Avengers: Infinity War (2018) (Bosszúállók: Végtelen háború)

Kevés olyan dolog van a világon, ami annyira megtudja változtatni az emberek életét, mint a mozi vagy a színház. A filmek és színdarabok által olyan érzelmi csúcsokra és gödrökbe juthatunk el, melyet máshol nehezebben tudunk megélni. Életem circa 20 éve alatt azonban még nem hagytam el a mozitermet úgy, mint a napokban, mikor megtekintettem a Marvel Filmes Univerzum (Marvel Cinematic Universe, vagy röviden MCU) legújabb darabját, a Bosszúállók harmadik részét. Anthony és Joe Russo remekműve a Marvel Comics ’90-es évek elején megjelent Infinity Gauntlet és Infinty War szériáit dolgozza fel, és amely alkotásra kimondva-kimondatlanul már az univerzum megteremtése óta, immáron 10 éve készültek. Ez pedig az a film, amely méltó módon, zseniálisan zárja le annak a több tucat hősnek a történetét, akiket a stúdió az elmúlt 10 év során bemutatott nekünk. 

Miközben Asgard népe Thor (Chris Hemsworth) vezetésével a Föld felé tart, hogy ott menedéket kérhessenek, az őrült titán, Thanos (Josh Brolin) megtámadja és lemészárolja őket. A félisten a hajón rejtegetett Tesseract után kutat, mely egyike a 6 végtelen kőnek, melyet ha valaki összegyűjt, hihetetlen erőre tesz szert. Thanos a támadás során megszerzi második végtelen kövét, felrobbantja Thor hajóját, majd szolgálóit a Földre küldi, ahol két követ is őriznek az emberek. A roncsokat a galaxis őrzői találják meg, akiknek még sikerül megmenteniük az életben maradt Thort, majd ezután elindulnak, hogy megállítsák Thanost. Időközben az őrült titán szövetségesei a Földre érkeznek, ahol megküzdenek az Idő kövét őrző Doctor Strange-el (Benedict Cumberbatch), Vasemberrel (Robert Downey Jr.) és Pókemberrel (Tom Holland). A földönkívülieknek sikerül elfogniuk a mágust, azonban Stark és Parker a nyomukba erednek, és egy űrhajón találják magukat, mely egyenesen Thanos szülőbolyogójára, a Titánra tart. Mindeközben az Elme kövét őrző Víziót(Paul Bettany) és Skarlát Boszorkányt( Elizabeth Olsen) is megtámadják a fél univerzum elpusztítására törekvő idegenek, akiket a veszély elől Amerika Kapitány(Chris Evans) és csapata Wakandába, a Fekete Párduc (Chadwick Boseman) országába menekítenek. Hőseink tehát az univerzum minden pontján szembekerülnek Thanossal, aki semmitől sem retten vissza, ugyanis ha megszerzi mind a 6 követ, akkor képes lesz kiírtani a fél univerzumot egyetlen csettintésével…

A Marvel stúdió 10 évvel ezelőtt hatalmas vállalkozásba fogott. Azokat a karaktereket, melyeknek megfilmesítési jogait még nem adták el más, hatalmas vállalatoknak, egy, a képregényekhez hasonlóan közös univerzumba szerette volna foglalni, ahol mindenkinek megvannak a maguk kis kalandjai, ám ezek a történetek kihathatnak a másikéra, sőt néha össze is fognak, hogy közösen mentsék meg a világot. Az, amit a stúdió az elmúlt 10 évben csinált, annyira egyedülálló, hogy lényegében senki más nem tudta azóta sem leutánozni, nem hiába dicsérik agyon az őket elemző kritikusok. Ebben az esztendőben azonban talán az eddigieknél is nagyobb fába vágták a fejszéjüket: minden eddigi történet, küzdelem, vér és verejték ehhez a pillanathoz vezetett, a perchez, melyben a különböző karakterek összefognak, hogy megállítsák az univerzum legnagyobb fenyegetését, Thanost, az őrült titánt. Tulajdonképpen mindenki, aki leült a mozivászon elé, arra volt kíváncsi, hogy mégis hogyan lesznek ennyi karaktert ( több mint 60 darabot) úgy mozgatni, hogy egyik se avanzsálódjon mellékszereplővé, ne adj’ Isten feleslegessé. Mindemellett egy olyan gonoszt kellett a készítőknek bemutatniuk, aki, ellentétben az eddigi Marvel rosszfiúkkal, emlékezetes és képes fenntartani azt a rossz érzést bennünk a film végéig, hogy hőseink akár el is bukhatnak harcuk során, ugyanis erre az elmúlt 10 évben nem igen akadt példa a képregénykiadó univerzumában. Az alkotás megtekintése után azonban nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a Bosszúállók történetének harmadik felvonása nem csak eleget tett ezen elvárásoknak, hanem az utóbbi évtized legjobb képregényfilmjét csodálhattuk meg általa.

Ebben az alkotásban lényegében minden megvan, ami egy jó filmbe kell: humor, akció, dráma, tragédia, megfelelő ritmusban és dinamikával adagolva. A karakterek interakciói zseniálisak egymással, a köztük lévő párbeszédek fantasztikusak. Ezek a dialógusok kulcsfontosságúak az alkotás szempontjából, hiszen egyrészt ezzel minket is felzárkóztatnak az előbbi 18 filmhez, másfelől pedig a humorral, ahogyan ezeket tálalják, oldják a feszültséget, nélkülük a mű egy komor, sötét, DC filmekre hajazó alkotás lenne. Ezzel együtt még az ilyen komoly dráma, mint az Avengers: Infinty War is hordozza a Marvel jellgezetes humorát. Azonban a készítők még ennél nagyobbat mertek dobni: abban a pillanatban, mikor egy drámai pont után már nincs helye a humornak, az abszolút poénforrásnak számító Galaxis Őrzőitől, de még Tony Starktól sem hallunk egy viccet sem. Ez az apróság is megmutatja, mennyire mesterien van megkomponálva a Bosszúállók harmadik része, mint egy precíz zenemű: mindennek ott van a helye, ahol annak lennie kell.

Ezt egy ilyen volumenű filmet természetesen másképp nem is lehetett megírni, hiszen annyi fontos karakter, annyi, a szívünkhöz már hozzánőtt szereplőt mozgattak benne, hogy az könnyen egy nagy katyvasszá válhatott volna, ám a Russo testvérek állták a sarat. Habár természetesen volt egy-két karakter, aki a kelleténél jobban háttérbe szorult, például Fekete Özvegy karaktere, vagy Amerika Kapitány, akinek a szála a többi történetfolyamhoz képest unalmasabbra sikeredett, azonban a legtöbben megfelelő mennyiségű játékidőt kaptak ahhoz, hogy a szerepük súlya szerint kibontakozhassanak. Ennek ellenére Vízió és Skarlát Boszorkány történetszála a többihez képest kissé az érdektelenségbe fulladt, voltaképpen egysíkú lett, de talán ennek az egyik oka az, hogy a Stark által létrehozott mesterséges intelligencia nem annyira szószátyár mint alkotója vagy épp Űrlordék.  Mindazonáltal a film végére ez a szál is megerősödött, drámaivá vált és maradandó emléket hagyott minden nézőben.

Ez a film azonban nem a Bosszúállókról szól. Célja végül mégsem az lett, hogy a világegyetem legnagyobb hősei végre találkozzanak és összefogva legyőzzék a gonoszt. Ráadásul ez a film nem is magáról a gonoszról szól, hiszen az igazi főszereplője, Thanos nem egy klasszikus értelemben vett rosszfiú. A képregénytörténelem során számos gonoszt megismerhettünk, többé-kevésbé érdektelen motivációval, azonban csupán kevesük mérhető össze az őrült titánnal. Ez a szörnyeteg elhiszi magáról, hogy jót cselekszik, hogy a világegyetem érdekeit szolgálja: elmélete szerint, mivel az univerzum véges, ezért csak véges erőforrással rendelkezik, melyet lakói szépen, lassan felemésztenek. Thanos motivációja gyönyörűen reflektál jelenkori félelmeinkre: bolygónk erőforrásait, az olajat, az élelmet, a vizet felemésztjük, esetleg elpusztítjuk, magányos kis életöblünk a Naprendszer belsejében pedig megszűnik az élet lángját tovább táplálni. Az őrült titán megoldása rendkívül egyszerű: ki kell irtani a népesség felét, így a maradék már bővelkedhet a táplálékban, élettérben. Tulajdonképpen az ember egyik legrosszabb tulajdonságát, a patkányeffektust testesíti meg: amint túlzottan elszaporodik egy adott populáció, tagjai egymást kezdik irtani és megindul a háború. Thanos azért félelmetes, és legyőzhetetlennek tűnő ellenfél, mert meg van afelől győződve, hogy amit tesz, az nem rossz, hanem helyes, és tervét bármilyen úton-módon végre akarja hajtani. Ezzel egy olyan szupergonosz testesül meg előttünk a mozivásznon, akire talán a Sötét Lovag Jokere óta várunk. Ez az a karakter, aki miatt végső soron végignézzük a mozit, akinek a megjelenésétől félünk, hiszen tudjuk, az az egyik kedvencünk végét jelentheti, azonban titkon már várjuk, mikor bukkan fel előttünk a vásznon.

A Bosszúállók: Végtelen háború tehát az egyik, ha nem a legnagyszerűbb Marvel, még nagyobbat mondva képregényfilmmé sikeredett, az elmúlt 10 évnyi kemény munka koronája és ékköve. Ez az a film, mely a feszültséget és a humort megfelelő ritmusban adagolva végig fenn tudja tartani az érdeklődést, mely méltó lezárása egy korszaknak. A készítők nem félnek semmitől, mindent be mernek vállalni, és igen, akármennyire is csak egy latens félelemnek tűnhet, kedvenceik veszélyben vannak, és a halál csak egy hibájukra vár, hogy lecsaphasson rájuk.

Értékelés: 10/10

Kele-man

Be the first to comment on "Avengers: Infinity War (2018) (Bosszúállók: Végtelen háború)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*