Shaitani Dracula (2006)

Az indiai Harinam Singh (író, rendező, valamint egyben a film producere) hulladéknak beillő produkciójában kifejezetten történetről, mint olyanról nem igazán beszélhetünk, hiszen a másfél órás játékidő alatt tetszés szerint felcserélhető jelenetsorokat láthatunk, amiben Dracula és csatlósai – úgymint vámpír-lányok, különféle maszkos egyének, csontvázak és farkasemberek – vegzálják az erdőben sátrazó hőseinket.

Ugyan a filmből egy büdös szót sem értettem, mivel eredeti hindi nyelven tekintettem meg, de nem hiszem, hogy esetleg egy angol nyelvű felirat sokat dobott volna rajta. Többnyire napszak-független, és ezáltal teljesen logikátlanul egymásra ollózott Ed Wood-i vágások, és maximum egyszer felvett jelenetek – kedvencem, amikor a farkasember megpróbálja leteperni a nőt, de le kell vennie a maszkot, mert nem lát rendesen benne, később meg többször is majdnem leesik a fejéről, persze hogy ilyesmik benne maradtak – tarkítják a képi világában amúgy is iszonyatosan blőd produkciót.

A zűrzavart csak fokozza a Scooby Doo infantilis hangeffektusait idéző zenei aláfestés, de a statiszták sincsenek a helyzet magaslatán. Olyanokról meg nem is beszélek, amikor a női főhős besétál a scene-be egy magnóval, miközben társai random jelenetsorok alatt szaladnak a szörnyek elől, és aláraknak ilyen teljesen inkoherens, érzelmekben gazdag szerelmes dalt. De az is a megdöbbentő részeket gazdagítja, amikor az egyik jelenetnél az előtérben indokolatlan módon megjelenik egy liba, nem viccelek! EGY LIBA?!

Minden elem közül talán a legszembetűnőbb és legröhejesebb a szörnyek kinézete. A címszereplő baromi gonosz Dracula valójában egy bajszos pacák, aki néhány teátrális jelenetben látható csupán, amint katonai uniformisban és cowboy-kalapban, katonai vezetőket megszégyenítően osztja az igét.

Segítőtársai között feltűnik egy topban és szoknyában mutatkozó vámpírcsaj, valamint egy hátán hungarocell szárnyakat viselő repkedő szintén nőstény-vérszívó, de akad még túlzott arcszőrzetével riogató rém, luchador-maszkos ruháján csontváz-festést viselő alak, és egy iszonyatosan béna medvével kevert macska kinézetű farkasember.

De a legbénább mégis a színes papírmasé-maszk mögé bújt egyének, akik valójában a legelején említett vámpírszolga csajok. Illetve muszáj megemlítenem a női főszereplőt, aki ugyanabban a fekete topjában egyben egy maszkos szörnyet is játszik – ennyire nem vették a fáradságot az alkotók, hogy ilyen apróságokat kicseréljenek.

Na jó, a film végére már szexi piros ruciba öltözik, és egy kereszttel gyepálja meg a rosszakat, mielőtt az animált villámok által keltett fergeteges fináléban egymást árnyék-boxolnák meg Draculával. Megtekintése tehát csakis saját felelősségre!

Értékelés a trash-skálán: 6/10

eyescream

     

Be the first to comment on "Shaitani Dracula (2006)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .