Person of Interest (2011-2016) (A célszemély)

Person of InterestAz adatkezelés és adatbiztonság problémaköre nem csak kulcsfontosságú a XXI. században, de a közösségi hálók használatának elterjedésével igencsak középpontba került ez a téma az elmúlt öt évben. A science fiction zsánere ennél jóval régebben feszegeti a kérdést, hogy miként lehet visszaélni az online elérhető információkkal. A kiszemelt sorozat, a Person of Interest, az egyik legizgalmasabb a konteók világában, mert egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek az elénk vetített alternatív valóság. Azért, hogy még közelebb hozzuk nektek az eseményeket, némi kitérőt is teszünk a jelenkor problémái felé.

Az alapsztori szerint John Reese (Jim Caviezel) egykor bérgyilkosként dolgozott a kormánynak, és látszólag mindene megvolt, amire vágyott. Azonban csalódnia kellett munkaadóiban, hiszen pont akkor akadályozták a leginkább, amikor megmenthette volna a párját. De a kötelesség visszatartotta, így a nő családon belüli erőszak áldozatává vált – a legnehezebben megelőzhető és bizonyítható probléma így tönkre is tette a férfi boldogságát. Céltalanul rója az utcákat, mintha hajléktalan lenne, gyakran keveredik verekedésbe, hiszen számára már semmit sem jelent a saját élete. Ekkor akad össze a titokzatos Mr. Finch-csel (Michael Emerson), aki nem csak munkát ajánl neki, hanem értelmet és célt is mutat a folytatáshoz.

Person of Interest

Harold Finch, egy lángeszű programozó, aki 9/11 után olyan szoftvert fejlesztett ki, amely képes monitorozni a teljes lakosság tevékenységét, és apró jelek alapján kiszűri a terrorcselekményre, vagy több embert fenyegető gyilkosságra utaló jeleket. Ez a megfigyelés azonban nem csak olyan adatokat rögzít, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek, hanem minden potenciális bűnesetre utaló mozzanatot is. A biztonságos információkezelés érdekében két intézkedést tettek; melynek lényege, hogy a gépezet csupán a kilenc számjegyű társadalombiztosítási azonosítót adja meg, illetve minden nap éjfélkor törli ezeket a „kisebb” eseteket. Ennek oka egyrészt az, hogy ne lehessen visszaélni velük, másrészt ez az adatgyűjtés a lakosság tudta és beleegyezése nélkül történik, így illegálisnak minősül. Azt pedig már számtalan sci-fiből tudjuk, hogy ennek kitudódása a lakosság pánikszerű reakcióját eredményezhetné. Hiszen nem nehéz átlátni, hogy az összeesküvés-elméletek gyártói pontosan ilyen bizonyítékokra vadásznak, és nagyon sokan ilyen típusú kontrolltól rettegnek.

Person of Interest

A páros ténykedését Joss Carter (Taraji P. Henson) rendőrnő kíséri figyelemmel, aki már elsőre felfigyel rá, hogy minden erőszakos ügy esetén a helyszínen egy öltönyös, látszólag képzett férfit láttak. A detektívhölgy a gyilkosságiaknál dolgozik, és gyakran belefut egy titkos csoport, a HR-be működésébe.
A rendőrségi korrupciós ügyek kapcsán merül fel először Lionel Fusco (Kevin Chapman) nyomozó neve, aki kénytelen-kelletlen belekeveredik ebbe a furcsa összeesküvés-elméleteket alátámasztó szituációba, és elsősorban mediátorként funkcionál a két világ között.
Már a második évadban ismerhetjük meg Sameen Shawt (Sarah Shahi), a hidegvérű gyilkost, aki egy különleges betegségben szenved (hívhatjuk szociopatának), amely egyszerre nehezíti- és könnyíti meg az életét a társadalombiztosítási azonosító számokból fakadó ügyek felderítése során. Shaw a tökéletesen harcos, hiszen semmilyen érzelmet nem érez, így képes a feladatát morális fontolgatás nélkül végrehajtani.
Carl Elias (Enrico Colantoni) egyáltalán nem átlagos élettörténettel kapcsolódik be ebbe a szituációba, ahol nem könnyű eldönteni, ki melyik oldalon áll. Az emberek igyekeznek úgy boldogulni, hogy számukra a legtöbb jót hozzák ki a helyzetből, a férfi pedig igazán agyafúrt és körültekintő, így pontosan úgy mozgatja a szálakat, ahogyan neki tetszik.
Amy Acker már több szerepben is bizonyította, hogy remek karakterszínész, az Angel Fredjeként imádtuk, a Dollhouse Whiskey-jeként együttérezhettünk a tragédiájával. A Person of Interest során újabb arcát mutatja be nekünk, egy igazán titokzatos nőt személyesít meg a kiberzsonglőr Root bőrébe bújva.

Person of Interest

Jonathan Nolan rendező zseniálisan vezeti a fonalat az egymásra épülő évadok során, az alaphangulat fokozatosan változik meg, ahogyan egyre több információt tudunk meg a rendszer működéséről és buktatóiról. Bár science fiction-nek neveztem, valójában egy drámai elemekkel operáló krimisorozat, amely egyszerre fikció és konteó is. Tehát egyáltalán nem elképzelhetetlen az elénk vetített világ, igencsak valóságszagú minden egyes szituáció, amivel találkozunk.
Az egyik oldalon áll a „Machine” – általános alanyként, élettelen személyként nevezett program –, egy mesterséges intelligencia, mely a lakosság monitorozásából következtetéseket levonva szolgáltat információt Mr. Finchnek és csapatának a bűnügyek megelőzésére.
Klisés volna, ha az egész világgal kellene harcolniuk az igazukért, mégis nagyjából arról van szó, hogy titokban kell működniük, és ellenséges szervezetekkel kénytelenek szembenézni. Az első a HR, mely a korrupt rendőröket foglalja magába. A csoport tagjai között természetesen nem csak az utca emberei foglalnak helyet, hanem magas rangú irányítók és politikusok is együttműködnek velük. A program pedig könnyedén összekapcsolja a gyanús eseteket: a rendőrségi raktárból eltűnő kábítószer- vagy fegyverszállítmány újbóli felbukkanását, vagy az azonos bíróhoz kerülő ügyek meglepő, sémaszerű fordulatait. A vezetők természetesen nem nézik jó szemmel, hogy lebukhatnak, így az összecsapás elkerülhetetlen.
A „Machine” eredetileg azért készült, hogy a terrorveszélyt kiszűrje, a program a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő társadalombiztosítási számokat egy kormányközeli szervezetnek továbbítja, melynek elsődleges célja, hogy fenntartsák a rendet. Az őket irányító Control névre hallgató vezető pedig jobban szeretné, ha Mr. Finch lemondana hozzáféréséről az információkhoz. Pláne, amikor a két szervezet érdekei egymásnak feszülnek, mert az adott szituációba ártatlanok keverednek.
Minden társadalomban akadnak olyanok, akik úgy érzik, a kormány megfigyeli és befolyásolja őket, a beleegyezésük és tudtuk nélkül. A konteók lehetnek valós hátterűek is, ezt igyekszik a „Vigilance” névre hallgató csoportosulás kideríteni, akik az eseményeket figyelve ébrednek rá, hogy félelmeik korántsem alaptalanok.
A végső problémát egy másik A.I. jelenti, a Samaritan, melynek kapcsán a sorozat egyik fő üzenetét ismerhetjük meg: sosem a program a veszélyes, hanem a felhasználóval vannak a problémák.

Person of Interest

Az ötévados Person of Interest bőségesen átrágja azokat a problémákat, melyek egy ilyen rendszer használatakor, alkalmazásakor felmerülhetnek. Alapvetően a monitorozás egyik hátulütője a már felemlegetett megfigyeltség-érzet, hiszen az adatgyűjtést és az analízist egy gépezetre, programra bízunk rá, de ennek veszélyei ezért könnyedén érzékelhetőek is. Ha túlságosan nagy az önállósága és hozzáférhetetlen, akkor tanulhat, és mindannyian tudjuk, mit jelent ez egy mesterséges intelligencia kaliberű szoftver esetében – a Skynettől félni meg éppenséggel trendi. Ha viszont nem elég törhetetlen, gyenge a védelme, úgy bárki átveheti felette az irányítást, és a saját céljai érdekében fel is használhatja.

Person of Interest

A science fiction zsánerének egyik közkedvelt, klisékkel tarkított történetéről volna szó csupán, ha ezt a szituációt tökéletesen elképzelhetetlennek tartanánk a mai világban. Ami mégis közelivé teszi a szituációt, a jelenben keresendő, hiszen annyira mindannyian paranoiásak vagyunk, hogy tudjuk: a marketing úgy működhet jól, ha valamilyen módot találnak arra, hogy monitorozzák a szokásainkat, Az meg csak egyetlen lépés, hogy a kíváncsi szemek és fülek beférkőzzenek a szobáinkba, mindennapi életünkbe, elég csak a közelmúlt technikai híreibe beleolvasnunk, és belátjuk: vibrátor, óvszer, szexuális segédeszköz vagy mobiltelefon, a gyerek Teddy macija vagy netbook, okos karóra vagy akár egy elektromos cigaretta is bőven tárol olyan információkat, amely miatt érdemes feltörni illetve van olyan gyenge a védelme, hogy játszi könnyedséggel, ujjgyakorlatként átvegyék felette az irányítást. És az állami szolgáltató cégek jegy- és bérletvételi rendszereiről, illetve a nyilvántartásairól ne is beszéljünk, egy átlagos akciófilmben is legalább a közlekedési lámpákat átállítgatják a hackerek, nem hogy egy időzáras bank páncélszekrényének kinyitása bármi problémát is jelentene a számukra.

Person of Interest

Elkerülhetetlen érintenem az egyik legfontosabb felvetést, mely Mary Shelleytől William Gibsonig foglalkoztatta az írókat is, bár más-más szinten közelítették meg a kérdéskört. Amit az ember alkot, vagy így vagy úgy, de a saját teremtményének tekinthető, mint egy isten, olyanra formálja, amilyen ő maga, vagy amivé válni szeretne. Eddig nagyjából egyszerű a kép, de már Frankenstein szörnye is rávilágít: egy öntudatra ébredt lény nem statikus jellemű, elsőként fel kell fedezze önmagát és a környezetét, az empirikus, vagy megszerzett információk alapján aztán adaptálódik, fejlődik és konklúzióhoz jut. A Person of Interest ráadásul úgy dönt, hogy szakít a hagyományokkal, kísérletezik azzal, ami eddig elképzelhetetlen volt: nem csak felveti, de ki is dolgozza, elemzi azt a lehetőséget, hogy nem csupán egyetlen A.I. jöhet létre. Bár Mary Shelley is bemutatja nekünk: nem minden lény viselkedik egyformán – később ezt a Robotzsaru második része is felvillantja, de mindkettőnél erősen hozzátesz az emberi agy a jellemükhöz és cselekedeteikhez.
Jonathan Nolan sorozata több mesterséges intelligenciával operál, nem csak ütközteti őket, de valódi személyiséggel ruházza fel a “Machine”-t és a Samaritant. Így arra világít rá, hogy nem csak az alkotó számít, hanem a felhasználó is, valamint a környezet, amellyel találkoznak. Könnyen megérthető, ha emberként tekintünk a virtuális főszereplőnkre, akinek teste gyakorlatilag a teljes hozzáférhető hardware mennyiség az egész világon. Ilyen módon egy humán különböző fejlődési szakaszait fedezhetjük fel a Person of Interest megtekintése során. Jelen van a gyermek, amely játszadozik, ismerkedik a környezetével; a kamasz, aki lázadozik, próbálgatja az erejét; a munkás, aki teljesíti kötelességét; a felnőtt, aki önállóságra törekszik; az érett lény, aki megkérdőjelezi az értelmetlen dogmákat; illetve az elfáradt, kiégett bölcs, aki elfogadja az elkerülhetetlent. Ha így szemléljük, akkor az egész sorozat egy allegóriaként is felfogható, amely a XXI. századi informatikai fejlődést és annak minden pozitív-negatív oldalát vetíti elénk.

Person of Interest

Tehát az egyik oldalon egy olyan virtuális lény áll, melynek láthatjuk rövidített evolúciós szakaszait, azaz a felnőtté válását, annak minden velejárójával – fontos, hogy a Frankenstein komplexus itt is tetten érhető, de jóval emberibb megközelítésben, inkább a lázadó fiú/lány versus szülő szituációt érezzük benne. Ellenpontként kapunk egy totális kontroll alatt tartott, behatárolt, ugyanakkor tökéletes gépezetet, a Samaritant, mely – ne szépítsük – egy rendőrállami diktatúrát szimbolizál. Ez a megközelítés persze védelmi funkcióval takaródzik, miként a 2001: Űrodüsszeia HAL 9000-je, vagy a Psycho-Pass hive mind-ja, de nem csak a fantasztikus irodalmat lehet megemlíteni, a CIA és az erősen kontrollált országok már folyamatos megfigyelés alatt tartják a lakosságot.
Az a felvetés viszont roppant izgalmasnak bizonyul, hogy a Person of Interest két A.I.-a elkezd kommunikálni egymással, és reagálnak a másik jellemére, cselekedetére. Ezzel pedig úgy ütköztethetnek eszméket az alkotók, hogy lecsupaszítják azoknak tartalmát és lényegét, teljesen objektíven elemezve az előnyeiket és hátrányaikat. Csörtéikben talán a legfontosabb az egyén védelmének kérdése, hiszen a “nagyobb jó” fogalma értelmében tömeget érintő veszélyhelyzet esetén egy-egy személy könnyedén feláldozható, a kisemberek egyáltalán nem számítanak. A két kiindulás pont azért lényeges, mert ezektől az alapoktól indul el a két mesterséges intelligencia, így más-más végkövetkeztetésre jutnak azonos infromációhalmaz elemzése folyamán. Tehát valójában két eszmerendszer ütközik, de – akárcsak az animékben – itt sincs valós állásfoglalás, mindkét oldal árnyoldalait is megismerhetjük, a döntés a nézőre, a befogadóra lesz bízva.

Person of Interest

Egy kis kitérő az adatvédelem rögös útjára: George Orwell 1984 című anti-utópiája bizony már nem is annyira elképzelhetetlen, mint a könyv 1949-es megjelenésekor volt. A személyes adatok mozgása és kezelése a mindennapi élet legtöbb területén jelen van, továbbá az “okos világ” (“Internet of things” – aminek a számát 2020-ra 31 milliárdra becsülik jelenleg) a 21. század központi témaköre, ezért is fontos, hogy megfelelő technikai és folyamati korlátok és jogszabályi védelem legyen mindezek körül. A világon jelenleg mindenhol eltér, milyen szigorú követelményeket támasztanak az adatvédelmi jogszabályok (egyáltalán: vannak-e?).

 

Person of Interest

Az adatvédelem eltérő komolyságát láthatjuk a fenti világtérképen – forrás: dlapiperdataprotection.com

Ez azonban 2018. május 25-től megváltozik az Európai Unión belül – de kihatással lesz az egész világra. Eddig csak egy direktíva (azaz nem kötelező érvényű iránymutatás) segítette az uniós országokat, amelyek saját-saját adatvédelmi törvényeikkel próbálták szabályozni ezt a nem túl nagy figyelmet kapott, de egyre jelentősebb törvényi kört. Ezután a dátum után azonban a General Data Protection Regulation (GDPR) már egy egységes uniós keretet szab, minimum előírásokat határoz meg a tagállamoknak. A GDPR hatalmas büntetéseket helyez kilátásba: maximum 20 millió euró vagy a világpiaci forgalom legfeljebb 4 %-a vár azokra a cégekre, akik nem tartják be az előírásokat.
Az uniós jogalkotók tehát megfelelően reagáltak a 21. század kihívásaira, már csak az a kérdés, hogy az Európán kívüli világ mikor tesz hasonlóan?

Person of Interest

Több szempontból csemege a Person of Interest a cyberpunk rajongóinak, ezekből egy is elég lenne ahhoz, hogy felfúrjuk a dicsőségfalra, de szerencsére több  is van ezekből a szempontokból, úgyhogy mindenki összelegózhatja magának a kedvenc konfigurációt.

1) Jó érzékkel nyúl rá a sorozat a kortárs észak-amerikai poszt-9/11-es történésekre és még nem is mondhatjuk ki teljes biztonsággal, hogy sci-firől beszélünk, mert földalatti hackercsoportoktól Occupyig, maffiaháborúktól Blackwaterig, összeriggelt PS4-ektől Snowden modeméig terjednek az utalások és még az sem hihetetlen, hogy valaki valahol egy működőképes, öntudattal bíró mesterséges intelligenciát vakart össze, mert az első dolog a kész AIval kapcsolatban az, hogy hallgatunk róla. A premissza teljesen hihető emiatt, tekintve hogy a mostani technológiai lehetőségeinkre épít, pont emiatt minden robbanás a mi bőrünket is hevíti egy kicsit (és a Mr. Robot egyik nagy szexepilje is pont ez).

2) Ha a scifitől, mint zsánertől eltekintünk, a PoI öt évadnyi kémtörténetként is remekül megállja a helyét: a sorozat folyamatos kérdésfeltevései a hatalomról és a megfigyelés metodikájáról és folyamatos kötéltánca a technoparanoia és a technofília között már elegendő gondolkodnivalót adnak. Ez is volt amúgy a PoI problémája: írd-és-mondd túl okos sorozatnak bizonyult a CBS nézői számára (és a technofetisiszta nézőktől eltekintve mindenki más számára is). A felütések meg az ötletek ugyanis olyan jól érkeztek, hogy például másfél évvel korábban meg is jósolták a snowdeni leakeket, csak a sorozatban Henry Peaknek hívták az illetőt, a sorozat első évada pedig gyakorlatilag csak a helyenként kellemetlenül lassú felvezetés, a második évadtól viszont begyorsul, ötletet ötletre halmoz és az utolsó évad utolsó epizódja elé gyakorlott sorozatnézőként is úgy fogunk leülni, hogy öt különböző végkimenetel közül fogalmunk sincs, hogy melyik fog megtörténni. (Egy hatodik fog, természetesen.) További érdekesség, hogy az ex-CIA Valerie Plame is jelentős időt töltött a sorozat íróival konzultánsi minőségben, ami az egyes epizódok technikai- és nemzetbiztonsági utalásait és kikacsintásait figyelembevéve az írói gyakorlattól függetlenül is utalásértékű.

3) Több érdekes kapcsolódási pontot érdemes megemlíteni: Jim Caviezelt például korábban láthattuk már a 2009-es The Prisoner c. minisorozatban (amely egy hatvanas évekből újraélesztett mi-történik-az-eltüntetett-kormányügynökökkel történet ízes updateje), de feszültségkeltésben, hangulatban és konteóban nem lehet kihagyni az 1995-ben indult egyévados Nowhere Mant sem. (Aki pedig csak a technoparanoiára hajlana rá, azoknak Black Mirrort javaslunk, de van 2018-ban bárki, aki még nem látta a Black Mirrort?)

4) Jelentős karakterfejlődést figyelhetünk meg az összes fő karakterben és ez az út legalább annyira izgalmas, mint maga a történet az egyes erkölcsi és elvi dilemmákkal együtt. Ugyanakkor meglepő és igencsak kitapintható az az erő, amit a Machine kölcsönöz minden egyes szereplőnek és annak az erőnek a hiánya, amikor képtelenek kapcsolatba lépni vele – a 21. században technológia nélkül gyorsan mozogni urbánus környezetben pedig lehetetlen. Mozogni és élni lehet, de lassabb sávba kell kanyarodni, erre a sorozat számos enyhe és egyértelmű utalásértékkel kitér. A zárás pedig hiába elszomorító ugyan (lehetett volna folytatni az örökkévalóságig, a téma folyamatosan az utcán hever), de olyan felütéssel zárul, ami után a további folytatásokat gond nélkül el tudjuk képzelni – igaz, folytatásértékű sorozat nem érkezett utána, ami a nyomába érhetne.

