Winchester (Szellemek háza – 2018)

winchester szellemek háza kritika helen mirrenA szellemházas horror tipikusan az egyik olyan zsáner, amiben szinte lehetetlen újat mondani; ezért bocsánatos bűn, ha egy film nem is akar. Freud az 1900-as Álomfejtés című munkájában lefektette, hogy a ház egy olyan antropomorf jelkép, ami az embert szimbolizálja, az állapota a psziché állapotát tükrözi, a lakói az álmodó életében fontos emberek vagy elvek — innentől kezdve minden valamirevaló horroralkotó elkészítette a saját megközelítését a témáról, ahol a szellemek minden esetben átvitt értelemben kísértik a főszereplőt. De mindig. Ez egy olyan axióma, hogy még a tizenegyedikes irodalomkönyv is tárgyalja, amikor a Jane Eyre a tananyag.

Akkor mi a fenéért kell a főszereplőnek öt percenként ismételgetnie, hogy a szellemek csak a fejünkben vannak?

 

(Gyors kiegészítés az előbbiekhez: a szellemházas horrorban egyetlen igazi újítást sikerült nyújtani az elmúlt száz évben, méghozzá az első Alien filmben. Ha jobban megnézzük, a szellemházas horrorokra jellemző műfaji jellegzetességei végig rendre megjelennek; csak a borongós viktoriánus osztályharcos tanulság helyett itt az űr és az ismeretlentől való félelem a központi mondanivaló.)

winchester szellemek háza kritika helen mirren

A Winchester (magyarul a filmhez illő fantáziátlansággal Szellemek háza) alapvetően egy közepesen erős, klasszikus szellemházas horror, amelyben mégis annyi fájdalmasan primitív pillanat van, hogy azt a keveset sem tudod élvezni benne, amit pedig lehetne. Adott egy tipikus viktoriánus byron-i hős halott feleséggel és ópiumfüggőséggel, aki visszautasíthatatlan ajánlatot kap egy idős, gazdag fegyvergyártulajdonostól (Helen Mirren), ezért utóbbi hírhedt kastélyába költözik, amit a Winchester-puskák áldozatainak szellemei kísértenek. Itt a milliomos gyönyörű unokahugával indulnak olyan rejtélyek nyomába, mint hogy vajon mennyire etikus mások halálán meggazdagodni, vagy mennyire egészséges a rekreációs célú, szembe csepegtetett ópium (spoiler: nem az). Ez az alapkoncepció nagyon ígéretes, hiszen a gyász feldolgozásától kezdve az egészen aktuális fegyvertartási kérdésekig egy csomó dologgal lehetett volna foglalkozni; lehetett volna egy mély, drámai pszichothriller; lehetett volna kosztümös dráma; vagy lehetett volna egy Fűrész- vagy Kocka-szintű szabadulóshorror, ahogy a szereplők megpróbálnak kijutni a nem evilági struktúrával rendelkező házból.

winchester szellemek háza kritika helen mirren

Csak sajnos egyik sem sikerül. Bár Helen Mirren és a főszereplőt játszó Jason Clarke mindent kihoz a forgatókönyvből, amit lehet, a karaktereknek sehogy nem sikerül túljutniuk azokon az olcsó sztereotípiákon, amit lassan kétszáz éve majdnem minden szellemházas horrorban látunk. Aki ismeri a gótikus irodalmat, az tudja, hogy ez nem feltétlenül baj, hiszen éppen a sablonos karakterek tudnak egyetemes problémákról beszélni — de a film egy az egyben szó nélkül hagyja azt a baromi egyértelmű és áthallásos körülményt, hogy a lőfegyverek az egész történet mozgatórugói. (Friss hír: csődvédelmet kért a Remington, mert az emberek manapság nem vásárolnak lőfegyvert.)

De még ez sem lenne baj, ha a (amúgy a gótikus horror egyik jellegzetességének számító) társadalmi üzenet helyett a karaktereken lenne a hangsúly, akiknek szintén megvannak a maguk démonai. Gyakorlatilag minden főbb szereplőnk épp egy közeli hozzátartozója elvesztését gyászolja, amin keresztül nagyon szépen ki lehetett volna bontani a gyász, a fájdalom feldolgozása, elengedés, megbocsátás stb. témakörét — ha a főszereplő nem ismételgeti gyakorlatilag ötpercenként, hogy az egész csak a fejében létezik. Tudjuk, bébi, azért nézzük! De így, hogy az első pillanattól a szánkba van rágva, hogy ezt átvitt értelemben kéne ám érteni, egyszerűen nem lehet annyira belemerülni, hogy hasson.

És itt még mindig nem temetném a filmet, ha működne, mint horror. A Winchestertől sokan a helyszínválasztása miatt vártak nagy dolgokat. Hiszen valóban impozánsnak hangzik egy ház, amit szellemek és/vagy ópium- és bűntudatittas hallucinációk inspiráltak, túlvilági architektúrával, ami foglyul ejt labirintusszerű folyosóival, és nem ereszt. Aha… ehhez képest ÖSSZESEN három beállítást kapunk a házról: látjuk a homlokzatot, a tetőt, és a ház sarkát a télikerttel, majd ez a három szög ismétlődik végig a film során. Belülről is maximum három-négy helyiséget ismerünk meg az elvileg több száz szobával rendelkező épületből. Ami érthetetlen. Hiszen a helyszín a valóságban is létezik (erről szóló cikkünk itt); de ha nem is adtak engedélyt, hogy ott forgassanak, még mindig meg lehetett volna oldani CGI-jal, vagy ha máshogy nem, hát kartonmakettel! Még az is kevésbé lett volna kínos, mint ez, hogy egyszerűen nem mutatnak semmit.

winchester szellemek háza kritika helen mirren

És a kegyelemdöfés, hogy a Winchesterben még egy tisztességes jumpscare sincs. Jumpscare definíció szerint egy olyan filmes eszköz, amikor a szörny/szellem/vámpír/whatever váratlanul megjelenik a vásznon, némi hirtelen hanghatással kísérve, és ezzel kelt ijedtséget (figyelem: NEM félelmet, hanem ijedtséget). De a Winchesterben nem egy, és nem két alkalommal akkor is alkalmazzák az ijesztő hangot, amikor nem jelenik meg szellem, de még csak nem is indokolja semmi, hogy akár mi, akár a karakterek megijedjenek. Csak úgy valami becsapódik a kamera látómezején kívül, és ettől illik megretteni, mert ez egy szellemházas film.

winchester szellemek háza kritika helen mirren

Pozitívumként a jelmeztervező munkáját lehet felhozni, mert a viktoriánus ruhák, az estikabátok, a teljes gyászruha, a frakk, de még a kontyok is gyönyörűek és hangulatosak, és laikus szemmel egészen elfogadható módon korhűek. Továbbá a két főszereplő, Helen Mirren és Jason Clarke alakítását; előbbi nem a semmire kapott Oscart, és utóbbinak sem hasraütésből jósolnak szép karriert (Clarke 2010 környékén tért át a tévéfilmekről az egész estés mozifilmekben való szereplésre, a 2015-ös évben három sikeres filmben, a 44. gyermekben, a Terminator új részében és az Everestben is főbb szerepet játszott).

 

Élvezet őket nézni a vásznon, miközben azon ábrándozunk, hogy egyszer majd egy igazi filmben is láthatjuk őket együtt alkotni.

 

Értékelés: 4/10

Annie

  

Be the first to comment on "Winchester (Szellemek háza – 2018)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..