The Titan (2018)

the titanEgyik Cinegore-os kollégám – aki amúgy leginkább az égbekiáltóan rossz filmek megmagyarázhatatlan szeretetéről híres – ajánlotta figyelmembe a Netflix legújabb sci-fi témájú alkotását. Nem minden félsz nélkül vágtam bele a The Titan megtekintésébe, hiszen éppen ugyanazon a héten szaladtam bele a távolról érdekesnek tűnő, de valójában nézhetetlenül pocsék Beyond Skyline-ba, ami kissé elbátortalanított abbeli meggyőződésemben, hogy valóban alkalmas a csillagok állása egy valamire való sci-fi-hez. Visszatekintve azt kell mondjam, hallgatnom kellett volna a megérzésemre.

Netflix. Köszönhetően a híres-hírhedt műsorszolgáltatónak, a piacot elárasztó, egy kaptafára menő horrorok dömpingje mellett – mely persze egyrészről jó nekünk, másrészről pedig igazán megerőltethetnék magukat a kedves filmkészítők, hogy minőséget is szolgáltassanak a mennyiség mellé – a máshol eléggé mostohagyermekként kezelt tudományos-fantasztikum rajongói is megkapják a napi betevőt. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy-két kivételtől eltekintve (Annihilation, The Discovery) nem vagyok meggyőződve arról (ARQ, iBoy, Anon, What Happened to Monday), hogy a sci-fi filmgyártás kvázi monopóliuma a Netflix-nél van a legjobb helyen. Egy találó megjegyzést olvastam valahol a napokban a Netflix kapcsán: “Az egyenesen DVD-re szánt” kifejezést rövidesen az “egyenesen Netflix-re” fogja felváltani. Reménykedem benne, hogy nem így lesz, hiszen ez amúgy éppen szembe menne a szolgáltató kitűzött céljaival. De elég a keresetlen szavakból, nézzük meg, ezúttal mivel is van dolgunk.

the titan

A The Titan a nem túl távoli 2048-ban játszódik, mikorra az emberiségnek sikerült szülőbolygóját legnagyobb részben lakhatatlanná tennie. Az egyetlen kiútnak más bolygók terraformálása látszik, ám a technológia és a rendelkezésre álló időkeret korlátos volta meglehetősen leszűkíti a szóba jöhető lehetőségek számát. Egy kutatócsoportnak az az ötlete támad, hogy ha a kiszemelt bolygót nem tudják az emberiség számára lakhatóvá tenni, akkor az emberiséget kell alkalmassá tenni arra, hogy az adott égitesten uralkodó körülményeket elviselje. Egy csapat férfi és nő arra vállalkozik, hogy egy kísérleti kezelésnek alávetve magát valamiféle emberfeletti lénnyé váljanak, akik majd a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon fogják megalapítani az emberiség új otthonát. A film címe tehát egyszerre utal a holdra és az ember feletti, félisteni lényekre, akik meg kívánják hódítani.

Az ötlet – ha nem is egyedi – azért mindenesetre formabontó a maga nemében. Habár ez sehol sem került említésre, a történet éles hasonlóságot mutat Frederik Pohl 1976-ban megjelent regényével, mely a Man Plus címet kapta a keresztségben és egy nagyon hasonló eseménysort vázol fel, mint amit a The Titan-ben láthattunk, habár valóban: a Titán-t a Mars helyettesíti Pohl regényében. Pohl neve nem jelenik meg a film stáblistáján – ahogy ez ilyenkor talán illendő lenne -, ott csupán Arash Amel és Max Hurwitz szerepelnek, mint az alapötlet és a filmes változat megálmodói. Amúgy egyikük nevéhez sem fűződik semmilyen figyelemre számot tartó teljesítmény mind ez idáig. És talán éppen itt a probléma, hiszen hiába a látványos, Gran Canaria-n készült felvételek, a relatíve erősnek mondható színészgárda – Sam Worthington (Avatar), Taylor Schilling (The Orange is the New Black), a spanyol hadsereg lelkes asszisztálása (járművekkel és statisztákkal is segítették a forgatást) a The Titan egy meglehetősen erőtlen próbálkozásnak sikeredett filmkészítés ürügyén. A számos európai kötődés ellenére a német Lennart Ruff rendező az amerikai filmek legfelszínesebb, legpatetikusabb és legdidaktikusabb kliséit hordta össze, hogy a The Titan elkészülhessen.

the titan

Mégis ki gondolta komolyan, hogy hihető és hiteles lehet egy történet, ahol a valami ismeretlen lénnyé átalakulóban lévő emberek kisgyermekes családjukkal együtt, mediterrán falucskában éldegélnek a kísérlet alatt? Teljesen életszerűtlen a szituáció, amelyben a feleség azért szurkol gyermeke apjának, hogy az minél előbb megszűnjön embernek lenni és örökre elhagyja őket, hogy a Szaturnusz holdján metántavakból szűrögesse a betevőt, miközben ők jó eséllyel éhen halnak idelenn a kisfiával együtt. Az ilyen feladatokra a józan paraszti ész szerint az a legalkalmasabb, akinek nincs vesztenivalója. Hősünknek minden oka megvan rá, hogy visszatáncoljon, de márpedig ő annyira eszményi figura, hogy nemhogy meg sem fordul a fejében a renonsz gondolata, de még ő támogatja a nálánál kevésbé szerencsés gyermektelen kollegináját a megpróbáltatások során. Az egész emberiség szolgálata előbbre való az önös érdekeknél.

És mikor már azt hisszük, hogy ezzel a rendkívül hazafias és tanulságos üzenettel utunkra bocsátanak minket, jön a drága jó professzorunk – aki egyáltalán nem a klisés “teszek én az etikára” archetípus két lábon járó állatorvosi lova – és megpróbál lobotómiát végrehajtani hősünkön, mert hiszen ahhoz, hogy a titán a Titánon élhessen el kell felejtenie a családját, ami eddig elvileg motiválta. Na akkor hogy is van ez? Valahogy végig azt vártam, hogy az egész titánosdi csak a beetetés, a kísérlet nem szól másról, minthogy a doki kísérleti nyulakat kaphasson őrült tervéhez. Teljesen készületlenül ért, hogy a titánokat valóban a Titánra szánták, hogy ott lakjanak egyes egyedül. Mi a jó Istent kellett volna ott csinálniuk az teljes rejtély, az egyetlen értelmes dolog, amit tehettek volna, hogy a normális emberek számára élhetővé terraformálják a bolygót/holdat. Ezzel szemben hősünk egyedül ment egy idegen bolygóra, ahol még szaporodni sem tud egyedül, csak repkedni a a bőrszárnyaival a mikrógravitációban. Azt hiszem ez nem igényel kommentárt.

the titan

A The Titan első fele még úgy-ahogy szódával elmegy, érdekes a körítés, a környezet, a kísérleti alanyok lassú átalakulása. A film még arra is kísérletet tesz, hogy a férj és feleség közötti kapcsolatot árnyalni próbálja, de ebbe már csúfosan belebukik: az egész belefullad a félreértelmezett önfeláldozás nyálas mocsarába. Worthington és Schilling – egyaránt látványosan vergődnek a közös jelenetek alatt, látható, hogy jómaguk sem képesek azonosulni azzal a torz eszményképpel, amit karakterükre aggattak. És az igazi ereszd el a hajam még csak ezután érkezik: a film utolsó harmadára a szkript és a rendező is teljesen elveszíti a józan ész fonalát és a sok-sok logikai bukfenc végeredményét pedig már feljebb olvashattuk: hősünk egyes-egyedül a Titánra költözik, hogy a film végén ott repkedhessen a finoman hullámzó metántavak felett.

the titan

Mennyiség a minőség rovására. Egyre inkább ilyen érzésem kezd lenni a Netflix újabb és újabb remekművei láttán. Egy ideális világban a The Titan-hez hasonló script ötletével házaló író/rendezőjelölt valami hasonló ellen-ajánlat újdonsült tulajdonosaként hagyná el a producerek irodáját: “Te figyi, őszinte leszek veled: ez szar. De ha egy kis pénzt akarnál keresni, gyere el hozzám a hétvégén. Medencét kell ásni.” Egyébként úgy tűnik, ez a titán dolog nem igazán jön be Worthington-nak, legutóbbi titános próbálkozása (ő volt Perseus A titánok harca remake-ben) sem sikerült valami acélosra. De úgy látszik őt ez nem rettentette el. Remélem titeket azért a fentebb leírtak igen.

Értékelés: 4/10

Gabblack

1 Comment on "The Titan (2018)"

  1. Túl sokat akart a film, és aztán nem lett semmi.
    Végig szenvedtem már az utolsó 1 órát.
    Már tudtam is kb. mi lesz a vége.

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..