Ascension (2014)

A Syfy az utóbbi hónapokban legtöbbször olyan kontextusban került említésre, hogy éppen kinek, melyik kedvenc sorozatát kaszálták el a csatorna kreatív és/vagy pénzügyi döntéshozói. Míg úgy tűnik, hogy a The Expanse széria megúszta a dolgot egy Amazonhoz való átnyergeléssel, addig például a Blood Drive már nem volt ennyire szerencsés. Azt azonban hiba lenne elfelejteni, hogy a legendás kábelcsatorna olyan klasszikusokat hagyott az utókorra, mint az egész zsáner egyik legjobbjának tartott Battlestar Galactica, a szintén igen emlékezetes Stargate SG-1 sorozat (6-10. évad) és még hosszan-hosszan sorolhatnánk. Ebben a hosszú-hosszú sorban szerényen bújik meg a 2014-ben mindössze egyetlen évadot megélt minisorozat, az Ascension is.

Az Ascension egy eredetileg hat részesre tervezett amerikai-kanadai együttműködésben készült sci-fi/dráma sorozat volt, melyet 2014 novemberében terveztek bemutatni az amerikai Syfy és a kanadai CBC csatornák programjában. Végül az élet úgy hozta, hogy Kanadában a premier 2015 elejére csúszott, míg a Syfy csatorna hat különálló epizód helyett, két részes blokkokban vetítette le a szériát három egymást követő estén egy hónap késéssel az eredetileg tervezett premierhez képest (december 15-17.). A széria közepes fogadtatásban részesült a kritikusok részéről, habár a közönség körében elég stabilan hozta a másfél milliós nézőszámot a premier három napja alatt. Ugyan az Ascension eleve mini-sorozatként lett megrendelve a forgalmazó csatornák által, az utolsó epizódot követően – melynek záró képsorai erősen nyitva hagyták a lehetőséget – azonnal felmerült egy esetleges teljes sorozattá bővítés lehetőségének ötlete a nézők körében. A Syfy azonban nem sokáig tartotta bizonytalanságban a rajongókat: már 2015 márciusában bejelentették, hogy az Ascension nem fog folytatódni.

Egy alternatív múltban a 60-as évek közepén az amerikai kormány egy szigorúan titkos program keretében fogta a kor legnagyobb koponyáit, fizikusokat, mérnököket, orvosokat, biológusokat, feltette őket egy űrhajóra és útnak indította őket egy száz évig tartó utazásra a Proxima Centauri-ra, hogy ott új kolóniát hozzanak létre. Az utazás végét a tervek szerint csupán a harmadik generáció éri majd meg, mindenki más, aki rossz időpontban született – különös tekintettel a köztes, második generációra – soha életében semmi mást nem lát, csak az űrhajó, az Ascension (Felemelkedés) belsejét. A generációs hajó jelenleg éppen útja felénél jár, tehát a legénység és a kisegítő személyzet tagjai tisztában vannak nem túl reményteli helyzetükkel, csupán a születésüktől fogva beléjük plántált küldetéstudat és a mindössze 300 fős mikrotársadalmat irányító szabályok tartják bennük a lelket. A felső fedélzeten tartott egyik parti után egy fiatal lány holttestére bukkannak, aki minden kétséget kizáróan gyilkosság áldozata lett. A soha nem tapasztalt bűntény és a felgöngyölítésére indult nyomozás azonban olyan események láncolatát indítja el, mely az egész küldetés létét veszélybe sodorja. Eközben a földi irányítóközpontban sem telnek eseménytelenül a napok: bizonyos erők minden áron próbálják fellibbenteni a fátylat a szigorúan titkos projektről, nem is sejtve, hogy az igazság sokkal szörnyűbb, mintsem gondolták volna.

Érdekes megfigyelni, hogy a populáris science-fiction mindig előnyben részesíti a hibernációt vagy más invazív beavatkozásokat, amennyiben a mélyűri utazás mikéntjére keresi a választ. Pedig a generációs hajók ideája egyrészt nem új keletű, másrészt nem feltételez semmilyen, még az elvi megvalósíthatóság gondolatkísérletein sem átesett futurisztikus módszert a legénység akár évszázadokig való életben tartására. Ellenben egy csendben átszunyókált évszázad egyszerűsége helyett több, komoly pszichológiai kihívással küzdő generáció minden ügyes-bajos dolgát figyelembe kell venni. És éppen ez teszi a generációs hajókat érdekessé egy sci-fi rajongó számára, és ez az, amivel az Ascension az első pillanatban szembesít minket.

Egy olyan, a végletekig zárt közösségbe csöppenünk, ahol mindennek megvan a mikéntje és a miértje, mindenkinek megvan a maga helye és feladata. Annak a generációnak, mely semmi reményt nem dédelgethet arra vonatkozólag, hogy valaha is egy pillantást vethessen útjuk céljára – a Proxima Centauri kolonizálásra váró exobolygójára -, valóban szüksége is van ezekre a korlátokra és kötöttségekre, melyek egyfajta keretet és ezáltal értelmet adnak az életüknek. Az Ascension igen jól teljesít a köztes generáció nem túl irigylésre méltó sorsának bemutatásában és teszi ezt a lehető legkevésbé szájbarágós módon. A 60-as évek zárt és hierarchikus amerikai társadalmának konzerválódott mintája kiválóan alkalmas is erre a feladatra, habár azért az alkotók annyira mégsem voltak bátrak a korhű társadalom ábrázolás terén, hogy a faji kérdést is bevonják a játékba.

Az alkotók a generációs hajók egy másik fontos és problémás kérdéskörét is górcső alá vonják: mit is kéne tenni a legénység létszámának állandó szinten tartásához? Hiszen a hajó készletei és a rendelkezésre álló férőhelyek végesek. A válasz a születésszabályozás, és azon belül is az irányított reprodukció, mely amennyire ártatlannak és ésszerűnek is hangzik első hallásra, annyi etikai kérdést vet fel, illetve – ahogy az végül az Ascension-ben is markánsan megjelenik – az eugenetika (felsőbbrendű faj létrehozása irányított pároztatás által) szellemét is kiengedi a palackból.

ascension

Végezetül, ha egy halovány spoiler-t – a dolog már film elejétől sejthető és az első rész végére napvilágra is kerül – megengedtek nekem: miután kiderül, hogy az egész Ascension projekt csupán egy gigantikus átverés volt, vajon van-e bármiféle etikai alapja egy kisebb, szellemileg és testileg produktív csoport három generációját félrevezetni és hamis illúziókba ringatni csupán azért, hogy az emberiség többi része profitálhasson a kísérlet eredményeiből? Ez valóban az etikus és az elfogadhatatlan határmezsgyéjén egyensúlyoz és a tipikus a még nagyobb jó érdekében (“for the greater good”) elkövetett szörnyűségek hosszú sorát gyarapítja. Az Ascension becsületére legyen mondva azonban, hogy nem foglal markánsan állást a kérdésben, mindkét pólus megjelenik és éppen a projekt etikus voltát kétségbe vonó fél bukik el a végén.

ascension

Túl vagyunk a “mit?”-en, lássuk tehát a ‘hogyan?”-t. A fentebb leírtak talán jól jelzik, hogy az Ascension egy igen érdekes és – merem állítani – egyedi témát boncolgat. Sajnos azonban azt is ki kell jelenteni, hogy a minisorozat értékei ebben lényegében ki is merülnek: a megvalósítás sajnos nem képes lépést tartani a mondanivalóval. A felvonultatott karakterek legjobb esetben is kétdimenziósak – a mikrotársadalom és a földi személyzet minden tagja legfeljebb két gondosan megválasztott jelzővel leírható, karakterfejlődés még nyomokban sem fedezhető fel, a színjátszás pedig finoman szólva is hagy kívánni valót maga után: ez főként a földi személyzetet irányító Harris Enzmann-nál (Gil Bellows) érhető tetten, akik olyan transzcendentális dilettantizmussal mondja fel a szövegét, ami kevés mai sorozatszínésznél figyelhető meg. A színészek egy másik része egyszerűen csak idegesítő: az örökké vagy durcás vagy rémült képet vágó Christa Valis (Ellie O’Brien) igencsak megnehezíti a dolgunkat, hogy ne az elrablásán és vélhető szétcincálásán ügyködő “rosszfiúknak” drukkoljunk. A rossz színészi játék és a gyengén megírt szövegkönyv a film drámai vonalára is erősen rányomja a bélyegét, ezek együtt a forgatókönyv helyenként érezhető döccenéseivel együtt kissé B-filmes érzetet válthatnak ki a nézőből.

Pedig az Ascension akár – ha nem is az új Battlestar Galactica -, de egy erős sorozat is lehetett volna. A BsG nosztalgiára látszik építeni amúgy Tricia Helfer (Number Six/Caprica) szerepeltetése is Viondra Denniger szerepében, valamint Ryan Robbins személyében egy BsG mellékszereplő is helyet kapott a stáblistán. Valódi pozitívum amúgy a történet viszonylag kompakt mivolta, a hat (illetve három) epizód alatt a sztori a fent elhangzottak ellenére is végig feszes tud maradni. Egy bővebb, egész évadra elnyújtott kiadás esetében vélhetően ez nem lett volna igaz. A záró epizód végeztével – habár a folytatás lehetőségét finom szólva is nyitva hagyták -, úgy éreztem, ebből pont elég is volt ennyi. A fő cselekményszálak lezárultak, a hajó legénysége és a földi személyzet egyetlen tagja sem volt annyira érdekes, hogy izgatott volna a sorsuk további alakulása. “Hát ezt is láttuk” – mondta az egyszeri tévénéző és halkan betette maga mögött az Ascension-projekt titkait rejtő raktárház finoman nyikorgó ajtaját.

Értékelés: 5/10

Gabblack

Be the first to comment on "Ascension (2014)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..