Igaz történet alapján: Natascha Kampusch – 3096 nap

natascha kampuschAlighanem igen nehéz lehetett az elmúlt évtized során olyan emberrel találkozni itt Európa közepén, akinek ne lenne fogalma arról, ki is az a Natascha Kampusch. Egy fiatal, ma is mindössze 30 éves osztrák nőről van szó, akit tízéves korában, 1998-ban egy idegen férfi elrabolt az utcán, és mintegy nyolc éven át fogságban tartotta. Natascha nemcsak, hogy túlélte, de meg is szökött rabságából.
Jelen írás az ő történetét mutatja be, és a Sylvia Likens-esethez hasonlóan a róla készült filmnek külön cikket szentelünk majd.

Miért éppen Natascha Kampusch?

Natascha Kampusch esete bár ritka, de nem egyedülálló. Számunkra talán azért ő a legismertebb az ilyen szörnyűséget átélő gyermekek közül, mert egészen közel hozzánk, a szomszédos Bécsben tűnt el a lány, és egy ideig Magyarországra is kiterjesztették a keresését (édesapja rendelkezett egy magyarországi víkendházzal, ahol gyakran fordultak meg). Valójában nyolcéves fogsága a témában semmilyen téren nem jelent „rekordot”. Nem ő az, akit a leghosszabb ideig tartottak fogva. Nem ő az, akit először raboltak el ilyen módon. Nem ő az első, aki meg tudott szökni.

Hasonlóan nagy port kavart ügy volt 1996-ban hat fiatal lány eltűnése. Közülük Sabine Dardenne volt az, akit 80 nap után szabadított ki a rendőrség Marc Dutroux, a „belga szörny” karmaiból. Nyolc évvel később a tárgyaláson elképesztő bátorsággal és magabiztossággal szembenézett elrablójával és felelősségre vonta mindazért, amit vele művelt. Az esetről írott könyve, a Tizenkét éves voltam, felültem a biciklimre, elindultam az iskolába, és… magyar nyelven is olvasható.

Az extrémebb, hosszabb esetek ugyan Natascha elrablása alatt derültek ki, de korábban kezdődtek. Megemlíthetjük Fusako Sano nevét, akinek 2000-es szabadulását kilencévnyi fogság előzte meg, melyet elrablója szobájában kellett töltenie. A ház alsó szintjén a tettes édesanyja lakott, akinek kilenc évre volt szüksége ahhoz, hogy gyanakodni kezdjen, és a rendőrség segítségét kérje fia gyanús viselkedése miatt.

Szintén elhíresült eset Jaycee Dugard-é, akit Californiában 18 éven keresztül tartott fogva egy házaspár. 2009-ben szabadult ki, a tettes Garrido házaspárt, akik rendszeresen megerőszakolták Jaycee-t, életfogytiglani börtönre ítélték.
Az ilyen típusú bűncselekmények (eddigi) legextrémebb példáját Natascha Kampuschéhoz hasonlóan Ausztria szolgáltatta a világnak. Az amstetteni vérfertőzési ügy főszereplői a Fritzl család voltak, ahol az apa, Josef Fritzl huszonnégy éven keresztül tartotta fogva saját lányát a családi ház alatt kiépített pincerendszerben. Körülbelül háromezerszer erőszakolta meg Elisabeth-et, amiből hét gyermek született.

Natascha Kampusch hírnevét elsősorban az óriási sajtóvisszhangnak köszönheti, és annak, hogy nem sokkal kiszabadulása után – éppen azért, hogy elejét vegye az újságírók fantáziálásainak – több interjút is adott. Azóta két könyve is megjelent, és elkészült egy német gyártású film is ennek a 3096 napnak a történetéről. Ennek az egyedi kiállásnak, Natascha Kampusch-nak köszönhetően rengeteget tudhattunk meg az efféle „kapcsolatok” pszichológiai hátteréről, a túlélést segítő tényezőkről, a Stockholm-szindrómáról (melyet ő következetesen tagad) az áldozat szemszögéből. Ez az, ami egyedülállóvá teszi az esetet.

Az események dióhéjban

Natascha Kampusch 1988. február 17-én született egy osztrák középosztálybeli családban, szülei kereskedők. Bécs egyik elővárosi lakótelepén, egy nem túl jó környéken cseperedett. Testvérei jóval idősebbek voltak nála, szülei figyelmét pedig megromlott házasságuk foglalta le főként, így Natascha egyhamar igen magányossá és befelé fordulóvá vált. Barátai nemigen voltak, népszerűtlen, kövérkés kislány volt, akit gyakran csúfoltak emiatt társai.

natscha kampusch

1998. március 2-án reggel iskolába indult. A reggel rossz hangulatban telt, így szokásuk ellenére nem köszöntek el egymástól édesanyjával és egyedül tette volna meg az utat az ekkor 10 éves kislány. Útközben az egyik utcán egy férfi ácsorgott fehér furgonja mellett, és bár Natascha óvakodott az idegenektől, bátornak akarva mutatkozni nem ment át az út túloldalára, a férfi mellett akart elsétálni. Amikor mellé ért, a tettes berántotta a furgonba és elrabolta őt. Egy strasshof-i házba vitte, nagyjából 25 kilométerre Bécstől. Itt egy speciálisan kialakított pincebörtönbe a zárta a lányt, aki ekkor még nem is sejtette: ez a helyiség lesz az otthona a következő több mint 8 évre.

A pince lejárata a ház garázsából nyílt. Egy súlyos páncélszekrény volt itt beépítve, melyet a ház tulajdonosa autógumikkal fedett el. A bejárat 68,5 cm x 48,5 cm-es, egy felnőtt csak négykézláb tud átmászni rajta. Emögött rejlik egy vasbeton ajtó, csavaros rúddal elreteszelve, melynek vastagsága 47,5 cm, súlya nagyjából 150 kg-ot nyom. Ezt egy dupla faajtó követi. A bejutás körülbelül egy órát vesz igénybe. A mindössze 5 négyzetméteres cellába vizet vezetett az emberrabló és ventillátorokat épített be.

 

Nincs arra vonatkozó adat, hogy vajon a tettes előre kiszemelte-e áldozatát, vagy véletlenszerűen csapott le az első arra járó kislányra, mindenesetre mivel Natascha általában nem egyedül ment iskolába, utóbbi valószínűsíthető. Ő maga is sokat elmélkedett ezen a kérdésen, mert a ’90-es évek gyermekrablási ügyeinek egy jelentős részét ismerte a televízióból, és gyermekfejjel is fel tudta mérni, hogy ő nem igazán illik bele ezeknek a törékeny testalkatú, szép, szőke kislányok sorába. Önbizalomhiánya, elveszettsége, bizonytalansága és boldogtalansága azonban annál inkább sebezhetővé tette, és így tökéletes alanyává a tettes szándékainak.

A férfi megtörte a gyermek akaratát, engedelmességre, szolgasorba kényszerítette a lányt. Nagyjából fél év után kezdte el időközönként kiengedni őt a parányi szobából, míg idősebb korában már a kertben is tartózkodhatott, és olykor „fent” aludhatott a házban.
A súlyos verbális és fizikai bántalmazás mindennapos volt, ami éheztetéssel egészült ki. A tettes totális uralmat akart gyakorolni foglya felett, de az engedelmes, meghunyászkodó viselkedés sem volt minden esetben a büntetés elkerülésének eszköze.

„…legalább háromszor arcul ütött, kb. négyszer beletérdelt a lábamba, egyszer a szeméremdombomba. Arra kényszerített, hogy letérdeljek előtte, és belevágjt a bal térdembe egy kulcscsomóval, amitől véraláfutásom lett és gennyes sebem, amiből sárgás folyadék szivárgott. Aztán még üvöltözések és gyötrések jöttek. Hat ökölcsapás a fejre.
(…)
Legalább hatvan ütés az arcomba. Tíz-tizenöt súlyos rosszullétet okozó ökölcsapás a fejre, négy brutális ütés a fejre, teljes dühvel leadott ökölcsapás a jobb fülre és az állkapocsra. Az orr feketén elszíneződik. Fojtogatás, csikorgó állkapocs, kb. hetven rúgás, elsősorban a farkcsontra és a fenékre. Ökölcsapásoka kulcscsontra, a bordákra és a két mell közé. Ütések seprőnyéllel a bal könyökre és a felkarra (feketésbarna véraláfutás), valamint a bal csuklóra. Négy ütés a szembe, akkorák, hogy csillagokat látok. Stb.”

(Részletek Natascha naplójából)

Natascha valahol mélyen mindvégig kitartott, és megfogadta, hogy ha 18 éves lesz, így vagy úgy, de véget vet a fogságnak. Pár hónappal 18. születésnapjának betöltését követően váratlanul adódott egy alkalom, és nem volt rest élni vele.

2006. augusztus 23-án annak a fehér furgonnak a kitakarítására utasította a tettes, amelyben őt magát is elrabolta nyolc évvel azelőtt. Egy szemtanú vallomására alapozva a rendőrség ellenőrizte az emberrabló autóját is, de nem találták gyanúsnak (pedig bejelentés is szólt ellene, a rendőrség azonban „elsikálta” ezt a fatális hibát) – most azonban, évekkel később meg akart végre szabadulni a gépjárműtől. Natascha éppen a csomagteret porszívózta, amikor az őt állandó és szoros felügyelet alatt tartó férfi mobiltelefonja megcsörrent. Felvette, és hogy hallja a vonal túlsó végén beszélőt, kissé eltávolodott Nataschától és a porszívótól. A lány habozás nélkül futásnak eredt, és szerencséjére a kertkaput is nyitva találta.

Ahogy mondani szokás, a többi már történelem. Egy pár száz méterrel arrébb élő szomszéd kihívta a rendőrséget, akik gondjaikba vették Natascha Kampusch-t és felvették hátborzongató vallomását. A tettest körözni kezdték, eredménytelenül, a férfi ugyanis a szökés után mindössze pár órával vonat elé vetette magát. Később álnéven temették el egy másik településen.

natascha kampusch

3096 nap titkai

A gyermekrabló a cseh származású Wolfgang Přiklopil volt. Az ekkor 36 éves férfi híradási technikusként dolgozott a Siemens-nél. A legtöbbet Natascha Kampusch elmondásából tudunk róla: elhunyt édesapjával feszült volt a viszonya, sosem tudott megfelelni neki, édesanyjával pedig már-már mérgezően szoros kapcsolatot ápolt. Az asszony, Waltraud Přiklopil Natascha fogsága alatt is minden hétvégén a fiánál vendégeskedett, és előre főzött számára. Wolfgang házában kényszeresen mindennek úgy kellett történnie, ahogyan azt édesanyja jónak látja. A férfi megszállottan takarított, valósággal tisztaságmániás volt (amit csak fokozott az, hogy Natascha nyomait is el kellett tüntetni), saját külsejére is mindig pedánsan ügyelt. Hamarosan elveszítette a Siemens-nél betöltött állását. A későbbi években Ernst Holzapfel nevű barátjának vállalkozásában lett alkalmazott: lakásokat vettek, majd felújítás után továbbértékesítették őket. Talán némileg túlzás kapcsolatukat barátságnak nevezni, bár gyerekkoruk óta ismerték egymást, Holzapfel inkább jó kollegiális viszonyként festette le azt. A fogság idején szinte folyamatosan együtt dolgozott a két férfi, munkakapcsolatunk csak 2003-ben csökkent alkalmi telefonhívásokra, miután egy nagyobb beruházással végeztek. Ernst Holzapfel rendszeresen járt a Přiklopil-házban – szerszámokért, alapanyagokért, de soha, semmi olyat nem látott, ami gyanúra adott volna okot. Egy alkalommal a Přiklopil Bécsben vásárolt lakásában is járt, és egyszer találkozott Natascha Kampusch-sal is, akit név nélkül, egy barátjaként mutatott be neki a másik férfi.

wolfgang priklopil

Wolfgang Přiklopil a fiatal nő leírása alapján bizonyosan súlyos személyiségzavarban szenvedett. Paranoiás képzelgései, hatalomvágya, amelyek Kampusch írásaiban megelevenednek, zavarba ejtően emlékeztetnek elhíresült sorozatgyilkosok profiljában olvashatóakra. Ugyanez vonatkozik a titkos pincehelyiség precíz megtervezésére, tudatos és szándékolt felkészülésére a bűncselekmény elkövetésére. Kampusch beszámolói szerint a férfinak táplálkozási zavarai is voltak, az egészség és a tisztaság megszállottja volt, minden bizonnyal anorexiával is küzdött.

A legtöbb forrásban Natascha Kampusch fogságával kapcsolatban a „szexrabszolga” kifejezést használják, és eltúlozzák rabságának szexuális jellegét. Bár kétségtelenül nem elhanyagolható a kérdés, mert történt szexuális erőszak kettejük között, mégis, maga Natascha azt állítja, hogy nem kapott elsődleges szerepet– hiszen évekig nem is került sor rá, míg a tettes úgy ítélte meg, hogy a lány „még túl kicsi hozzá”. Egyes sajtóorgánumok odáig merészkedtek, hogy arról cikkezzenek, Natascha saját akaratából feküdt le elrablójával, de azt is rebesgették, hogy teherbe esett tőle. Natascha Kampusch soha, sehol nem beszélt nyilvánosan fogságának szexuális tartalmáról. Szívesen és elszántan beszél mindarról, amit átélt, de ez egy olyan intim aspektusa az életének, amelyet következetesen meg akar tartani kizárólag saját maga számára. Így azt is, hogy egyáltalán történt-e aktus, csupán arra a beszámolóra alapozva állíthatjuk, mely szerint kiszabadulását követően a rendőröknek azt mondta, igen.

Egyáltalán, rengeteg összeesküvés-elmélet övezte az ügyet. A legtöbb Natascha édesanyját hozta hírbe, egyesek szerint ő intézte az egész emberrablást, mert meg akart szabadulni a lányától; mások szerint Natascha törvénytelen gyermekként született és Přiklopil volt az igazi apja… Felsorolni is nehéz volna az összes ilyen badarságot, és egyik-másik „elmélet” annyira gyomorforgató, hogy nem is érdemlik meg, hogy idecitáljuk őket.

Stockholm-szindróma

Ez a tünetegyüttes egy 1973-as stockholmban történt bankrablásból kialakult túszdrámáról kapta a nevét. Lényege az, hogy a túsz szimpatizálni kezd fogva tartójával amiatt, mert tökéletesen rá van utalva az élete – és ez olyan mértékű pszichés nyomást eredményez, amely visszafordítja a „normális” vagyis várható reakciót. Különösen olyankor jellemző ennek kialakulása, ha a túszejtő az agresszió és abúzus mellett némi törődést vagy kedvességet is nyújt áldozata felé.
Így volt ez Natascha Kampusch és fogva tartója között is. Kezdetben a férfi Natascha minden kívánságát teljesítette, mintha ki akarta volna engesztelni amiatt, hogy be van zárva. A későbbi évek során is megmaradt kapcsolatuknak az a dinamikája, hogy a bántalmazásokat jutalmazás követte – ezzel Natascha meg is tanult élni és kihasználni a tettes bűntudatát.

„- Add a spaklit! – mondta a tatarozás egyik első napján a padláson. Mire valami rossz szerszámot nyújtottam oda.
– Beszarás, hogy te milyen hülye vagy! – tört ki belőle. Tekintete egyik pillanatról a másikra elsötétedett, mintha felhő vonult volna el az írisze előtt. Arca eltorzult. Megragadott egy mellette heverő cementes zsákot, felemelte, és egy kiáltással felém hajította. A nehéz zsák annyira váratlanul és olyan vad erővel talált el, hogy elszédültem.
Belsőleg megdermedtem. Nem is annyira a fájdalom volt sokkoló – noha a zsák nehéz volt és az ütés fájt, ám ezt elviseltem volna -, hanem a tettesből előtörő nyers agressziótól akadt el a lélegzetem. Ő volt az egyetlen ember az életemben, tökéletesen ki voltam szolgáltatva neki. Ez a dühkitörés most egész lényemet fenyegette. Úgy éreztem magam, mint egy megvert kutya, aki mégsem harap bele a kézbe, amely megütötte, hiszen ugyanez a kéz nyújt neki táplálékot is. Egyetlen menekülési lehetőségem az maradt, ha lelkem legbelsejébe menekültem. Becsuktam a szemem, mindent kikapcsoltam magam körül, és egy tapodtat se mozdultam.
A dühkitörés éppoly gyorsan múlt el, ahogy jött. Odarohant hozzám, megrázott, megpróbálta felelni a karom, csiklandozni kezdett. –Figyelj, sajnálom, ugye, annyira azért nem volt rossz – mondta.
Meredten álltam, becsukott szemmel. Oldalról megcsípett egy kicsit, majd az ajkamhoz ért, és mosolyra húzta. Kínosan mosolyogtam, a szó legszorosabb értelmében. – Viselkedj normálisan. Sajnálom. Mit tegyek, hogy rendbe jöjjél?
Nem tudom, meddig álltam ott mozdulatlanul, egy szó nélkül, lecsukott szemmel. De aztán győzött a gyermeki észjárás: – Fagyit akarok, és gumicukrot!
Azaz egyrészt kihasználtam a helyzetet, hogy édességhez jussak, másrészt követelésemmel a valóságosnál jelentéktelenebbé akartam tenni a történteket. Azonnal megkaptam a fagylaltot, este pedig a gumicukorkát. Újra bizonygatta, hogy sajnálja a történteket, és hogy ilyesmi többé nem fordul elő – ahogy alighanem minden férj így tesz, aki veri a gyerekét és a feleségét.”

Natascha Kampusch következetesen elutasítja, hogy Stockholm-szindrómája volna. Azt mondja azzal, hogy ráaggatják ezt a címet és beskatulyázzák az érzéseit, megfosztják őt attól, hogy teljes kontextusában értelmezze a vele történteket, és saját szavaival fogalmazhassa meg érzéseit. Elmondása szerint, ha nem kezdett volna már el nagyon korán megbocsátani Wolfgang Přiklopilnak, valószínűleg nem tudta volna megőrizni ép eszét, és érzelmileg is sokkal súlyosabban sérült volna.

„… az emberi értelem meglepő dolgokra képes – kicselezi, becsapja magát, és visszavonul, hogy ne mondjon csődöt egy olyan helyzetben, amely számára logikailag nem felfogható. Ma már tudom, hogy belsőleg regrediáltam, azaz alacsonyabb szellemi szintre kerültem.”

natascha kampusch

Natascha azt vallja, semmi nem csak fekete és fehér, és ez igaz a gyerekrablókra is. Kikéri magának a megbélyegzést, és úgy óhajtja feldolgozni traumáját ahogyan azt ő a legjobbnak látja. Nem kér a lesajnáló részvétből, nem kéri, hogy tekintsék áldozatnak. A kezdetektől fogva ragaszkodott minden platformon a magázódáshoz, és hogy teljes nevén emlegessék a sajtóban, hogy tekintsék egy felelős, felnőtt embernek. A halottasházban gyertyát gyújtott Přiklopilért, több ízben találkozott Holzapfellel, hogy többet tudjon meg róla. Nem utolsósorban pedig kiállt a nyilvánosság elé.

„Mielőtt a nyilvánosság elé léptem, különféle helyekről sokan tanácsolták, hogy változtassam meg a nevem, és tűnjek el az ismeretlenségben. Azt mondták, hogy másként még esélyem sem lesz normális életre. De miféle élet az, amelyben az ember a saját arcát nem mutathatja meg, nem láthatja a családját, és a nevét meg kell tagadnia? Miféle élet lenne ez, éppen egy olyan ember számára, mint én, aki fogsága egész ideje alatt azért harcolt, hogy ne veszítse el önmagát?”

 

Élet szabadon

Szabadulását követően két évvel saját beszélgetős műsorának műsorvezetője lett, de a program mindössze három adást ért meg. Könyve, mely a 3096 nap címet viseli, 2010-ben jelent meg, ebből készült a következő cikkben tárgyalt német gyártású film is 2013-ban. 2016-ban jelent meg Kampusch második könyve 10 Jahre Freiheit, vagyis 10 év szabadság címmel – melyben arról ír, hogy alakította ki életét a fogság után.

A 3096 nap érdekes, informatív és egyben megérintő olvasmány. Dokumentarista jellegét Natascha pszichologizáló kiegészítései törik meg, melyek egyben értelmezik is a történteket.

natascha kampusch

A strasshof-i házat a nő magának követelte, és kártérítésként neki is ítélték. Máig ő az ingatlan tulajdonosa, amit sokan beteges ragaszkodásnak vélnek. Kampusch azonban megmagyarázta: nem akarta, hogy valaha is múzeum vagy látványosság váljon a tetthelyből. Rendszeresen látogatja és takarítja a házat, hiszen ahogy mondja „a téglák nem árthatnak neki”, de a pletykákkal ellentétben, nem ez az állandó lakhelye. Azt ígéri, ha valaha továbbad a házon, betonnal fel fogja töltetni előtte tömlöcét.

natascha kampusch

Bár groteszk módon „irigyei” közül sokan elítélik Kampusch-t azért, mert az interjúkért, könyvei és a film által jelentős anyagi hasznot szerzett, érdemes volna ezen mélyebben elgondolkodni. Natascha nehezen biztosíthatná másképpen saját megélhetését, hiszen nagyon kevesen vannak, akik nem előítéletekkel fordulnak felé. Ezen túl az elmúlt tizenkét évben több jótékonyság szervezet és társadalmi ügy mellett is kiállt. Ezek közül leghíresebb talán, hogy a PETA oldalán követelte az állatkerti állatok szabadon bocsátását, fogságukat a sajátjához hasonló kegyetlenségnek nevezve. Ennél talán kevésbé ismert tény, hogy egy sri lankai gyermekkórházat is támogat, kiszabadításuk után pedig szerette volna segíteni az amstetteni rém, vagyis a Fritzl-eset áldozatait. A találkozástól Elisabeth elzárkózott, így Natascha csupán anyagilag, 25000 euróval tudta támogatni őket.

Továbbra is követi az övéhez hasonló eseteket, és folyamatosan azon dolgozik, hogy megszabaduljon belső falaitól is.

 

moly moly.hu logo

 

Blissenobiarella

Be the first to comment on "Igaz történet alapján: Natascha Kampusch – 3096 nap"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .