Marvel Zombies 5 #1-5 (2010)

Hihetetlen, hogy ez az egykor szebb napokat látott szuperhősös-zombis franchise még mindig nem állt le! Szerintem nem csak én érzem úgy, hogy teljesen kifulladt az egész, de ők csak próbálják tovább és tovább és tovább görgetni valahogy ezt az amúgy vagány koncepciót, de totál erőtlenül és izzadságszagúan. Most éppen úgy, hogy füzetenként több, különféle alternatív valóságokban utazva harcolnak harmadrangú szuperhőseink az adott világokban lévő zombiféleségek ellen.

Ez a rész tulajdonképpen arról szól, hogy Morbius doktor szeretné végre kifejleszteni a zombi-vírus ellenszerét – és egyúttal fertőzött barátját, Jacob Russelt is megmenteni -, ehhez pedig ismét megbíz pár A.R.M.O.R.-ügynököt, hogy utazzanak el különféle valóságokba, és az ottani világban elterjedt vírusokból hozzanak neki mintát. Így kerül tehát Machine Man, Jacali Kane és Howard a kacsa előbb a vadnyugatra, majd a marslakókhoz, aztán a lovagkorba, egy cyberpunk act-be, végül pedig a mi világunk alternatív jelenjébe.

Ahogy már a bevezetőben is írtam, itt már tényleg nincs mit tenni: olyan távol van, annyira semmi köze az eredeti képregényhez, hogy fájdalmas. Szinte teljesen kiveszett belőle mindenféle esszencia, amiért anno az első (illetve második) részt élvezni lehetett. A történetet ezúttal is az a Fred Van Lente jegyzi, aki anno a harmadik-negyedik szériáért is felelt; és bár megpróbálja valamelyest szórakoztatóvá tenni ezt a több komponensű sztorit, sajnos elég közepesen muzsikál.

Grafikus résszel most sincsenek különösebb bajok, sőt: ezúttal úgy gondolták, hogy minden világot (univerzumot) teljesen egyedi, más stílusban rajzolnak meg, ezzel is kimutatva azok szignifikáns különbözőségét. Így kapunk pisztolypárbajban gazdag, kietlen és poros Wild West-et, vagy poszt-apokaliptikus – a Világok harca utánérzésű tripodokkal és csápos izékkel turbózott – földönkívülis sci-fi scene-t, Szárnyas fejvadász-szerű cybepunkos jövőképet.

Direkt kihagytam a lovagkoros epizódot,  mert az egy az egyben Army of Darkness (Evil Dead 3) filmre hajaz, és talán mind közül ez sikerült a legszórakoztatóbbra – legalábbis számomra. Mindegyik variációba próbáltak itt-ott utalásokat csempészni (zombik típusát mindig egy adott rendező nevével írják le, pl. romero, raimi vagy boyle), illetve egyéb Marvel-karakterek is feltűnnek ilyen-olyan formában. Szóval ez még jól is hangzik.

Csak hát az egész olyan szinten erőltetett, izzadságszagú és főleg pénzéhes próbálkozás, hogy maximum úgy lehet értelmezni, ha ad hoc kiragadjuk ezt a részt a franchise-ból, és önmagában próbáljuk egyfajta infantilis spin-offként tekinteni rá. Úgy még valahogy örömteli perceket is okozhat.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Marvel Zombies 5 #1-5 (2010)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .