Cargo (2009)

cargoAzt gondolná az ember, hogy Svájc első egész estés sci-fi filmjére azért csak emlékszik, ha valóban látta már. Úgy néz ki, nekem sikerült rácáfolnom az elméletre, ugyanis szentül meg voltam győződve róla a minap, mikor leültem – az akkori legjobb tudomásom szerint újra leültem – megnézni a Cargo-t, hogy én ezt bizony láttam már valamikor, évekkel ezelőtt. Lehet, hogy a címe teszi – nemrég volt szerencsém a Martin Freeman féle zombis ausztrál Cargo-hoz -, a kissé talán sablonosnak tűnő szinopszis IMDB-n vagy az egész történet innen-onnan összefércelt volta – lásd később -,  de egészen úgy a film derekáig nem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy ez most valóban valami új-e vagy csak a szenilitás vett végre erőt rajtam. Mint később kiderült, valóban csak a deja vu űzött tréfát velem, ám mindez azért jól mutatja a Cargo egyik problémáját. Spoilerektől sem mentes szösszenet következik.

Svájc nem kifejezetten arról híres, hogy science-fiction műfajában igazán maradandó, nagyszabású dolgokat tett volna le az asztalra. Sokkal inkább a csokoládé, a sajt, a pénz és a külföldre szakadt kelet-európai takarítónők hazájaként gondolunk rá. Ha már kevésszer adatott meg nekik, hogy hozzátegyenek valamit a sci-fi évszázados hagyományához, akkor úgy gondolták, ha csinálnak valamit, akkor abban legyen benne minden. A svájci-bicska feltalálóitól nem is várunk kevesebbet. 8 év alatt, mintegy 4 és fél millió svájci frankos büdzsével Ivan Engler és Ralph Etter rendezőpáros elő is állt a Cargo-val.  Na jó, ha nem is minden volt benne, de azért akadt egy falatka a Mátrixból, egy csipet az Alienből, egy kis utalás a Blade Runner-re itt, egy-egy kikacsintás más klasszikusokra amott. Azt kell mondjam viszont, hogy a külcsínen bizony meglátszik a rengeteg belefeccölt munka és a helyenként ugyan kicsit CGI-nak látszó CGI ellenére is bőven felveheti a versenyt a nagy filmes nemzetek hasonló kaliberű büdzsével dolgozó produkcióival. Amivel baj van, az a történet, mely dacára annak, hogy nem kevesebb, mint öt író dolgozott rajta, hemzseg a logikátlanságoktól. Szeretném felhívni azonban a figyelmet arra, hogy ezek többségükben nem azok a tipikus B-filmes ökörségek, amikre csak legyint egy sci-fi rajongó – laikusként a Cargo sztorija teljesen elmegy -, hanem olyan apróságok, amik az átlagnézőnek nem feltétlenül szúrnak szemet, de a realista sci-fi kedvelői azért csak a tenyerükbe temetik az arcukat szégyenükben, hogy – globális értelemben véve – egy levegőt szívnak ilyen, magukat írónak nevező kóklerekkel.

Történetünk kezdetén 2270-et írunk és a Föld jobbára lakhatatlanná vált. Az emberiség kevésbé szerencsés része a szülőbolygónk körül létesített óriási űrállomásokon tengeti életét, míg aki megengedhette magának, az már rég elköltözött a mintegy másfél fényévnyire található Rhea-ra, ahol paradicsomi körülmények között élhetik életüket. A Föld körül keringő állomásokon nem csak a zsúfoltság és a korlátozott egyéb források nehezítik az emberek életét, de egy újkori géprombolókból verbuválódott terroristacsoport is, a Ludditák. A fiatal orvos, Dr. Laura Portmann elvállal egy nyolc éves küldetést a Kassandra teherűrhajó fedélzetén, hogy ezáltal pénzt gyűjtsön ahhoz, hogy maga is csatlakozhasson Rhea-n élő nővéréhez és unokahúgához. A négy évesre tervezett odaút során a legénység tagjai nyolc hónapos műszakokban váltják egymást, a fennmaradó időt pedig hibernálva töltik. A harmadik év vége felé Laura éppen műszakja vége felé jár, amikor felfedezi, hogy a hajó rakterét valaki vagy valami kinyitotta. A kapitány és a terrorveszély miatt a legénységhez kirendelt légi-marsall – Samuel Decker – a protokoll szerint vizsgálódni kezd, ám a kapitány rövidesen tisztázatlan körülmények között életét veszti. A krio-álomból felébredő legénységnek szembe kell néznie a ténnyel, hogy rakományuk és valódi úti céljuk egy szörnyű titok leleplezésére alkalmas és míg valaki kész nyilvánosságra hozni ezt a titkot, mások minden eszközzel meg akarják akadályozni ezt.

Idáig tartott tehát a spoiler-mentes beharangozó. A Cargo első fele – ahogy az talán a szinopszis alapján is érezhető – hangulatában leginkább az Alien filmek vagy a Pandorum zárt űrhajóbelsőben megélt klausztrofób hangulatát igyekszik felidézni, több-kevesebb sikerrel. Talán ha egy kicsit nagyobb hangsúlyt kapott volna az éppen műszakukat teljesítők nyolc hónapos teljes magánya, akkor Laura gyanúja, hogy rajta kívül más is ébren lehet a hajón, sokkal feszültebb pillanatokat okozhatott volna nekünk, nem tudván eldönteni, hogy csupán a lány külső ingerek hiányában meglóduló fantáziájának szülöttei az árnyak és zajok, amiket lát és hall, vagy valóban történik valami a hatalmas hajó gyomrában. A meglehetősen hosszú – majd’ két órás – játékidő sokkal alaposabb motiváció és karakterábrázolást is lehetővé tett volna, ennek ellenére erre nem került sor. A későbbiekben egymásra találó két főszereplő – Laura (Anna Katharina Schwabroh) és Decker légi-marsall (Martin Rapold) – közötti vonzalom is eléggé megalapozatlannak tűnik, bár vélhetően a hűvös germán stílusban előadott – értsd nem túl kiemelkedő és átélt – színjátszás sem sokat segít a helyzeten.

De a probléma, ami miatt a Cargo nálam a “nemszeretem” kategóriába került, valójában nem is ez. Hogy mindenki értse miről beszélünk, kezdjünk egy kis matekkal és fizikával. Nos, a filmben valami olyasmi hangzik el, hogy a Föld és a Rhea között az elküldött üzenetekre 3 év, mire válasz érkezik. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy cirka másfél fényév lehet a Föld és a Rhea távolsága. Hőseink 3 és fél – 4 évet utaznak, mire a Rhea közelébe érnek. Mivel nem történik említés az ellenkezőjéről, feltételezzük, hogy a Kassandra hagyományos – értsd rakéta elven működő – hajtóművekkel tette meg az utat és – a külső felvételek alapján legalábbis – az űrhajó nem kezdett fékező manőverbe az út kb. felétől, így az adott idő alatt ehhez az út megtételéhez szükséges gyorsulás könnyen kiszámítható (gyorsulás = 2 x 1,5 fényév/4 év másodpercben a négyzeten, ami 7,13 m/s²), aminek alapján azt kell feltételeznünk, hogy a valóságban a Kassandra a fénysebesség mintegy háromszorosával száguldott volna el a Rhea mellett (végsebesség = gyorsulás x négy évvel, másodpercben). Persze csak, ha a fizika erre jelen tudásunk szerint lehetőséget biztosítana.

Ez persze csak egy kiragadott példa – és nem mintha más filmek annyira háklisak lennének az ilyen apróságokra -, de azért az talán már tényleg elgondolkodtató, hogy mi a fenét gondoltak az írók, amikor az amúgy a Mátrixtól kényelmesen kölcsönvett virtuális valóság témát leakasztották a szögről és a nagy átverés színhelyéül a Rhea körüli pályán keringő űrállomást választották. Mármint, hogy mindenkit ide hoznak szép új világot álmodni, csak nehogy gyanút keltsen, hogy az üzenetek nem három évet utaznak a helyszínek között… Na most kérem! Nem lett volna kézenfekvőbb az üzeneteket késleltetni három évig ahelyett, hogy az amúgy is korlátozott forrásokat arra használják, hogy krio-kamrákban fekvő, VR-ra kötött embereket transzportálgassanak hosszú fényévekre? Vagy miért is érdeke végső soron az űrállomásokat üzemeltető cégeknek eltitkolni, hogy a Föld újra lakható? Nehezen hiszem, hogy akár középtávon is sokan vállalkoznának a homoksivatagban való élelmiszer termesztésre. A Ludditák meg miért is robbantgatnak ahelyett, hogy egyszerűen bebizonyítanák, hogy nem az állomásokon való élet az emberiség egyetlen opciója?

Értem én, hogy a Cargo amúgy sok érdekes témát feszeget, sokat közülük amúgy egész hatásosan. Az, hogy a meggondolatlan terraformálással sikerült lakhatatlanná tenni a Föld után a Rhea-t is, igencsak jó képet fest az emberiség általános nemtörődömségéről és arroganciájáról, amikor a minket eltartó környezetbe való beavatkozás kerül terítékre. Ugyanígy érdekes a rideg valóságban való létezés szembeállítása a virtuális valóság boldog tudatlanságával, amit egyébként a Mátrix addigra már elég alaposan kivesézett. Ezen pozitívumok azonban sajnálatos módon sokkal kisebb súllyal esnek latba, amikor a mérleg másik serpenyőjében a döcögős forgatókönyv, a kétdimenziós karakterek és a felettébb lassú történetvezetés foglalnak helyet. A Cargo első pillantásra talán tetszetős, de mélyebbre hatolva előtűnnek komoly hiányosságai. És ezek sajnos olyan problémák, amit egy magára valamit adó science-fiction-nek nem szabad elkövetnie, főként akkor, ha nem áll mögötte egy hollywoodihoz mérhető marketing és produkciós gépezet, mely a szart is képes lenyomni a nagyérdemű torkán, ha arra van szükség.

Értékelés: 5/10

Kinek ajánljuk: azoknak, akik szeretik a kissé lassan csordogáló sci-fi thrillereket és nem zavarja őket, ha a fantasztikum túlsúlyba kerül a tudomány – és a józan ész – rovására

Gabblack

Be the first to comment on "Cargo (2009)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..