlan, félresiklott ujjgyakorlat. (Fun fact: Nem olyan meglepő dolog ez, hiszen a nagy írók is írnak néha szart..)

Szerintem...

Ez a xenofóbia-vád nekem elég visszás egyébként. Egyrészt, nem túl sportszerű a mi korunk erkölcseit számonkérni valakin, aki százharminc évvel korábban született. Másrészt, ha a műveiben élvezzük az ismeretlentől való félelem érzését, ugyanezt elítélni a magánlevelezésében elég álszent dolog volna. Harmadrészt pedig, minél többet olvasod, annál inkább úgy fog tűnni, hogy ez paranoia: nem csak egy-egy körülhatárolt embercsoporttól, hanem mindentől és mindenkitől retteg, ideértve a magas épületeket, a tömeget, és New Yorkot úgy általában.

[collapse]

 

Tehát felmerül a kérdés, hogy LaValle miért egy olyan novellát dolgozott fel, ami nem is jó, és nem is népszerű? Talán azért, mert Alan Moore anno ezt a művet választotta keretül a Cthulhu-mítoszra épülő képregényéhez, ezzel közel olyan ismertté téve, mint az Őrület hegyeit? Talán azért, hogy bebizonyítsa, hogy ebben a történetben igenis van fantázia, ha nem egy paranoid epizód közepén írja meg az ember? Vagy talán azért, hogy így vegyen revansot az eredeti novella xenofób felhangjai miatt?

A felsőtagozatos irodalomórákra visszatérve: teljesen mindegy, miért írta meg így LaValle (akit mégis érdekel, itt találjátok az interjút, amit a The Black Aether készített vele), csak az a fontos, hogy mit ad nekünk a kisregény.

fekete tom balladája lavalle

Nekem egy luxuskategóriás fanfiction érzését adja. Igen, itt motoszkál benne a Mítosz utóíze, ha nem is olyan elemi erővel, mint a tényleg jó Lovecraft-novellákban, viszont sokkal kellemesebben, mint a Red Hookban. Igen, vannak ősi isteneket követő szekták, félőrült gazdag mágusok és titkos társaságok. Igen, felbukkan benne a legjobban marketingelt Nagy Öreg, Cthulhu (bár rosszul, mert itt a popkultúrába beszivárgott leírását olvassuk, míg Lovecraft írásai és rajzai alapján nem egészen így kéne kinéznie). Szóval nem rossz, egyáltalán nem rossz, de önmagában kicsit kevés. Emlékszem, amikor a mérhetetlen múltban először vettem kezembe az Őrület hegyeit: nyári negyven fok volt, mégis egy plédbe burkolózva olvastam végig a kisregényt, annyira átélhető volt a Déli-sark (és az érzéketlen univerzum) hidege. A Fekete Tom ezt meg sem közelíti, nem ebben a ligában játszik.

 

A saját kategóriájában viszont remekel. Remekül árnyalja a karaktereket, senki nem egyértelműen pozitív vagy negatív (márpedig ebbe a hibába a leegyszerűsített világképre áhítozó korunkban nagyon könnyű volna beleesnie), mégis mindenki logikusan, átélhetően, a saját rendszerében megérthetően cselekszik. A címválasztás nem véletlen, hiszen valóban egy balladaformátummal van dolgunk: az eleve rossz morális helyzetből induló szereplőink még mélyebbre jutnak a bosszú körforgásában; az időbeli ugrások és a balladai homály sok részletet bíz a fantáziánkra. Nagyon elmés, ahogy a láthatatlan erők és rejtett dimenziók létét nem csak természetfeletti, hanem szociális síkon is értelmezi: Fekete Tom előtt nem csak a Nagy Öregek mítosza tárul fel, hanem a társadalomban is észrevesz számára eddig ismeretelen zárványokat, rejtett rétegeket. Ez a társadalom–természetfeletti párhuzam egészen odáig megy, hogy a rasszizmus jelenségét, vagy magát az erőszakot is ugyanolyan, egyéneken túlmutató, érzéketlen entitásként látjuk, mint az Nagy Öregeket, amit senki nem próbál, de nem is lehet megállítani, az ember pedig csak azt döntheti el, hogy kinek adja el a lelkét.

 

A társadalmi áthallások ellenére (szerencsére) nem valami tanmesét olvasunk, a hangsúly nem az elfilozofálgatáson vagy a csendes megőrülésen, hanem a cselekményen van. Sokkal olvasmányosabb, mint amit a Mítosztól megszoktunk, pörgős, akciódús (nem véletlenül csapott le rá azonnal az AMC, 2018-ban érkezik belőle a sorozat), és ahol kell, ott kellően gyomorforgtó. Ha az ember nem ismeri Lovecraft mítoszait, vagy nem érdekli a közéleti narratíva, akkor is remekül fog szórakozni Fekete Tom misztikus kalandjain és bosszúhadjáratán.

 

Értékelés: 7/10

Annie

A könyvért még egyszer köszönet a Fumax kiadónak, akiktől most -20% kedvezménnyel megrendelhetitek a Fekete Tom balladáját. 

moly moly.hu logo   fumax kiadó

Be the first to comment on "Victor LaValle: Fekete Tom balladája (2017)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .