Kriptozoológia – 23. rész – Mennydörgésmadár

Az észak-amerikai indiánok körében különböző legendák szólnak hatalmas szárnyas lényekről, melyek szárnycsapásaikkal viharokat támasztanak, szemükből villám csap ki és a hátukról lecsöpögő vízcseppek esőként hullanak alá az égből. Ezek az óriási ragadozó madarak egyes törzseknél jóindulatú természet-szellemekként jelennek meg, melyek segítették az embereket a nehéz időkben, míg másoknál agresszív és félelmetes szörnyekként, melyek akár felnőtt embereket is képesek voltak megragadni, levegőbe emelni és fészkükbe cipelni. Mindez csupán a rézbőrűek babonasága maradt volna, ha a kontinensre érkező fehér telepesek beszámolói meg nem erősítették volna a mennydörgésmadár – avagy Thunderbird – létezését.

A kriptozoológiában mindig érdeklődésre tart számot, ha egymástól földrajzilag vagy kulturálisan elszigetelt népcsoportok legendáiban morfológiailag nagyon hasonló rejtélyes állatok bukkannak fel. Mondhatjuk ugyan, hogy az észak-amerikai indián törzsek esetében a földrajzi elszigeteltség kevéssé, a kulturális különbségek pedig legjobb esetben is csak részben tapasztalhatók – sok évszázados önálló kulturális fejlődés és a valódi írásbeliség hiánya ellenére az egyes törzsek közös, a múltba gyökerező kulturális örökséggel rendelkeztek -, mégis érdekes, hogy a mennydörgésmadárról alkotott elképzeléseik mennyire hasonlóak egymáshoz. Legyenek akár jóindulatú szellemek vagy emberre is veszélyes, rettegett ragadozók, külsőleg valamennyiük – kevés kivételtől eltekintve – hatalmas termetű sasra vagy keselyűre emlékeztető ragadozó madár. Ráadásul, míg az indián törzsek legendáinak közös metszete magyarázható közös örökségükkel, a világ más tájain élő népcsoportok legendáiban előforduló – és a mennydörgésmadárhoz nagyon hasonlónak leírt – madárszerű repülő lényeket már nehezebb egyetlen vállrándítással elintézni. Márpedig az európai legendákba a közel-keletről (arab-perzsa területről) beszivárgott óriás sas (Roc) és Főnix, az ősmagyar mondák Turulja, a zsidó hagyományok Bar Juchne-je, az inkább repülő hüllőre emlékeztető afrikai Kongamoto és az indonéziai Ropen, valamint a megszámlálhatatlan egyéb madárszörny a világ minden tájáról arra enged következtetni, hogy az óriás ragadozó madarak létezésének lehetősége legalábbis megfontolásra érdemes.

A mennydörgésmadár valóban úgy tűnik, nem csupán az őslakosok legendáiban él. A XIX. század vége óta jegyeznek fel beszámolókat ezzel az óriás ragadozóval történt találkozásokról, melyek jó része a fehér embertől származik. Általánosságban elmondható, hogy a Thunderbird sashoz vagy leginkább keselyűhöz hasonló megjelenésű, tollazata fekete, vagy sötétszürke, feje gyakran kopasz, nyaktollazata pedig fehér színű. Szárnyfesztávolsága 3 és 23 méter között változik, bár a beszámolók többsége 3,5 és 6 méter közöttire becsüli ezt a jellemzőt. Összehasonlításul a ma élő legnagyobb röpképes madár, a vándoralbatrosz (Diomedea exulans) 360 centiméteres maximális szárnyfesztávolsággal rendelkezik, a legnagyobb keselyűféle – az andoki kondor (Vultur gryphus) – pedig ettől 40 centiméterrel elmaradva a 320 centiméteres szárnyfesztávot érheti el. Léteznek beszámolók az átlagostól eltérő, de mégis mennydörgésmadárnak címkézett lényekről is, melyek sokkal inkább emlékeztetnek a földtörténeti középkor repülő hüllőire, mint a harmadidőszakban uralkodóvá vált madarakra.

A legismertebb és legfélelmetesebb mennydörgésmadár észlelések azok, amikor a lény embereket vagy nagytestű állatokat emel a levegőbe. A Yaqui törzs körében elterjedt hiedelem szerint a törzs lakóhelye közelében lévő hegyek között élt egy óriási madár, amely rendszeres időközönként lerepült a síkföldre, hogy a törzs tagjai közül szerezzen prédát magának. A Yaqui törzs tagjai annyira tartottak a szörnyetegtől, hogy ünnepségeiket, táncmulatságaikat csak félve tarthatták meg a szabad ég alatt. A nyugati-parti törzsek között szóbeszéd járt olyan mennydörgésmadárról, mely egy kifejlett gyilkos bálnát emelt ki az óceánból. Ne gondoljuk azonban, hogy a Thunderbird általi elrablások példa nélküliek mai, modern korunkban. 1977. július 25-én történt az Illinois állambeli Lawndale-ben, hogy miközben három kisfiú bújócskázott házuk hátsó kertjében, két hatalmas madár csapott le rájuk a sötétedő égboltról. Egyikük a vállánál fogva megragadta a 10 éves Marlon Lowe-öt és mintegy 1 méter magasra a levegőbe emelte, miközben a fiú kiabált és kapálódzott a lény karmaiban. A fiúnak végül sikerült megütnie a madarat, ami – miután körülbelül 20 métert cipelte a levegőben – végül elengedte. Az esetnek a három gyermeken kívül szemtanúi voltak Marlon szülei és a család két barátja is. Az esetet a helyi rendőrségnek is jelentették akik – a beszámolók szerint – igencsak komolyan vették a dolgot, bár az “elkövetőket” nem sikerült azonosítani. Nem csak az Egyesült Államokból érkeztek beszámolók a mennydörgésmadárhoz hasonló lények által elkövetett elrablásokról. 1932-ben a norvégiai Leka nevű településen egy öt éves és közel 20 kilós kislányt emelt a levegőbe egy óriási, sasra emlékeztető ragadozó madár, hogy néhány kilométerrel arrébb sértetlenül ledobja egy sziklaszirtre. Kevésbé szerencsésen végződött egy eset a svájci Alpokban 1838-ban, mikor egy ugyancsak öt éves kislányt rabolt el egy óriási sas és cipelte a gyermeket a fészkébe. A kislány csúnyán megcsonkított testét két hónappal később találták meg. A sasfészek, ami mellett a tetem feküdt, a szemtanúk beszámolója szerint tele volt tojáshéjakkal, valamint kecskék és juhok lerágott csontjaival.

mennydörgésmadár
Az úgynevezett “lost Thunderbird photo” egyik legjobban sikerült replikája. A legtöbb hasonló alkotásról messzire süt, hogy ügyes kezű Photoshop mesterek munkája.

Egy másik sokat hivatkozott találkozás 1886 áprilisában történt Arizona államban, mikor is két cowboy puskavégre kapott egy hatalmas, madárszerű lényt. A lénynek csupasz teste, denevérszerű, irdatlan fesztávú szárnya (mintegy 12 méteres) és aligátorra emlékeztető feje volt. A történet ezzel a viszonylag ritkább, őshüllő-szerű mennydörgésmadarakról szóló beszámolókat gyarapította volna, de az eset nem ezért érdekes. A lényről és elejtőiről állítólag fénykép is készült, melyen a repülő őshüllőre hajazó lény egy csűr falára volt felszögezve kiterjesztett szárnyakkal, miközben az előtérben a cowboyok és még néhány helyi volt látható. A fénykép állítólag még egy helyi újság, a Tombstone Epitaph hasábjain is megjelent, ám a szóban forgó kiadás egyetlen példánya sem lelhető fel. Mégis rengeteg ember bizton állítja, hogy látta a szóban forgó képet valamilyen kiadványban az évek folyamán. Az 1960-as években televíziós adásba került egy kanadai show-műsor – a The Pierre Benton Show – egy epizódja , melyben egy Ivan T. Sanderson nevezetű kryptozoológus szerepelt és sokak szerint bemutatásra került a szóban forgó fénykép. A show-t forgalmazó tévécsatorna az érdeklődők megkeresése után sajnálattal közölte, hogy mivel a show-nak több száz epizódja került vetítésre az évek alatt, képtelenek felkutatni az említett részt az archívumukban, ami végérvényesen eldönthetné a mennydörgésmadárról készült, eltűnt fotográfia rejtélyét. Mindenesetre a fenn említett történet a kryptozoológia egyik legnagyobb talányaként vonult be a tudomány történetébe, bár sok szakértő szerint csupán afféle hamis-emlék szindrómával van dolgunk.

