Stephen King: The Tommyknockers (1987) (A rémkoppantók)

Stephen King huszonkettedik regényéhez, A rémkoppantókhoz különleges kapcsolat fűz az író könyveinek sorában. Korántsem ez volt az első, amit a horror nagymesterének is aposztrofált Kingtől olvastam, de emlékszem, hogy az első volt, amelyet a könyvesboltban már kifejezetten az ő nevét keresve vásároltam meg. (még arra az igen prózai gondolatra is emlékszem, ami akkor megfogalmazódott zsebpénzből élő kamaszfejemben: micsoda üzlet mindössze 3000 Ft-ért megvenni egy 1000 oldalas könyvet!)

Az első olvasás csupán pár napot vett igénybe, és a saját életemben nem is nagyon lehettem jelen ez idő alatt – teljesen magába szívott a regény. Azóta jó párszor volt már a kezemben. Hosszú évekig hivatkoztam rá, mint „a” kedvenc könyvemre, és igyekeztem minden ismerősömnek szívből ajánlani. Több-kevesebb sikerrel.

A regény

A regénynek két főszereplője van, akik régi barátok: Roberta Anderson (Bobbi) és James Gardener (Gard). Mint King oly sok regényalakja, ők is írással foglalkoznak. Bobbi a vadnyugaton játszódó kalandregényeket ír, míg Gard költőként igyekszik érvényesülni, ami elé azonban komoly akadályt vet egyre súlyosbodó alkoholizmusa. King megkapóan ír az alkoholizmusról, kiválóan helyezkedik a függő karakter személyiségébe – ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy saját drogfüggősége a ’80-as évek közepére annyira elharapódzott, hogy maga nyilatkozott úgy, hogy A rémkoppantók megírásából alig emlékszik valamire.

rémkoppantók

Bobbi egy nap a birtokához tartozó erdőben sétáltatja idősödő kutyáját, amikor egy a földből kiálló fémdarabban megbotlik. Nem tudja, mi lehet az, hogyan kerül oda – és főként, hogy miért nem tudja megmozdítani, ezért ásni kezd a fémdarab körül. Már jócskán benne van ebben az igen nagynak bizonyuló munkában, amikor megérkezik hozzá Gard, hogy egy ideig nála regenerálódjon. A férfi nagyon furcsának találja Bobbi viselkedését, aki egészen felvillanyozva, szenvedélyesen mesél az erdőben talált óriási fémtestről. Az addig átlagos műszaki problémákkal is hadilábon álló nőnek csodálatos technikai inspirációi lesznek, jóformán vak kutyájának szeméről pedig visszahúzódik a hályog. Minden jel arra mutat, hogy ezekért az áldásokért az erdőben talált tárgy a felelős, annál inkább érzékelhetőek ugyanis hatásai, minél nagyobb rész kerül kiásásra belőle. Idővel azonban Gard számára is kiderül, hogy nem csak pozitív hatásokat köszönhetnek neki – Bobbi sorra veszíti el a fogait, szűnni nem akaró vérzése támad, és ezek a tünetek a kifogyhatatlannak tűnő energiái ellenére is szemlátomást megviselik a nőt. Gard azonban semmilyen változást nem tapasztal magán (és ez igaznak bizonyul az alkohol iránti vágyára is), amit a fejében található fémlemez hatásának tulajdonít. Úgy tűnik, hogy a sugárzásnak hatóköre is van, ami a kiásott részek nagyságával egyenesen nő, így éri el majd kebelezi be a nem messze található Haven városát. King egyik kedvenc témája a kisvárosi élet, a kisvárosi emberek bemutatása, és az AZ című regényéhez hasonlóan A rémkoppantókban is kitombolhatta magát. A regény megannyi szereplőt felvonultat a város lakói közül, és megismerhetjük személyes történeteiket, és azok drámai vagy éppen horrorisztikus alakulását. Stephen King ebben erős igazán: az atmoszféra- és univerzumteremtésben. Utóbbinak köszönhető, hogy megannyi regényében szerepet kap az intertextualitás, és ez A rémkoppantókban sincs másként.

A függőség központi témája végigkíséri a történetet. Ahogyan Gard az alkohol rabja, úgy Bobbi a rejtélyes fémtárgyé. De nemcsak a függőségről szól ez a könyv. A történet alapvetően Pandóra szelencéjének mítosza köré szövődik, hangsúlyos szerepet kap benne a ’80-as évekbeli atomenergia elleni tiltakozás, valamint Haven valamennyi lakójának lelkébe beleláthatunk egy kicsit, megismerve kisebb-nagyobb bűneiket, így rajtuk keresztül is megannyi témát érint.

A történet nem rövid, és a rengeteg szereplőnek köszönhetően igen szerteágazó. A szerző rajongójaként is állíthatom: King igen hajlamos a túlírásra, és ennek jelei ebből a regényből sem hiányoznak. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy A rémkoppantók korántsem tartozik a népszerű regényei közé, sokan rendkívül vontatottnak és unalmasnak találják.

Maga King is úgy nyilatkozott egyszer a Rolling Stone-nak, hogy a regény „szörnyű”, valamint a történet eredetiségével kapcsolatban is felmerültek kritikák, ugyanis a történet alapja hasonlít egy 1950-es évek végén vetített BBC-s sorozatéhoz, melynek címe Quatermass and the Pit volt.

rémkoppantók

De mik azok a rémkoppantók?

„Tegnapelőtt éjjel, tegnap
rémkoppantók, rémkoppantók
az ajtómon bekopogtak.
Kimennék, de mégsem merek,
oly félelmetesek
a rémkoppantó emberek.”

Ez a mondóka, ami végigkíséri a regényt, King gyerekkorából származik, amit a második mondattal ő egészített ki. A regényben nem derül ki, nem kerül megmagyarázásra a szó, aminek az lehet az oka, hogy az író épít arra, hogy az olvasók ismerik a jelentését.
A rémkoppantó szó az angol knocker vagy tommyknocker szó – szerintem igen szellemes – fordítása. A knockerek az angolszász folklór alakjai, elsősorban walesi és cornwalli gyökereket említhetünk. Amerikai változatuk a tommyknocker, és nem csak megnevezésükben van különbség. A folklórban mindkét alak egyértelműen a bányákhoz köthető lény. A korni legendákban a knockerek egyrészt rossz szándékú, gonosz lények, akik a bányák falait kalapálják, hogy bányaomlást okozzanak; sokak szerint azonban épp ellenkezőleg, sokkal inkább manószerűek, akik csínytevéseik mellett kopogásukkal figyelmeztetik a bányászokat, ha veszély fenyegeti őket. Ezzel szemben az amerikai tommyknockerek olyan munkások szellemei, akik a bányában lelték halálukat. A Tommy- előtagot valószínűleg később nyerte el a szó, a Tommy ugyanis brit katonák általánosan ismert beceneve volt a 19. század óta – akik közül minden bizonnyal nem kevesen dolgoztak leszerelésük után amerikai bányákban.
Hogy a tárgyalt regény esetében mire utalhat a cím? Nehéz erről spoilermentesen írni, de ha csak a földet túró, bányásznak is tekinthető főhőseinkre gondolunk, már sejthetjük a választ.

rémkoppantók mítosz eredet mi az

A rémkoppantók egy fametszeten

Filmadaptációk

A rajongók nagy örömére (vagy bánatára?) mindössze hat évvel a regény első megjelenése után, és mindössze egy évvel az első magyar nyelvű kiadást követően készült el a John Power rendezte filmadaptáció. Minisorozatként, kizárólag a televíziót célozva, két epizódban ismerhettük meg a történetet Jimmy Smits és Marg Helgenberger főszereplésével, akik azóta is leginkább sorozatokban domborítanak. A feldolgozás erényeként tekinthetünk arra, hogy ragaszkodik a regény cselekményéhez (kisebb változtatások természetesen így is akadnak), de nem feltétlenül jelent ez magasabb minőséget, mintha nem tenné. A két főszereplő párbeszédei gondosan vannak megírva, és a mellékszereplők sem egy-egy séma köré felhúzott vázak, hanem valódi személyiségek benyomását keltik, és ebben is jól alkalmazkodik a regényhez az adaptáció.

Nézetem szerint egy súlyos hibát követtek el. Ebben az esetben is abba ütközünk: ami működik 1000 oldalon leírva, az filmes közegben unalmassá válhat. (és ne feledkezzünk meg arról, hogy sokan már a könyv lassú történetmesélését is unalmasnak találják!) Különösen igaz ez a második epizódra. Az első másfél óra, amiből legalább egy óra az expozíció, leköti a néző figyelmét, de ezt nem tudja folytatni a második felében, hiába bonyolódik a cselekmény. Kevésbé súlyos, de a színészi játékot illetően azonban még a két főszereplő esetében is csak elfogadható teljesítményről tudok beszélni, több mellékszereplő esetében még arról is nehezen. Ezen nem segít sokat a magyar szinkron sem, amiben nincs túl sok élet.

Ha a néző járatos az ehhez hasonló, alacsonyabb költségvetésű tévéfilmek világában, nem fog nagyot csalódni, mert a maga platformján korrekt darabról van szó. De megtekintését ettől függetlenül csak elvakult rajongóknak ajánlom.

Különösen annak fényében teszek így, hogy a The Hollywood Reporter nemrégiben hírül adta, hogy értesülései alapján a közeljövőben mozifilm készül majd a műből. Találgatásai szerint rendezőként James Wan-t (Démonok között, 2013) valószínűsítik, míg a producer az 2017-es AZ mögött is álló Roy Lee lehet. Az újabb megfilmesítés ötlete nem először bukkan fel a pletykák között, az NBC már 2013-ban bejelentette, hogy ismét minisorozatot készítenek A rémkoppantókból, de ez máig sem készült el. Az utóbbi években reneszánszukat élik a Stephen King-adaptációk – gondoljuk csak a Gerald’s Game-re vagy az 1922-re, hogy ne csak az AZ-t említsük -, így a rajongók talán most valóban bizakodhatnak.

moly moly.hu logo

 

Blissenobiarella

Be the first to comment on "Stephen King: The Tommyknockers (1987) (A rémkoppantók)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..