Color Me Blood Red (1965)

Color Me Blood Red Herschell Gordon Lewis (Blood Feast, Two Thousand Maniacs) Vértrilógiájának harmadik darabjához érkeztünk, melyről egy darabig az a hír járta, hogy tetralógiává is bővülhet, azonban végül erről az alkotók is letettek. A Color Me Blood Red a kritikusokat sem igazán győzte meg, így a rendező más irányba indult el, és újabb korszakalkotó műveket hozott létre, mint például a korábban már ismertetett The Gruesome Twosome. Ezúttal azonban még a gore-é a főszerep, a kísérletezés pedig éppen a tetőfokára hág.

Color Me Blood Red Egy alkotói válságban szenvedő festő, Adam Sorg (Gordon Oas-Heim) a tökéletes vörös színt keresi, de elégedetlen az árnyalatokkal, amit kikever. Az ügynöke (Scott H. HallBlood Feast) folyamatosan zaklatja, hogy ideje volna valami újat alkotnia, de egyszerűen nem találja azt, amit keres, és ez iszonyatosan dühíti. A Fansworth Galériában vannak kiállítva a művei, de teljesen vegyes a megítélése, hiszen a kritikusok (William Harris) szerint nem kiforrott a stílusa, és a színhasználata sem optimális. Természetesen a művészeket gyakran frusztrálja, hogy mit gondolnak róluk, annak ellenére, hogy ő is büszke és konok, tisztában van vele, hogy valamilyen irányban lépnie kellene, hogy a hírnevén ne essen csorba. Barátnője (Elyn Warner) persze nem nézi jó szemmel, hogy a férfi ennyire magánakvaló, és hiába szereti a férfit, úgy érzi, az túl kevés időt tölt vele.

Color Me Blood Red Ki gondolná, hogy pont egy apró baleset, egy földön felejtett keret és egy szög nyújt majd megoldás a problémájukra. Hiszen a kiserkenő vér árnyalata pont az, amit mindeddig keresett, a tökéletes vörös; nincs más hátra, mint hogy kikeverje azt. Persze a legegyszerűbb az volna, ha rendelkezésére állna a tiszta anyag, csak sajnos túl nagy mennyiséget igényelne egy kép megfestése, ahhoz, hogy a sajátja elég legyen. Ráadásul remegő kézzel, kimerülve és fáradtan képtelenség befejezni az alkotást, így ki kell találjon valamilyen megoldást erre a sürgető problémára. Ismét egy véletlennek köszönhetően a temperamentumos Adam végül kitalálja, hogyan szerezhet megfelelő mennyiségű vért a festményeihez.

Color Me Blood Red Ezért a Color Me Blood Red egyszerre válik horrorrá és némileg komolytalan vígjátékká, ami közben ügyesen fricskázza a művészeteket, illetve magukat az alkotókat és az irányzatokat is. Annak ellenére, hogy az alapötlet igencsak képtelen, a kivitelezést és a végeredményt kimondottan izgalmasnak találtam. Az alapanyag, melyhez a festő nyúlni kénytelen, ugyanis valóban viszonylag egyszerű és kéznél van, illetve könnyedén hozzáférhető típus, ráadásul a mai modern világban ezt már meg is valósították, tehát akár profetikusnak is tekinthető az alkalmazása, habár a rendező is poénnak szánta a művét. De a valóság bizony néha érdekesebb, groteszkebb lehet a fantáziánál, és ez az abszurditás akár önkifejező eszközzé is válhat. Ami a hatvanas években mosolyogni valónak számított, a jelenben bátorság és kreativitás.

Color Me Blood Red Ami kissé zavaró a Color Me Blood Red folyamán, hogy bizonyos operatőri beállítások igencsak életlenre sikerültek, melyek funkciója akár az abszurditás növelése is lehetne. A gore jegyek ezúttal nem túl erősek, de a pszichológiai hatás sokkal inkább érvényesül és dominál. Ez viszont kifejezetten jól áll a filmnek. Így végszóként csak annyit tudok hozzátenni, hogy a mester munkásságát egyszer mindenképpen érdemes megtekinteni, és egy kis kikapcsolódásért, szórakozásért még ezt a horrort is ajánlani tudom.

Color Me Blood Red Értékelés: 8,5/10

Smaragd Sárkány

Be the first to comment on "Color Me Blood Red (1965)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..