James S. A. Corey: Strange Dogs & Persepolis Rising (2017)

Miközben a Syfy csatorna épp a hetekben jelentette be, hogy a harmadik évaddal kaszát kap az Expanse sorozat* (az eddigi évadokról készült beszámolóinkat itt, itt és itt olvashatjátok), addig a hiánypótló űropera hátterét szolgáltató könyvsorozat köszöni szépen, jól van. Olyannyira, hogy a James S. A. Corey írói álnév mögé rejtőző Ty Franck és Daniel Abraham szerzőpáros immáron a három trilógiát – a tervek szerint – magába foglaló eposz hetedik kötetét is megjelentette tavaly december elején Persepolis Rising (Perszepolisz felemelkedése) címmel. A regény megjelenése előtt néhány hónappal – valószínűleg afféle ízelítőként – egy novella is napvilágot látott az írók tollából Strange Dogs címen, mely akár mint az új regény nem hivatalos prológusa, akár mint önálló alkotás, mindenképp érdemes a figyelemre.

Strange Dogs (Furcsa kutyák) – novella

Cara szülei 8 éve érkeztek, hogy benépesítsék és tudós szakértelmükkel felépítsék új lakóhelyüket, Lakoniát. Cara még csecsemő volt, mikor az őt és szüleit szállító űrhajó átlépett a Lassú-zónából nyíló kapun és leereszkedett az idegen bolygó felszínére. A kolónia kezdetben lassan fejlődött, ám a hamarosan felbukkanó katonák érkezésével a lakoniai közösség rohamos fejlődésnek indult. Cara a katonák jelenlétéből és az általuk hozott változásokból keveset érzékelt, élénk fantáziájú kislányként jobban szeretett a közeli erdőségben bóklászni, mint a felnőttek dolgaival törődni. Különösen a lakóhelyükhöz közeli tavacska partját kedvelte, ahol előszeretettel tanulmányozta a helyi flóra és fauna sajátosságait gyermeki kíváncsiságtól hajtva. A tavacska partját borító növények között élt Mamamadár is fiókáival. Cara imádta nézni, ahogy a napmadár fiókák pancsolnak a tavacska vizében. Egy napon Cara – ahogy azt egy földi képeskönyvben látta – megkínálta Mamamadarat egy falat kenyérrel, melyet otthonról csent el. A napmadár mohón habzsolta be az ételt, ám – Cara legnagyobb megdöbbenésére – rövidesen rosszul lett és elpusztult. Carát szörnyű bűntudat gyötörte a magukra maradt fiókák miatt, ám mielőtt végleg kétségbe eshetett volna, a sűrű aljnövényzetből egy csapat kutya bukkant elő. A furcsa, kísérteties hangú kiáltásokkal kommunikáló kutyaszerű lények magukkal vitték a halott napmadarat.

Mikor Cara másnap visszatért a tavacska partjára, legnagyobb örömére és meglepetésére újra ott találta Mamamadarat fiókái között, látszólag épen és egészségesen, mindössze csupán a madár kültakarójának viaszos bevonata és kissé darabos mozgása emlékeztetett arra, hogy néhány órája még minden kétséget kizárólag halott volt. Cara öröme azonban nem tartott sokáig, hazatérve ugyanis megtudta, hogy öccse Xan egy balesetben életét vesztette. A halottvirrasztás utáni hajnalon aztán Cara felnyalábolta öccse már kihűlt testét, kiosont vele a házból és elindult vele az erdőbe, hogy megkeresse a furcsa kutyákat, akik minden bizonnyal képesek lesznek rendbe hozni Xan-t, ahogy Mamamadárral is tették.

persepolis

Amiért a magyar nyelven A Térség címen megjelent The Expanse könyvciklus már a kezdetektől fogva belopta magát a szívembe, az a “realista science-fiction” koncepciója volt, mely mind ez idáig leginkább az űrutazás mikéntjének leírásában volt tetten érhető Corey-ék írásaiban. Ezúttal azonban a Strange Dogs-ban egy új nézőpontból is fókuszba kerül a realizmus, nevezetesen az xenobiológia oldaláról. Corey még ha csupán finom utalásokkal is, de nagyon gyorsan az olvasó tudtára adja, hogy a Lakonia nem a Föld. Az itt élő növényeket és állatokat csupán jobb szó híján nevezik az itt élők növényeknek és állatoknak és még a talajban lévő szerves anyagok sem képesek megfelelő talajkezelés nélkül táplálékul szolgálni a földi haszonnövényeknek, melyek az emberiség egyetlen élelemforrása. Az itt élő lények ugyanis, bár morfológiailag analógnak tűnnek a földi állatokkal és növényekkel, azoktól lényegesen, molekuláris szinten is eltérnek, így az őket felépítő anyagok nem emészthetőek az ember számára. És ez így van vice versa: a madár analóg napmadarak számára méreg a földi búzalisztből készült kenyérgalacsin.

A Térség első két kötetében még elég markánsan jelen van a horror zsánerrel való kacérkodás, mely a későbbi kötetekben jórészt háttérbe szorul. A Strange Dogs-ban a horror a számomra legkedvesebb formájában tér vissza: a rejtélyes, önmagukban is kísérteties kutyaszerű lények képesek “megjavítani” dolgokat. Akárcsak az ősi indián temető King atyánk regényében: a holtak visszatérnek, de valami nem stimmel velük. Valami a másik oldalon ragadt, vagy valami átjött velük, aminek nem kellett volna. Corey leleménye, hogy dacára annak, hogy a “megjavítottak” nem éheznek friss agyvelőre vagy porhanyós emberhúsra, azért mégis érezzük az egész szituáció természetellenes voltát. Ráadásul mindezt egy kislány naiv szemén át, aki mindebben csupán azt látja, hogy halottnak hitt öccse újra jár és beszél. De akkor a szülők miért nem örülnek ennek?

Annak ellenére, hogy a Strange Dogs csupán egy, az Expanse ciklushoz tartozó novellaként került kiadásra, egyértelműen érződik rajta, hogy az írók afféle nem hivatalos beharangozónak szánták a harmadik trilógia nyitókötete, a Persepolis Rising elé. Már a helyszínválasztás is beszédes: Lakonia igencsak hangsúlyos szerephez jut az új regényben, ahogy a történet dereka tájékán feltűnő Winston Duarte alakja is. Ráadásul Duarte vezetési stílusába némi betekintést is enged a novella: személyesen megy meglátogatni a tragédia sújtotta családot, de a vétkes katonát azonnali hatállyal, tárgyalás nélkül végezteti ki. Mindent összevetve a Strange Dogs-t Corey-ék egyik, ha nem a legjobb írásának tartom, de az Abaddon’s Gate utáni regények és novellák közül mindenképpen kimagaslik.

Értékelés: 10/10

Persepolis Rising (Perszepolisz felemelkedése) – The Expanse (A Térség) ciklus 7. kötete

Három évtized telt el a Naprendszer és az éppen benépesedni igyekvő kolóniák teljes viszonyrendszerét alapjaiban megrengető történések óta, melyet a Marco Inaros vezette Szabad Flotta (Free Navy) idézett elő. Az esemény keltette hullámok olyan változásokat indítottak el, melynek folyományaként a kolóniák közti áruszállítást a jobbára övbéliekből verbuválódott – és a már korábban megismert Camina Drummer vezette – Szállítmányozó Unió (Transport Union) felügyeli. Az Föld-Mars Koalíció (FMK) lassan újjáépíti széthullott flottáját, ám a belső bolygók láthatóan lényegesen kisebb súllyal képesek fellépni politikai téren. A kolóniák közül néhány már meghaladta ugyan az önfenntartás küszöbét, de legtöbbjük még mindig rászorul a Lassú Zónából, illetve végső soron a Naprendszerből származó alapvető termékekre.

Ha nem is telt el nyomtalanul az elmúlt évtized a Rocinante legénysége felett, azért egyedül Clarissa betegeskedik szivárgó, feketepiaci mirigy-implantátumai miatt. A többiek élnek és virulnak és jelenleg az Uniónak dolgoznak. Egy Holden számára erkölcsileg különösen megkérdőjelezhető küldetése után azonban Jim és Naomi úgy döntenek, nyugdíjba vonulnak, a hajót pedig Bobbie gondjaira bízzák. Terveik szerint, miután eltöltenek néhány hetet a Medina Állomáson, a Holdon fognak véglegesen letelepedni. Az élet azonban közbeszól: a 30 éve lezárt lakoniai kapuból – ahova annak idején a Winston Duarte vezette marsi szakadárok távoztak – két, ismeretlen technológiával épült hajó bukkan fel. A két hajó rövid úton megsemmisíti Medina védelmi rendszerét, az állomást pedig megszállják a lakoniai katonák, a két hajó közül az egyik pedig a Naprendszer felé veszi az irányt. Minden képzeletet meghaladó – és láthatóan a protomolekula által megtámogatott – technikai előnyük tudatában a lakoniaiak Duarte Főtanácsos és a Lakoniai Birodalom nevében megadásra szólítják fel az Unió és az FMK erőit. Miközben Drummer és a hajlott korú Avasarala mindent megtesznek, hogy az űr csatamezején vegyék föl a harcot a megszállókkal, addig a Medinán ragadt Rocinante legénysége a volt OPA tagokból verbuválódott ellenállás soraiban találja magát, akik minden áron meg kívánják szabadítani magukat az újabb elnyomóktól. A kezükre játszik, hogy a megszálló erők láthatóan még nem szagoltak puskaport, ráadásul úgy tűnik, még ők sincsenek teljesen tisztába azzal, hogy az általuk kölcsönvett technológia valójában mire is képes.

persepolis

A Nemezis Játékai és a Babilon Hamvai kissé múltba révedős történései után a Perszepolisz Felemelkedése – mint a harmadik trilógia nyitódarabja – gondol egy merészet és előretekeri az idő kerekét nem kevesebb mint 30 évvel. Nyilván ez a három évtized kellett ahhoz, hogy a Lakoniára dezertált marsiak megalapozzák erejüket – tehát a történet fő sodra szempontjából szükséges volt -, de főhőseinket illetően igencsak furán veszi ki magát. A Térség eposz teljes első hat kötete mindössze néhány hónap, esetleg év alatt játszódott le és mindeközben elég komoly változások következtek be a Rocinante legénységének belső viszonyaiban. Ehhez képest a Persepolis Rising azt kéri tőlünk – már rögtön a felütésnél -, hogy higgyük el, az azóta eltelt idő alatt semmi különös nem történt.

Az ezt megelőző két – fentebb említett – kötet esetében számomra kicsit kiábrándító volt, hogy az első trilógiában feltűnő, majd részben megoldódó, már-már a természetfeletti határait súroló rejtélyek helyett egy inkább politikai krimibe vagy akciófilmekbe illő cselekményt kaptunk, mely bár így visszanézve szükséges volt a záró trilógia felvezetéséhez, önmagában szemlélve kicsit visszalépésnek tűnt. A Persepolis Rising ilyen szempontból a nyitó regények hangulatát idézi: a protomolekula köré szövődő legenda ismét előtérbe kerül, miközben a jól megszokott és továbbra is meglehetős szemléletességgel leírt akciójelenetekből sem szenvedünk hiányt, habár azért az megjegyzendő, hogy a cselekmény dinamikus volta a regény második harmadában érezhetően alábbhagy.

A Perszepolisz felemelkedése további újdonságokat is hoz. Először is szembetűnő, hogy a cselekmény fókuszában Holden helyett ezúttal leginkább Bobbie-t találjuk, aki viszont számomra egy csöppet szürkébb figura, még ha talán életszerűbb is, mint az esendőségeivel együtt is eszményített Jim. A másik fontos újdonság az ellenségképben keresendő. Míg az eddigi kötetek főgonoszai egytől-egyig alávaló gazemberek (Adolphus Murtry), vagy megalomániás szociopaták voltak (Jules-Pierre Mao, Marco Inaros), addig a Persepolis Rising fizikailag is jelen lévő főellensége az a Santiago Singh kormányzó, akiről az írók lépten-nyomon azt próbálják mutatni, hogy egy érző emberi lény, aki csupán egy, a képességeit és a tapasztalatát meghaladó feladatot kapott. De valóban, hogy lehet drukkolni egy olyan fickó ellen, aki a kislányát “Szörnynek” becézi… Persze az emberségtől egyre jobban eltávolodó Duarte alakja is felsejlik a háttérben, de a lakoniaiak végső soron nem rosszindulatúak és próbálják kerülni a szükségtelen vérontást is. Az olvasó valóban nehéz helyzetben találja magát, amikor a nem feltétlenül az emberi nem legjavát felvonultató volt OPA tagok és a látszólag rendet, technológiai progressziót és végső soron békét hozó lakonaiaiak közül kell választani.

A James S. A. Corey szerzőpáros hetedik A Térség kötete amellett, hogy hozza a kötelező magas színvonalat, úgy vélem egy igencsak izgalmas felütést is tartogat a sorozatból még hátralevő két kötetre nézve. A Perszepolisz Felemelkedése magyarul a hírek szerint majd csak június elején jelenik meg (várható megjelenés 2018. június 7.) a Fumax kiadó gondozásában, mely az eddigi kötetek itthoni kiadásáért is felelt. Időközben pedig Corey-ék már nyilvánosságra hozták a készülő nyolcadik kötet munkacímét is (Tiamat’s Wrath – Tiámat haragja), az előzetes várakozások szerint ez év decemberében lát majd napvilágot, elsőként angol nyelven, melyet – ha az eddigi tendenciákból indulunk ki – fél évvel követ majd a magyar fordítás. Személy szerint én – és még rajtam kívül remélem sokan mások is – már nagyon várom.

Értékelés: 8/10

* Ezen sorok írása közben tudtam meg, hogy az Expanse televíziós széria készítői megállapodtak az Amazon-nal, akik be is rendelték a sorozat negyedik évadát. Az új évad az Abaddon kapuja és a Cibola meghódításának cselekményére épít majd. A Syfy-on futó harmadik évadról a záróepizód vetítése után olvashattok majd nálunk.

**A fenn olvasható recenzió a Recorded Books által kiadott hangoskönyv változat alapján készült, mely Jefferson Mays kiváló narrációjával készült.

Gabblack

Be the first to comment on "James S. A. Corey: Strange Dogs & Persepolis Rising (2017)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.