Serial Chillers XVI: A XX. század eleji magyar tanyavilág női gyilkosai

E hónapban rovatunk szerkesztősége ismét női elkövetőkre hívja fel a kedves olvasóközönség figyelmét, azon belül is az eddig nem sokat tárgyalt tanyavilág életét és hírhedt alakjait vetjük górcső alá. Ha nem is mindnyájukról, de egy-két többet emlegetett hölgyről biztosan sokan hallottak már, így talán nem lesz teljesen ismeretlen Pipás Pista neve, vagy a tiszazugi arzénes (avagy méregkeverő) nők története.

Ahhoz, hogy jobban megismerjük a különös gyilkosságok hátterét, okait, elítéltjeit, érdemes tisztában lenni egy rövidebb történelmi, illetve kulturális áttekintéssel a korra vonatkozólag, a századeleji paraszti élet ugyanis nyilvánvalóan abszolút különbözött a most – vagy akár 20-30 évvel ezelőtt ismert mindennapoktól. Szinte belegondolni is idegen, hogy miként működött akkor egy házasság vagy egy család, mi történhetett pontosan a zárt ajtók mögött, amire megoldásként sokan a gyilkosságot választották.

Magyarország, Tiszazug, az 1900-as évek első fele

Tiszazug: az Alföld közepén elhelyezkedő kisebb tájegység, a Tisza és a Kőrös folyók által körülölelt terület. Az akkori paraszti, vagy tanyasi társadalomban a házasodás, a szerelem, a vonzalom és a szexualitás egészen más jelentéssel bírtak, mint ma, sőt, mondhatjuk, hogy az érzelmeknek nem sok szerepe volt a házastárs kiválasztásában és a későbbi frigy megköttetésében. Habár a szerelem maga mindenki életében jelen volt, a mindennapokban mégsem erre fektették a hangsúlyt, ha valaki házasulandó korba lépett, hanem leginkább a társadalmi ranglétra lehető legmagasabb foka jelentette a „minél jobb üzletet”. Azon felül, hogy a szülők mérlegelték az utódjuk számára kijelölt illetők általános tulajdonságait, első sorban azt kellett figyelembe venniük, hogy milyen szerepet töltenek be a közösség hierarchiájában, továbbá mi egyébbel tudnak még hozzájárulni ahhoz, hogy a gyerekük az adottnál jobb körülmények között találja magát. A szegényebb rétegek talán valamivel szabadabban választhattak párt maguknak, hiszen nem voltak olyasféle anyagi javaik, amik ebben az esetben számottevő konkurálásra adtak volna okot.

Miután a házasság megköttetett, ha szerelemből, ha anyagi okokból is, de volt egy erős különbség férfi és nő között. Nem nagy meglepetés, hogy ebben az esetben a nők voltak alárendelve, mondhatni másodlagos szerepben, nagyon mélyen férjük „rangja” alatt. Az efféle elnyomás és végletesen megkülönböztetett bánásmód hamar konfliktusokat szült és akkoriban a válás még nem igen volt opció, így hát, még ha az erőszak tettlegességig is fajult, sokan szemet hunytak felette, sőt, jobbára a házasság velejárójának számított, mind a közvélemény, mind az igazságszolgáltatás átsiklott az efféle apróságok felett. Sokan beletörődtek egy viszonylag sanyarú sorsba, amit az élet hozott, sokan azonban megelégelték és igen drasztikus megoldást választottak. Mindemellett hazugság volna azt állítani, hogy ezek a hölgyek csak és kizárólag önvédelemből öltek, hiszen akadt jó pár olyan is, aki egész egyszerűen megelégelte idős hozzátartozója, háborúból visszatért férje, vagy éppen sérült gyermeke gondozását, ennek megfelelően tehát gondoskodott arról, hogy többé ne kelljen fáradnia vele.

A tiszazugi arzénes asszonyok, avagy a nagyrévi angyalcsinálók

Tanulmányok bizonyítják, hogy a nők előszeretettel választják áldozatul egy-egy családtagjukat, hozzátartozójukat, eszközül pedig a mérget, továbbá sokkal valószínűbb, hogy csoportban, többen követik el a bűntényt; habár nem feltétlenül személyesen vesz részt mindenki a gyilkosságban. Gyakran kiragadható a tömegből egy domináns, vezető egyéniség, aki így vagy úgy, de mozgatja a szálakat, esetleg elültette a gondolatot a többiek fejében. Az egész világon elhíresült tiszazugi méregkeverő asszonyok története esetében mind a három jellemzőt megtaláljuk.

Ezek a nők a XX. század első felében „tevékenykedtek”, valószínűleg mintegy kétszáz ember halála írható a számlájukra (habár az áldozatok száma erősen vitatott, egyes történészek sokkal kisebb számra becsülik, mások szerint akár háromszázra is rúghat). Mint korábban említettük, ebben az esetben is egy kiemelt kulcsfigura köré építhető a gyilkosságok sorozata, ez a személy pedig nem más, mint Fazekas Gyuláné Oláh Zsuzsanna, sokak számára csak „Zsuzsi néni”. Nagyréven bábaként dolgozott, de ezen felül is igen fontos szerepe volt a község egészségügyi intézkedéseiben; bár orvosi képzettsége nem volt, foglalkozott gyógyítással, illegális abortuszokat hajtott végre (ami miatt többször is indult ellene eljárás), tehát legyen szó születésről vagy halálról, ő mindig jelen volt. Egyes források szerint rokoni kapcsolatban állt azzal a személlyel, aki a halotti bizonyítványokat állította ki, így viszonylag könnyedén el lehetett tusolni a gyanúsabb haláleseteket, elkerülvén ezzel a gyanú árnyékát.

