Ben (1972)

A folytatások általában csapnivalóak szoktak lenni az állatos horroroknál, kivéve, ha kultfilmmé növi ki magát a projekt, mint a Sharknado esetében (1,2,3,4,5), és már azért nézzük őket, hogy ezúttal mekkora baromságot találtak ki. A Willard sztorijánál is úgy érezték az alkotók, hogy van még egy kevés szufla benne, érdemes lenne több bőrt lenyúzni róla. Engem meg alapvetően érdekelnek a patkányok, így természetesen megnéztem, hogy leírhassam magvas gondolataimat a Phil Karlson rendezte Ben-nel kapcsolatban.

BenWillard halálával nem ért véget a patkányok bosszúja, hiszen a Ben vezette csapat megízlelte a lehetőséget – immár nem hagyják magukat eltaposni. Így a kiérkező rendőröket is alaposan megleckéztetik. Ezután a vezér elindul új otthont találni, és szerencséjére egy kedves fiú, Danny (Lee MontgomeryBurnt Offerings, Girls Just Want to Have Fun) elsőre befogadta őt. Kis társai viszont elszabadulnak a városban, és egyre több galibát okoznak. Bár az emberek tudják, mire képesek ezek a lények, de ezek most összeszokott csapatban támadnak, így ezúttal könnyedén baleseteket okozhatnak a felbukkanásukkal. Hiszen a félelem az egyik legerősebb fegyverük, azon túl, hogy számlálhatatlan sereget alkotnak. Ők pedig nem hagyják magukat és kifosztják az üzleteket, hogy kolóniát alakítassanak és táplálhassák utódaikat. Elég jól összeszokott társaság, Willard tanításai bizony beérni látszanak, Ben lóg ki egyedül a sorból továbbra is, amióta megkedvelte új kicsiny gazdáját.

Ben

Danny is örül, hogy végre igaz barátra lelt, és igyekezik elrejteni a patkányt az avatatlan szemek elől. Tisztában van vele, milyen előítéletekkel vannak tele az emberek a rágcsálókkal szemben, így megtanítja cimboráját, hogy mire vigyázzon, ha kimozdul a szabadba. Olyannyira megkedveli Bent, hogy még egy furcsa dalt is neki.

A címadó dalt Michael Jackson énekli, már csak ezért is érdemes megtekinteni

Itt pedig el is érkeztünk a film érdekes üzenetéhez, amely az ellentétes érzelmeket fogalmazza meg a patkányokkal kapcsolatban; hiszen számomra arra igyekszik rámutatni, hogy attól, hogy jelen esetben rettegett kártevőként ábrázolják őket, valójában a túlélés a céljuk és nem az, hogy nekünk ártsanak. Egy állatnak is szüksége van ételre, italra, otthonra, a Pom-Poko című animéből megismerhettük már, hogy az urbanizáció térhódítása könnyedén kiszorít más élőlényeket a lakóhelyükről, vadászterületükről, illetve magát az élelemszerzést is megnehezítheti. Az emberiségnek ugyanakkor rengeteg tápláléka akad, bizonyítottan túltermelünk, amellett, hogy bizonyos régiókban tombol az éhínség. Így eléggé természetes egy rágcsálókolónia vagy bármely más állatcsoport részéről, hogy a jelenlévő forrásokat próbálják meg kiaknázni, hiszen egy szupermarket vagy egy raktár hemzseg a finomságoktól, mely biztosíthatja számukra a túlélést. Nyilván a mi szemszögünkből kártékonyak, ezért csapdákat kell kihelyezni, hogy megvédjük a terményünket, vagyonunkat, illetve félünk a fertőzésektől, melyet – állítólag, és persze valójában potenciálisan – terjeszthetnek a vadállatok.

