Komor Zoltán és Tépő Donát – Mutánsfilé (2014)

Komor Zoltán és Tépő Donát első közös együttműködéseként tekinthetünk erre a kötetre, melyben három, bizarr és groteszk elemekben dúskáló novella kapott helyet. Többek között megismerhetjük egy rendkívül sivár jövőképet bemutató világ utópisztikus egészségügyi rendszerét, találkozhatunk szervcsempészekkel, titkos csodadoktorokkal és különféle genetikailag elfajzott, túlélésre játszó emberi egyedekkel, valamint lehetőségünk lesz az otthonunkban lottófát ültetni, amelynek beérett termését aztán értékesíthetjük, amíg ránk nem rohad.

A címadó Mutánsfilé rendkívül aggasztó sci-fi környezetet mutat be, amelyben a szervcsempészként dolgozó főhősünknek – bár tele van a hócipője ezzel az egésszel – még bevállal egy utolsó melót. Mielőtt azonban a repülőtéri droidok lekapcsolnák a testébe vart illegális mutáns-szervekkel, a kivérzés határán még sikerült meglógnia, viszont cserébe egy újabb titkos küldetést kell teljesítenie, aminek köze van egy rejtélyes antivírushoz, valamint az azt tesztelő underground szörnytelephez.

A kötet második novellája Lottótumorok címre hallgat, és elkövetője Komor Zoltán. A már-már kafkai abszurdba hajló alapszituáció szerint a lottóárusként tevékenykedő srác a sorsolás előtt megmaradt lottószelvényeit (a szó szerinti rárohadástól való félelmében) kénytelen lenyelni, mivel azokat a szabályzat értelmében kidobni nem lehet. Csakhogy a beleiben úszkáló cetlik voltak a nyertes szelvények, ami viszont nem várt komplikációkhoz vezet…

A harmadik és egyben utolsó írásban (Babilon felfal) Tépő Donát rendkívül pesszimista és sötét vízióit tárja elénk a már Mutánsfilében is vázolt, minden szempontból visszafordíthatatlanul elcsesződött világunkról, amelyben egy apa reménytelen küzdelmét láthatjuk, ahogy egy diszfunkcionális egészségügyi rendszerben próbálja megmenti haldokló gyermekét.

A kötetben helyett kapott három történet közül kettő (az első, illetve az utolsó) utópisztikus témájában és cselekményében is kapcsolódik egymáshoz – több ponton is találhatunk utalásokat, lásd a Dark Buddha kocsmában történtek -, de igazából mindegyikben központi helyet kap az illegális orvoslás intézménye. Bár a középső írás szürreális atmoszférája kissé kilóg ebből a közegből, azért mégis egy szerves egészet képeznek, haha!

Értékelés: 7,5/10

eyescream

Be the first to comment on "Komor Zoltán és Tépő Donát – Mutánsfilé (2014)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.