Fazekas Gyuláné a mérgek hatásfokát és mennyiségét kezdetben állatokon kísérletezte ki, így tisztában volt azzal, hogy mennyi arzén szükséges ahhoz, hogy az emberi szervezet szépen lassan feladja, vagy éppen azonnal elcsendesüljön. Természetesen ismerője volt rengeteg gyógyszernek, gyógyhatású készítménynek is, balesetet szenvedett emberek és megesett lányok utolsó reménye volt, ennek köszönhetően nagy köztiszteletnek örvendett, pláne a nők, asszonyok körében, hiszen feltétlenül megbíztak benne. A bizalom, a befolyás és a tisztelet pedig éppen elég okot szolgáltat arra, hogy ekkora horderejű és ilyen súlyos tettek mozgatórugója legyen valaki.

Magához a méreghez egészen könnyen hozzá lehetett jutni, hiszen az akkor használatos légypapír tetemes mennyiségű arzént tartalmazott, elég volt azt belemártani egy pohár vízbe vagy tejbe ahhoz, hogy elérjék a kívánt eredményt. Az első mérgezések durván száz évvel ezelőttre datálhatók, akkoriban pedig a boncolás és a halál okának pontos felderítése még mondhatni gyerekcipőben járt, valamint több esetben még csak fel sem keltették a hatóságok gyanúját. Ennek megfelelően a gyilkosságok évekig majdhogynem zavartalanul folytak, még akkor is, ha a faluban már szárnyra kelt a szóbeszéd az esetleges elkövetőkről és módszereikről, ám mégis csak kérdéseket vet fel mindenkiben, hogy miért telt el ennyi év az első halál és az első letartóztatás között. Nagyréven kívül számos más környékbeli községben elterjedt ez a módszer a nemkívánatos személyek eltávolítására, például Tiszakürtön, Kunszentmártonon és Tiszaföldváron, ami csak tovább szaporította a halálesetek számát; csupán Nagyréven és Tiszakürtön 162 holttestet exhumáltak az igazság kiderítése érdekében. Végül, majdhogynem két évtized után összesen 28 gyanúsítottat állítottak bíróság elé, hatot közülük halálra ítélték (később végül is két ember büntetését életfogytiglanra mérsékelték, egyet felmentettek), további nyolc szintén életfogytiglant kapott, a többiek pedig néhány évvel járó szabadságvesztést. Fazekas Gyuláné Oláh Zsuzsanna sosem került bíróság elé, ugyanis, amint megneszelte, hogy a csendőrök a háza felé tartanak, öngyilkos lett, ironikus módon saját életének is méreggel vetett véget. Mivel kihallgatásra nem került sor, a nyomozók sosem lehettek teljesen biztosak abban, hogy minden úgy történt-e, ahogy a többi elítélt állította, mikor is ellene vallottak.

Angyalcsinálók

Annak, aki még inkább szeretné beleásni magát a témában és előszeretettel tekintene meg egy meglehetősen autentikus beszámolót törzsgyökeres nagyréviektől, annak csak ajánlani tudom az Angyalcsinálók, angolul The Angelmakers néven elhíresült rövidebb dokumentumfilmet. A csupán 33 perces, minimalista alkotás 2005-ben került napvilágra, kifejezetten pozitív fogadtatásra lelt, számos díjat nyert az Amszterdamban megrendezett Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.

Mit küszködsz vele? – ez volt a jelszó.

Nyilatkozza egy látszólag igen éltes, tapasztalt néni, mikor is felidézi a hírhedt bábaasszony befolyását és áldatlan tevékenykedését a faluban. Ahogy az ő beszámolójukat, úgy az egész filmet is belengi az a jellegzetes, kissé lehangoló érzés, ami a kiüresedett falvakat, községeket jellemzi; a benne szereplők jobbára mind idős emberek, mivel a fiataloknak nincs miért maradni, a vágóképek többsége egy kietlen, elmaradott falucskát prezentál.

Ráültették Pannit a tüzes kályhára, úgy vallotta be, hogy mit csinált.

Az Angyalcsinálók-ban szerepeltetett idős emberek közül nem egy szem- és fültanúja volt legalább egy nyomozásnak, vallatásnak, vagy éppen holttest felfedezésének. Állításuk szerint a közösség, még ha tisztában is volt az események részleteivel, nem feltétlenül tartotta bűnösöknek, elítélendő személyeknek az arzénnel gyilkoló asszonyokat. Sokan talán megértették, hiszen nehéz soruk volt, az élet nem volt kegyes hozzájuk, a bába pedig ezzel kiutat, megkönnyebbülést kínált számukra. Betekintést nyerünk egy-egy háztartásba, a falu kocsmájába, az iskolába, a film végén pedig, mintegy lezárásként a stáb távozik Nagyrévről, stílszerűen egy révvel.
Ha csak néhány perced van tovább informálódni a tiszazugi méregkeverők témában, szívből ajánlom megtekintésre az Angyalcsinálók-at, ugyanis, ahogy már említettem, valóban belengi egy különös hangulat, ami még inkább segít átadni az akkori körülmények érzetét és lényegét.

Értékelés: 10/10

(grey tabby)

Be the first to comment on "Serial Chillers XVI: A XX. század eleji magyar tanyavilág női gyilkosai"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .