Serial Chillers VI.: Ricardo Leyva Muñoz Ramírez

A sorozatgyilkosok jelenségének talán egyik legérdekesebb része az a groupie-kultúra, ami a ténykedésüket kíséri. Az a halvány érdeklődés, ami a Serial Chillers rovatot életre hívta, semmi ahhoz képest, amit az igazi fanatikusok tesznek: leveleket írnak a rajongásuk tárgyának, csillagászati összegeket fizetnek, hogy (nem mindig legális) úton emléktárgyakat szerezzenek a gyilkosoktól, adott esetben akár össze is házasodnak velük. A legnagyobb rajongás természetesen Charles Mansont kísérte (bár szakmai szemmel ő nem számít sorozatgyilkosnak), a dobogó második helyén viszont nem más áll, mint a rovat ehavi célpontja, Richard Ramirez, azaz a Night Stalker.
(Ami már csak azért is nagyon érdekes, mert saját bevallása szerint soha nem mosott fogat.)

Gyermekkor

Azok, akik az ember erőszakos hajlamát agyi elváltozással magyarázzák, gyakran hozzák fel Richard Ramirezt példaként. A texasi El Pasoban született nehéz körülmények között; édesanyja egy vegyi üzemben dolgozott, olyan anyagokkal, amik károsíthatják a magzatot. Ennek következtében Richard két idősebb testvére is testi fogyatékossággal született. A későbbi sorozatgyilkos külsőre egészségesnek tűnt, azonban hogy egy esetleges veleszületettértelmi defekt hog befolyásolta későbbi pályafutását, az azóta is vita tárgya. Gyermekkorában továbbá  két baleset is érte, ami feltételezhetően befolyásolhatta későbbi viselkedését. Kétéves korában rádőlt egy szekrény, ami után harminc öltéssel kellett összevarrni a sérüléseit, majd ötévesen egy hintabaleset okozott nála károsodást, aminek következtében tinédzserkoráig epilepsziás rohamokban szenvedett.
Vannak bizonyítékok arra, hogy a prefrontális lebeny sérülése személyiségváltozáshoz, szélsőséges esetben pszichopatológiás viselkedéshez vezethet, így ezeket a gyerekkori baleseteket nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Igaz, ez még egy viszonylag friss és ingoványos tudományterület, így nem is állíthatjuk egyértelműen, hogy ezek tették őt azzá a szörnnyé, akit később megismert a világ.

Richard Ramirez fiatalkorát nézve nem találunk olyan jeleket, ami a sorozatgyilkosok “kórképének” tipikus elemei; nem gyújtogatott, nem kínzott állatokat, és elhúzódó ágybavizelési incidensekről sincs feljegyzés. Figyelemreméltó, hogy jó viszonyban volt az édesanyjával és a nővérével; a sérült testvéreit gyakran megvédte a kortársak zaklatásától. Vannak ugyan feltételezések arról, hogy egy pedofil áldozatául esett, de ez az elmélet nem nyert bizonyítást. Gyanúsnak tűnhet továbbá, hogy már tíz éves korában elkezdett ragasztót és hígítót szipuzni, hamarosan idősebb testvéreit követve a fűre is rászokott — azonban az 1970-es években egy szegénységben élő család gyerekeinél ez sajnos nem volt kirívó dolog. Családja később édesapja erőszakos természetéről is beszámolt, ez azonban, bár sajnálatos, megint csak nem olyan körülmény, amit a sorozatgyilkosok kialakulásához szokás kötni.
Eddig a pontig úgy tűnhet, nincs előjele azoknak a szörnyűségeknek, amiket később művelni fog.

Tizenkét éves korában került közelebb az egyik idősebb unokatestvéréhez, becenevén Mike-hoz (eredetileg Miguel Ramirez), aki egy vietnami veterán volt, és sokkal aggasztóbb viselkedést produkált, mint maga Richard. Mike a háború alatt több vietnami nőt is megkínzott, megölt és megerőszakolt, az aktusokról pedig polaroidfotókat készített. Ezeket a képeket a lakásában tartotta, majd később megmutatta az unokaöccsének. Richard elmondása szerint ebben az iidőben ébredt fel benne a gyilkolás utáni kíváncsiság, valószínűleg unokatestvére hatására az elméjében összekapcsolódott a szexuális vágy az aggresszióval. Erőszakos apját helyettesítendő kezdett kötődni a férfihoz, aki nem csak a háborús történeteit és némi füvet osztott meg vele, hanem a katonai tapasztalatait is: a lopakodás, a rajtaütés, a gyors és a lassú gyilkolás fortélyait.

1973-ban Richard jelen volt, amikor Mike egy veszekedés közben lelőtte a feleségét. A fiú ezt hosszú ideig nem mondta el senkinek; ezután visszahúzódó lett, és egyre kevesebbet érintkezett a kortársaival vagy a családjával. Ugyanebben az évben a nővéréhez költözött, akinek a férje, Roberto megrögzött kukkoló volt. Éjszaka autóval járta a várost, hogy nőket lessen meg, és ezekre a “vadászatokra” gyakran magával vitte Richardot is. (Nem csoda, hogy a Night Stalker életének összes filmfeldolgozása összemossa Mike és Roberto karakterét; nem hihetetlen, csak nagyon szeretcsétlen az a körülmény, hogy egy eleve sérült, vagy legalábbis sérülékeny gyermeket két szexuális ragadozó is befolyásol.) Richard ebben az időben szokott rá az LSD-re, és kezdett a “sátánizmus” felé fordulni.

“Sátánizmus”

Mindenképpen idézőjelben használom ezt a kifejezést, hiszen itt nem az igazi, LaVey-féle sátánizmusról van szó, hanem arról, amit a paranoiás közvélemény a hetvenes évek végén annak tartott. 1980-ban jelent meg a Michelle Remembers című “leleplező könyv”, ami megkérdőjelezhető módszerekkel (hipnózissal, irányított, rávezető kérdésekkel, szuggesszív kihallgatási technikákkal) szerzett vallomásokra alapozva állította, hogy Amerikát mélyen átszövi egy sátánista szekta befolyása — és eluralkodott az első Sátánista Pánik, amit még közel egy évtizednyi “leleplező könyv”-dömping követett. Amit Richard Ramirez sátánizmusnak nevez: az ördögimádás, a rituális(nak tűnő) gyilkosságok, a teátralitás mind ezeken a pánikkeltő könyveken alapszanak. Richard saját bevallása szerint egyszer ellátogatott egy San Francisco-i valódi sátánista csoporthoz, azonban nagyon hamar rájött, hogy nem egy nyelvet beszélnek.

Későbbi tetteit és interjúit elnézve úgy tűnik, mintha Richard arra használta volna az ördögimádás motívumát, hogy minél nagyobb félelmet keltsen az emberekben; hogy később a tárgyalás alatt felépítse a rocksztárokhoz hasonló imidzsét; és hogy felfoghatóvá tegye a saját gyilkos hajlamait önmaga számára is.

 

Gyilkosságok és Modus Operandi

Richard Ramirez még középiskolába járt, amikor egy motelban végzett munkája során megpróbálta megerőszakolni az egyik vendéget, csak a nő éppen hazaérkező férjén múlt, hogy nem vihette véghez a tervét. Az esetből nem lett rendőrségi ügy; a férj a helyszínen ájultra verte Ramirezt, később pedig nem akartak visszatérti az államba a tanúskodás miatt, így nem tettek feljelentést.

Az első gyilkossága 1984-ben követte el, egy kilenc éves kislányt erőszakolt meg majd szúrt le, a testet pedig a Los Angeles-i Hotel Cecil pincéjében rejtette el, ahol akkoriban élt. Ha ismerős a név, az nem véletlen: ez a hotel egy másik sorozatgyilkosnak, Jack Unterwegernek is otthonául szolgált 1991-ben; itt halt tragikus és rejtélyes halált Elisa Lam; és részben erről az épületről mintázták az American Horror Story ötödik évadának Hoteljét. Sokáig nem tudták ezt a gyilkosságot Ramirezhez kötni, végül 2009-ben a DNS-elemzés bizonyította be, hogy ő volt a gyilkos.

Jennie Vincow-t két hónappal később, 1984 júniusában ölte meg; ez első olyan gyilkossága, amit be is ismert. Itt már felismerhetjük a kézjegyét, hogy egy nyitva hagyott ablakon át hatol be a lakásba, ahol álmában lepi meg a lakókat, akiket ezután megerőszakol és/vagy meggyilkol, majd kirabolja a lakást. Jennie-nek olyan erővel vágta el a nyakát, hogy kishíjján lefejezte, de a következő három áldozatát .22-es kaliberű lőfegyverrel gyilkolta meg, így mondhatjuk, hogy nem ragaszkodott egy kivégzési módhoz.

Hamar eljött a pillanat, hogy a szimpla gyilkosság nem elégítette ki. Ötödik áldozata, Vincent Zarra feleségét, Maxine-t meegkötözte, ám amíg az ékszereket kereste a hálószobában, a nő kiszabadult, és elővette az ágy alatt tartott fegyverét, és a betolakodóra fogta, nem tudva, hogy nincs megtöltve. Ramirez azonnal lelőtte az asszonyt, és düühében egy konyhában talált késsel megcsonkította a holttestét, és kivágta a szemeit, amit a nő ékszerdobozában vitt magával. Innentől kezdve egyre kegyetlenebb módon gyilkolt, azonban a nyomai eltüntetésével nem nagyon törődött. A helyszíneken talált töltények és ujjlenyomatok elemzésével a hatóságoknak eddigre nyilvánvalóvá vált, hogy egy sorozatgyilkossal van dolguk, és az egyik életben maradt áldozat vallmása alapján még fantomképük is volt a férfiról.

A sorzatgyilkosoknak gyakran van egy “zsánerük”, azaz valamilyen jellemző szerint (általában, de nem mindig kinézet alapján) választanak áldozatot. Richard Ramirez azonban ebben is kivétel volt, az áldozatok nemére vagy korára tekintettel gyilkolt: 1985-ben például két idős, nyolcvanas éveikben járó asszonyt támadott meg az otthonukban. Mabel Bell-t leütötte, és egy vezetékkel áramot vezetett a testébe, Florence Lang-ot egy kalapáccsal verte eszméletlenre. Miután mindkettejüket megerőszakolta, egy rúzzsal pentagrammokat rajzolt a testükre és a falakra. A helyszínre a támadás után két nappal találtak rá, csodával határos módon Florence Lang mégis túlélte a támadást.

A Night Stalker nem minden támadása végződött halállal, sőt, sorozatgyilkoshoz képest viszonylag sok áldozatát hagyta futni. Nagy részüket egyszerű gondatlanságból, nem vette észre, hogy túlélték, vagy nem foglalkozott velük; két alkalom viszont külön említést érdemel. A két idős nő megtámadása utáni napon tört be Carol Kyle házába, neem számítva arra, hogy a nő kisfia is a lakásban van. Amennyire tudjuk, az ámokfutása alatt ez volt az első és egyetlen eset, amikor egy gyermekkel tallkozott (nem számítva az első gyilkosságát, de azt a Night Stalkerként véghezvitt rémtettei előtt évekkel követte el, és soha nem vállalta magára). Valószínűleg a kisfiú jelenléte miatt nem ölte meg a nőt; megerőszakolta, miközben fegyvert fogott rá, és azt parancsolta neki, hogy ne nézzen rá; megeskette, hogy hű lesz a Sátánhoz, megkötözte, majd elhagyta a házat.

Két hónappal később egy tizenhat éves lányt támadott meg a hálószobájában: egy telefonzsinórral próbálta meg megfojtani. Azonban amikor a vezetékből szikrák csaptak fel, a lány pedig még mindig lélegzett, Richard meg volt győződve róla, hogy isteni közbeavatkozást lát, és félelmében elhagyta a helyszínt.

Körülbelül egy éves ámokfutása alatt bizonyíthatóan tizenegy nemi erőszakot, öt gyilkossági kísérletet és tizennégy gyilkosságot követett el.

 

Tárgyalás és a Groupie-k

Még az ámokfutása alatt kialakult a Night Stalker körül egy különös kultusz, hogy a jogos félelem ellenére (vagy mellette) sokan rajongtak érte, és szinte vártk, hol csap le legközelebb. Mégis az elfogása után erősödött fel igazán a dolog, ő pedig kiváló érzékkel játszott rá a szenzációra éhes tömegek igényeire. Már a kihallgatások alatt s erősen kiszínezte a történeteket (annak ellenére, hogy ezzel épp önmagának ártott), és sokkal fontosabbnak tűntette fel a sátánista vonalat, mint valójában volt.  Richard Ramirez a bíróságon is igyekezett a sátánista szerepét alakítani, és jeleneteket rendezett, amikért ki-ki a vérmérséklete szerint rajongott vagy felháborodott rajta. Bár eléggé elhúzódott az ügy, hiszen tisztázni kellett, melyik államban tartják majd a meghallgatásokat, mert a bűnesetek több határon keresztül íveltek. Így bizonyos esetekben ejteniük kellett a vádat, hogy azok ne akadályozzák egymást. Első tárgyalótermi megjelenése napján Ramirez „Hail Satan!” felkiáltással köszöntötte az esküdtszéket, felmutatván a tenyerére tetovált pentagrammát. Augusztusban az újságok anonim börtön alkalmazottakra hivatkozva adta a hírt, miszerint azt tervezi, agyonlövi az ügyészt. Ezért nem csak fémdetektort szereltek be a bíróság épületébe, de hatalmas sokkot is okozott a tény, amikor az esküdtszék egyik tagját golyó ütötte sebbel találták meg a szobájában. Megindultak a pletykák, hogy börtönből is képes ilyesmit elintézni, így az őrizetüket szorosabbra fogták.
Végül 1989. november 7-én született meg az ítélet, amikor is 13 rendbeli gyilkosságért és 5 gyilkossági kísérletért, 11 rendbeli szexuális erőszakért és 14 betörésért gázkamra általi halált szántak neki, Kalifornia államban, ahol a San Quentinben őrizték. Mivel ott igencsak elhúzódnak ezek a folyamatok, Ramireznek a halálos ítélet ellenére is volt alkalma nem egy rajongójával levelezni, az egyiket feleségül is vette, majd el is vált tőle. Az ítéletet azonban soha nem hajtották végre, ugyanis 2013-ban, június 7-én elhunyt, elsősorban kábítószer fogyasztó életmódjának köszönhetően szerzett Hepatitisz C és B-sejtes limfóma miatt.

Richard Ramirez, a sorozatgyilkosok rocksztárja nem mindennapi bűnöző volt. Szörnyű tetteinek mozgatórugójára a mai napig nem derült fény, viselkedése nem illeszkedett semmilyen kriminológiai sémába, a körülötte kialakult kultusz pedig egyenesen értelmezhetetlen. A magzati és gyermekkori sérülései talán szolgálhatnak magyarázatként, azonban ez az elmélet ott sántít, hogy ilyen traumák esetén a hatás azonnali, nem késik majdnem egy évtizedet. Egyesek szerint a Night Stalker áokfutása azt bizonyítja, hogy rengeteg gonoszság létezik a Földön, és néha mind egy emberben ölt testet.

 

Night Stalker a popkultúrában:

Versek James Franco tollából, aki még 2014-ben készült eljátszani a sorozatgyilkost egy végül meg nem valósuló filmes projektben

Night Stalker (2016)

Nightstalker (2009)

 

AC/DC: Night Prowler

Michael Jackson: Smooth Criminal

Be the first to comment on "Serial Chillers VI.: Ricardo Leyva Muñoz Ramírez"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..