Dark 2. évad (2019)

Dark_season 2

Idén júniustól elérhető a Netflix német gyártású sorozatának, a Dark-nak a második évadja. A folytatás ezúttal nyolc résszel jelentkezik a korábbi tízhez képest. A helyszín továbbra is a látszólag jelentéktelen, Winden nevű kisváros, ám nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a felszín alatt most sokkal nagyobb lendülettel zajlanak az események, mint azt eddig tapasztalhattuk. És ez még nem minden, mert 2020-ban érkezik a harmadik, és egyben befejező szezon is. 

Akik eddig még nem ismerték, azok számára itt egy kis olvasnivaló (és egyben kedvcsináló) az előzményekhez. Ami a második évadot illeti, a sorozat készítői továbbvitték a történet alapgondolatát, igyekeztek még bonyolultabbra szőni a szálakat, fokozni a feszültséget, így a végeredmény igazán ütős lett. Talán annyit szabad elárulnom, hogy az eddigi háromnál több idősíkon folynak tovább az események, ebből kifolyólag pedig még népesebb szereplőgárdával kell megismerkednünk. Garantáltan lesznek olyan összefüggések, amiket elsőre nem értünk, olyan kapcsolatok, amelyek elsőre nem világosak, hogy szövetségeseket vagy ellenségeket látunk. Szemünk elé tárul egy apokaliptikusnak elképzelt jövő is, én ezt ugyan kicsit sablonosnak találtam, hiszen megannyi film és sorozat foglalkozott már a nukleáris katasztrófa után megmaradt túlélők kétségbeesett küzdelmével, ám mivel a sztori egyik fontos alappilléréről van szó, nem lehetett kihagyni.

Felmerülnek továbbá nagyon érdekes filozófiai kérdések is, mint például az, hogy az ember sorsa eleve el van-e rendelve vagy létezik szabad akarat? Megváltoztatható-e a jövő, ha csupán egyetlen dologban másképpen cselekszünk a jelenben? Helyrehozható-e olyasmi, amit a múltban valaki elrontott és látszólag helyrehozhatatlan? Ki lehet-e kerülni valahogyan az időhurokból vagy a dolgok örökkön-örökké ismétlődnek? A válaszokat nem csak a szereplők, de a nézők is eltérő módon adják meg maguknak.

Bevallom, már nagyon vártam a Dark második évadát! Az első teljesen elvarázsolt, szinte képtelen voltam elszakadni a képernyőtől. Várakozásaimnak a folytatás teljesen megfelelt: a történet struktúrája ötcsillagosra sikeredett, a képi világ rendkívül jól kidolgozott, illetve ami nagyon fontos számomra, hogy a zenéket is nagyon eltalálták! A szőrszálhasogatók hajlamosak Stranger Things koppintásnak nevezni a szériát, ezzel kicsit talán egyet is értek, mert vitathatatlan, hogy létezik a hasonlóság, ám ettől függetlenül mindkettő nagyon is szerethető. Arról nem is beszélve, hogy míg a ST sokkal humorosabb és nagyon-nagyon amerikai, a Dark hangvételét pedig jóval komolyabbra vették, és érezhető rajta egyfajta tipikus német hangulat (akik jártasak a német filmművészetben, tudják, miről beszélek).

9/10

Kinek ajánljuk: A sorozat abszolút a sci-fi rajongókat célozza meg, így elsősorban nekik szeretném ajánlani, de azok is érdekesnek találhatják, akik szeretnek eljátszani az időutazás gondolatával.

Norka

Dark_season 2 Dark_season 2

1 Comment on "Dark 2. évad (2019)"

  1. Nagy Balázs | 2019-07-16 at 18:26 | Válasz

    Ez a sorozat konkrétan megeszi reggelire a Strager Things-et majd kiszarja azt.

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..