Ben

Tehát tökéletesen érthető ez a kettős érzés, ahogyan az is, hogy Ben egy külső szemlélődő számára kártevőnek, veszélyesnek bizonyul, de Danny a barátot látja benne, hiszen őt nem bántja, bátran játszik vele, sőt meg is eteti a kis kedvencét. Ha a Willard-ra gondolunk, és félretesszük az előítéleteket, ott is megjelenik, hogy a patkányok akkor válnak igazán „kegyetlenekké”, amikor meg szeretnék védeni magukat az emberek támadásától, legfőbb céljuk nekik is az ön- és a fajfenntartás. Amit támadássorozatnak látunk, csupán védekezési ösztön. Ha messziről szemléljük a képet, ugyanezt műveljük mi is minden fenyegetéssel: megpróbálunk megszabadulni tőle. Ahogyan az is ugyanúgy igaz ránk, hogy a táplálékot annak ellenére is megszerezzük magunknak, hogy az a természet kizsákmányolásával jár. Nyilvánvalóan, ha a patkányok vagy bármely más állat elég intelligens volna ahhoz, hogy saját magának termelje ki a napi betevőjét, megtenné. De az ő ösztöneik – az exponenciális szaporodásuk mellett – arra sarkallják őket, hogy addig étkezzenek, amíg lehetőségük van rá. Veteményes kertet nem tarthatnak, az egyensúlyról a természet gondoskodik, és ragadozóknak nevezik azt az oldalt, amely arra ügyel, ne népesedjenek túl. Az embereknél ez nincs meg, így fordulhat elő, hogy túlnépesítjük ezt a bolygót.

Ben

A másik érdekes téma, amit a Ben érint, hogy a gyermekek teljesen más szemszögből szemlélik a világot, a naivságuk és ártatlanságuk nyitottá teszi őket. Ami persze szintén kettős, hiszen nem kell mindenhez negatívan hozzáállnunk – lásd a klasszikus E.T.-t –, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy nem mindegy milyen kontextusban találkozunk egy jelenséggel. Ahogy fentebb is kifejtettem, van különbség a kedvencként tartott patkány vagy éppen farkas, kutya és a kártékony vadállatok között. Azzal a kitétellel, hogy a másik sem akar rosszat nekünk, egyszerűen ütköznek egymással az ösztöneiknek és az érdekeink. Az, hogy morálisan megkérdőjelezhető, hogy az egyetlen megoldás az erőszak és a pusztítás, másik problémakör, de nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a növények és a más élőlények is védekeznek úgy, hogy megölik a fenyegetést jelentő forrásokat. Tehát morálisan megkérdőjelezhető vagy sem, de egy természetes jelenségről beszélünk.
Visszakanyarodva, a gyermekeknél nem mindig könnyen eldönthető, hogy fantáziájukat fejezik-e ki vagy a valóságról beszélnek, így az, hogy aktuálisan hiszünk-e nekik, elég komplex kérdéskör. Ez a helyzet Danny-vel, illetve Willarddal is, mert az általánosan elfogadott sztereotípiákkal ütközik a Bennel és társaival szövődő barátságuk. Így érthető a környezetük szkepticizmusa és félelme, undora is, amikor kiderül, mi az igazság a történeteik mögött.

Ben

Az ilyen típusú filmeket én magamtól nem sorolnám a horror kategóriába, de természetesen nem mindenki van úgy ezekkel az állatokkal, mint én, így megértem, hogy ez is egy erős thrillernek számít az előítéletek és a sztereotípiák miatt. A drámaisága és a hatása miatt tényleg eléggé thrilleres beütésű, főleg, ha rettegtek ezektől az édes kis rágcsálóktól. Részemről elsősorban természetfilmként éltem meg, és egy aranyos mesének tartom. Vagy így vagy úgy, de szeretettel ajánlom a műfajok kedvelőinek, mindenki találhat benne olyasmit, ami majd megfogja, megérinti a Ben-ben. Aki pedig még több információra, kulisszatitkokra is kíváncsi, olvassa el a Borzongás Magazin második számában található cikket.

Ben

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány

A Bluray megvásárolható:

Be the first to comment on "Ben (1972)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*