Person of Interest

Mindazok, akik eddig kiabáltak volna, hogy ez csak film, ezek csak a fantáziák szüleményei, aztán cserélgethették a winchestereket, vagy fizethették a zsarolóvírus nyújtotta opciókat, ha éppen arra támad gusztusuk, pedig csak arra voltak kíváncsiak, hogy mit csinált a konyhában a gyermek a szomszéd kutyájával. A természetes kíváncsiság a XXI. században is teljesen normális, csak a szűrő nélküli internethasználat, az agyatlan osztások és kattintások, valamint a jópofa szoftverek, melyek megmutatják, milyen arcszőrzetünk lenne, ha tünde nők lennénk a Gyűrűk Urában – a Cambridge Analytica botrányról szóló cikket minden kedves olvasónk figyelmébe ajánlom: ITT elérhető. Nos, ezek mind szépen összegyűjtik a feltöltögetett adatainkat, aztán kényükre-kedvükre szétcincálják és felhasználják, jobbik esetben csak azért, hogy narancsbőr (elleni) krémet ajánljanak nekünk.

Person of Interest

Miért is keveredtünk ide? Nagyon egyszerű, hiszen a program, amely monitoroz, erre igyekszik rávilágítani, hogy a digitális lábnyomaink, vagy kíváncsi tekintetünk a világháló éterében a hozzáértő és ráérő személye számára nem csak hozzáférhetőek, hanem akár módosíthatóak is. A hálózat csapdájában már elég korán rámutatott arra, hogy a mai világban nem annyira bonyolult eltűnni vagy valakinek a múltját átírni. Most gondoljunk bele, hogy mi történik, ha végignézzük IP-címek alapján azokat az oldalakat, amelyeket megtekintettetek, azokat a keresőszavakat, amelyeket a Pornhub vagy a Google szolgáltatásába véstetek, vagy éppen az Amazonos és egyéb felületeken folytatott vásárlási szokásaitokat algoritmizáljuk, hozzákötjük a Facebook-ra/Twitterre/Instagram/4chanra posztolt képeitekkel és cikkeitekkel, megnézzük azokat a helyeket, ahol pénzt szoktatok levenni vagy kártyával fizettek: máris úgy hívhatunk el benneteket randira, hogy minden fontos információt tudunk rólatok, ezek birtokában jó előre megtervezhetjük a találkozó kimenetelét. Akit ez a téma bővebben is érdekel, annak ajánlom Bari Máriusz Damage Report című könyvét, ugyanis ennél jóval nyersebben és körültekintőbben értekezik a témáról.

Ha kicsivel ijesztőbb így a kép, az nem véletlen. Minden kezelhető, csak tudnunk kell, milyen adatnak milyen értéke van és milyen gombokat nyomkodnak rajtunk ahhoz, hogy nyomban elkezdjünk vásárolni. A viselkedésünkből minták következtethetőek ki, a magunk mögött hagyott digitális morzsákhoz pedig csak egy olyan algoritmus kell, amely képes ezeket feldolgozni – még időben, ha a cél az emberélet védelme.

Az ilyen tudatos viselkedés elsajátítása a Person of Interest egyik mögöttes, de egyúttal igen hangsúlyos célja (a Mr. Robot ezt jóval nyersebben és technikásabban teszi) – úgyhogy már csak ezért is megéri megnézni a sorozatot, innentől kezdve senki sem fogja bekapcsolva hagyni a Bluetootht, fontos dolgokat elkiabálni nyitott légtérben emberek között és jóval kevesebb információt is fog magáról megosztani, ha képes átgondolni, hogy lassan nemcsak lakásunk, kocsink, telefonunk és pénzünk lopható el, hanem személyazonosságunk és az öntudatunk is. A rendszervédelem legfontosabb alapszabályával kell hogy búcsúzzak: sosem a program a hibás, hanem a felhasználóval vannak a problémák. Hogy a mesterséges intelligencia hibás-e, az már a beadagolt adat és a felügyelő emberek függvénye – mindenesetre, ha jobban bele akarjuk magunkat ásni a témába, a Person of Interest-hez hasonló színvonalú sorozatok alá ne adjuk, meg fogja hálálni önmagát.

 

Értékelés : 10/10

Smaragd Sárkány

A cikkhez nyújtott segítségért köszönet Bari Máriusznak, Fixxerx kollégának, valamint Andersen Dávid és Dömös Zsuzsanna újságíró barátaimnak.

A DVD megvásárolható:

Be the first to comment on "Person of Interest (2011-2016) (A célszemély)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..