Gyakran előfordul, hogy egy-egy rejtélyes lény felbukkan egy rövid időre a történelem folyamán, majd később nem, vagy csak nagyon szórványosan ad hírt magáról. A mennydörgésmadárral szerencsére nem ez a helyzet: a XX. század folyamán számos észlelésről érkezett hír és ez a tendencia folytatódott a XXI. században is. 2002-ben Alaszkában Togiak és Manokotak falvak számos lakója állította, hogy látni vélt egy kisebb repülőgép méretével vetekedő nagyságú madarat (szárnyfesztávolságát később 4,5 méteresre becsülték), mely elmondásuk alapján úgy nézett ki, mintha a Jurassic Park című filmből lépett volna elő. 2013. május 26-án két fiatal számolt be egy hatalmas, fekete madárral való találkozásról a pennsylvaniai-i Bryn Athen Castle közelében (a kryptozoológia a pennsylvania-i mennydörgésmadár észleléseket – valószínűleg az észlelések gyakori és egymáshoz igen hasonló előfordulása miatt – érdekes módon a többitől külön tárgyalja). A fiúk elmondása szerint a lény egy 30 méterre lévő fa egyik ágán ült, és megítélésük szerint legalább 120 centiméter magas lehetett, kitárt szárnyai pedig 3,3 métert fogtak át.

 

Kaliforniai kondor (Gymnogyps californianus)

A mennydörgésmadár-jelenség legegyszerűbb magyarázata nyilvánvalóan az, hogy a szemtanúk mindössze tévesen ítélték meg a látott madár méreteit. Jobban belegondolva, ha valaki még soha életében nem látott igazán nagy madarat – az egyszerűség kedvéért vegyük példának az itthon előforduló legnagyobb madarat, a túzokot a maga 2,5 méteres maximális szárnyfesztávolságával – egy kondorkeselyű (Vultur gryphus) a maga 3,2 méteres kiterjesztett szárnyaival valóban óriásinak tűnhet. Az egyik potenciális jelölt az Észak-Amerikában előforduló mennydörgésmadár észlelések magyarázatára egy kondorkeselyű faj, a kaliforniai kondor (Gymnogyps californianus). A kaliforniai kondor szárnyfesztávolsága a 3 métert is elérheti, amihez akár 140 centiméteres testhossz is társulhat. Mivel igen ritka, fokozottan veszélyeztetett fajról van szó (2014 végén mindössze 425 példányt tartottak számon), ez magyarázatul szolgálhat az észlelések szórványos voltára.


Quetzalcoatlus northropi

A méretarányok rossz felbecsülése persze nem ad magyarázatot az állítólagos elrablásokra, vagy az egyes esetekben látott őshüllőszerű megjelenésre. A kaliforniai kondor elsősorban dögevő és testfelépítése is ehhez alkalmazkodott: lábai nem elég erősek nagyobb testű állatok megragadására és levegőbe emelésére. Hasonló a helyzet a jégkorszak végén – jelen ismereteink alapján – kihalt Teratornis nemzettséggel, melynek tagjai ugyan némileg nagyobbak voltat (szárnyfesztávolság: 3,8 méter), mint ma élő rokonuk és bizonyos külső bélyegeik hüllőszerűnek hathattak, de lábaik és karmaik szintén nem voltak alkalmasak a zsákmány felragadására. A Utah állambeli Black Dragon Canyonban fellelhető egy X.-XII. századból fennmaradt sziklarajz, mely egy igen érdekes mennydörgésmadarat ábrázol. A lénynek taraja, denevérszerű szárnyai és farka van, ily módon erősen emlékeztet a Kréta időszak végén mai ismereteink szerint nyomtalanul kihalt repülő őshüllőkre. Míg a valaha élt legnagyobb röpképes madárnak jelenleg az 1983-ban Dél-Karolinában megtalált – és 25 millió évvel ezelőtt kihalt – Pelagornis sandersi-t tartják a maga 7,4 méteresre becsült szárnyfesztávjával, a repülő őshüllők között 10-11 méteres óriások is előfordultak (Quetzalcoatlus northropi). Vajon elképzelhető, hogy ezek az óriások valahogy átvészelték az eltelt évmilliókat? A szakértők (ezúttal nem kryptozoológusokról, hanem ornitológusokról van szó) ezt erősen vitatják, hiszen egyrészt a mai zsákmány-fauna nem lenne képes ellátni ekkora méretű ragadozókat, másrészt ekkora repülő – tehát nem az áthatolhatatlan dzsungelek mélyén rejtőző – lény nehezen kerülhetné el a madármegfigyelők népes seregének figyelmét. Az elveszett mennydörgésmadár fotó jelenleg az egyetlen, mely igazságot tehetne ebben a kérdésben, így amíg az elő nem kerül, a Thunderbird észlelések rejtélye továbbra is talány marad.

Gabblack

Be the first to comment on "Kriptozoológia – 23. rész – Mennydörgésmadár"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*