Marvel Zombies 3 #1-4 (2007)

Az előző részektől eltérően a Marvel Zombies harmadik epizódja már egy teljesen másik felállással készült – ezúton köszöntjük Fred Van Lente írót, valamint Kev Walker és Greg Land illusztrátorokat -, de nem csak a kreatív crew változott, hiszen az eddig kalandokban részt vevő szuperhősök zombis változatai sem villantják már meg magukat. Mégis egy sokkal borongósabb és horrorisztikusabb környezetben játszódó, dimenziókon átívelő, ugyanakkor kevésbé tipikus, de annál pörgősebb Marvel kalandot kapunk!

Történetünk azzal indul, hogy a Siege, Jennifer Kale, Wundarr és a Conquistador szuperhősökből álló floridai Avengers-alakulatot szinte a semmiből támadják be a zombik, többek között Deadpool élőhalott verziója. Nem sokkal ezután a S.H.I.E.L.D. leányvállalatában az A.R.M.O.R.-ban azon tanakodnak, hogy valószínűleg az egyik párhuzamos világból jöhettek át ezek a lények – merthogy a világ számos pontján vannak interdimenzionális átjárók, és természetesen támadás helyén is akadt egy. A fenyegetettség hatására Morbius (The Living Vampire) azonnal vakcina gyártásába kezd, ehhez azonban emberi vért kell szerezni a zombik eredeti univerzumából, így hát átküldik az android Jocasta és a szintén robotikus Machine Man párosát. Míg ők a Kingping uralta város zombikban telített utcáin bóklásznak, addig a zombi Doctor Strange képességével a ő világukba juttatott Morbius próbálja elterjeszteni a kórt…

Mondanám, hogy ebben az új felállásban elkövetett negyedik széria semmiben sem rosszabb, mint az eddigiek, de sajnos ez így ebben a formában nem igaz. Maga a vizualitás – szemkápráztató rajzok és a már-már festményszerű színvilág – egy kevésbé tipikus(an MARVEL-beli) szuperhős-centrikus atmoszférát teremt, jóval inkább egy fenyegetőbb, horrorisztikusabb környezetet. És, ha már a horrort említettem: ugyan előző MZ füzetekbe is találhattunk brutális dolgokat, de az hiszem, most tényleg sikerült megragadni a bezombult hősök rémséges oldalát! Olyan vérbő belezéseket és bizarr hentelési jeleneteket láthatunk, amire nem lehet nem elégedetten csettinteni!

Bár ezúttal a folytonosság megszakad, hiszen egy teljesen új – és azt hiszem kevésbé népszerű, de lehet, hogy csak számomra ismeretlen a legtöbb karakter – hőscsapattal találkozhatunk, nekem mégis inkább a zseniális, minden helyzetet túlélő Machine Man egyszemélyes küldetésének tűnik – ami nem mellékesen emlékeztet az Army Of Darkness füzetek, szintén hasonló koncepcióval operáló Ash-jére. Na, de mindegy is.

Maga a kaland az előzőek után egészen frissnek hat, némileg modern csavarokkal operál, helyenként pedig egészen humoros – ezalatt nem csak és kizárólag a humorherold Deadpool feltűnését értem  -, szóval valahogy kevésbé atipikus; nem azt az eddig megszokott Marvel Zombies hangulatot árasztja magából. Ami persze nem is lenne baj, legalábbis számomra, csakhogy a lezárást, azt enyhén szólva is elcseszték. Komolyan, minek kellett bele ilyen totálisan felesleges romantikus szál?! Értem én, hogy vagány a főszereplő, meg a Jocastának is nehéz, de könyörgöm, ne menjünk már át ilyen nyáladzásba a világ megmentése után…  Meg tényleg be kell már most harangozni a negyedik részt, és annak szereplőit, nem ér rá később?!

Értékelés: 7/10

eyescream

Be the first to comment on "Marvel Zombies 3 #1-4 (2007)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..