Interjú Farkas Balázzsal, a Lu Purpu című kisregény és az Embertest novelláskötet írójával

Farkas Balázsnak eddig három könyve jelent meg kisebb kiadóknál, több novelláját olvashattuk a Black Aether hasábjain, most pedig egy weird kisregény érkezett tőle a Polip jegyében. Többek között megtudhatjátok, hogy mit nyújt egy igazán jó horror, miért aktuálisak még mindig Lovecraft írásai, mennyire bátor vállalkozás a novelláskötetek és a fanzinek birodalma, valamint hogy hogyan áll össze egy Irvine Welsh-regény, egy Cthulhu-gyűjtemény és egy Salento-útikönyv egy kozmicista gondolatokkal is operáló kisregénnyé.

 

– Kérlek, röviden mutatkozz be, és meséld el, hogyan kerültél kapcsolatban a természetfeletti horror műfajával? Mi adta a lökést, hogy te is írni kezdjél?

– Köszönöm a lehetőséget. Lényegében egy vagyok a sok Farkas Balázs közül, és egy vagyok a még több magyar író közül. Tessék, itt ez a jelentéktelenség-érzet már az elején. Van az a Clive Barker-novella, amiben felhőkarcoló méretű lények járkálnak, és több tízezer emberi testből vannak összefércelve, az emberek pedig ott lógnak egymáson, kifacsarodva, fuldokolva. Mennek, ahova viszi őket a kollektív városlény… szóval ez ugrott be, hogy egy vagyok azok közül. Viccet félretéve, kicsit tényleg nehezen észrevehető író vagyok. Eddig három könyvem jelent meg kisebb kiadóknál (Nyolcasok, Ismétlés, Lu purpu), egy horror-novelláskötetet kiraktam ingyen e-könyvben (Embertest). Ezen kívül az SFmag-ra írok cikkeket, és zsűrizek a Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján, voltam játékújságíró, könyvtáros, egy időben filmezéssel is kísérleteztem, most egy játékfejlesztő cégnél dolgozom.

A horror szinte mindig velem volt, mindig sikerült titokban elcsípni egy Terminátor-t vagy egy Gyerekjáték-ot a tévében, és vonzott a tiltott anyag. Tizenévesen kínos Lovecraft-utánzatokat írtam, aztán fokozatosan elfordultam az egésztől, és szépirodalmi folyóiratokban kezdtem publikálni. Amikor megjelent a Black Aether, úgy döntöttem, visszatérek a horrorhoz, és biztos vagyok benne, hogy ez meghatározó lesz számomra a jövőben is, noha más is érdekel.

 

– Kik és mik a személyes kedvencek, vannak-e irányzatok, amik nagyban hatottak rád? Vajon milyen vonása miatt tud Lovecraft manapság is ennyire vonzó lenni a rémirodalmat olvasók körében?

– Húz a szívem a weird és a new weird irányzatok felé, folyamatosan hatott rám a slipstream, az abszurdizmus, a szürrealizmus, és nyilván a Lovecraft-féle kozmicizmus. Ő nyilván azért örök érvényű, mert felismerte a világegyetem közönyösségét, felnézett a fekete éjszakai égre, és látta, hogy tök mindegy, mit vergődünk, semmik vagyunk az idő és a tér nagysága alatt, és ezt hajlandó volt leírni. Ez a gondolatvilág nem múlik, mert túl igaz. Lovecraft szörnyei, istenei, mítoszai ebből épülnek fel, tehát nem avulnak el. A kedvenc íróim listája, akik biztosan hatottak rám, és akiket szívesen is olvasok, megtalálhatóak a Moly-adatlapomon. Ha csak egy filmet és egy videojátékot kéne mondanom, amelyek mélyen hatottak rám, akkor Alien és Thief: The Dark Project.

 

– Neked mitől lesz egy alkotás rémirodalmi mű, mit értesz „horror” szó alatt?

– A jó horror szembesíti az embert kényelmetlen igazságokkal. Megmutatja, milyen, amikor minden összeomlik, amikor nincs kiút, bizonyos értelemben fel is készít ezekre. Megmutatja, mennyire törékeny minden, amit biztosnak hiszünk. Helyrerakja az embert, és jobb esetben érezhető, testi reakciót is kivált: fészkelődést, szorongást.

 

– Több novellád is szerepelt már a hazai Black Aether weird és lovecraft-i magazinban, és később még többet kaphattunk az Embertest című gyűjteményedben. Honnan jönnek az ötletek ezekhez az írásokhoz?

– A Black Aether-ben eddig megjelent novelláim ötletei (jobb szó híján) erőltetettek. Konkrétan le kellett ülnöm és újra-újrakezdve egy-egy írást, mert mindenáron meg akartam felelni a kritériumoknak, hogy legyen bennük Lovecraft, Zala, és valamiféle allegorikus vagy konkrét leképezése a saját szorongásaimnak, félelmeimnek, életfelfogásomnak, szóval az ötletek egy része nem csak úgy jött, hanem kierőltettem (pedig ez a többi műveimre nem jellemző). Az Embertest kötet novelláinak nagy része ilyen, pályázatra készültek. Ami ezekben esetlegesen spontán ötlet, szinte mindig egy rémálom, vagy egy “mi lett volna, ha” szituáció továbbgondolása. Végig lehet követni rajtuk, mikor voltam egyetemista, mikor paráztam rá először a halandóságra, a jövőre, a szülői létre, és így tovább. Az ötletek egy része adja magát, a többi pedig az ötletek közötti keresés és következtetés.

 

– Munka mellett hogyan tudod beosztani az idődet az írásra? Van esetleg valami ütemterved vagy írsz, amikor időt tudsz rá szakítani? Szoktál-e például vázlatokat készíteni vagy előírni? 

– Régebben este és hétvégén írtam, mostanában reggel. Ha esetleg korábban beérek a munkahelyemre, és még nincs feladatom, kávé mellett fél vagy egy óra alatt ki tudok hozni egy-két oldalt. Egy novella optimális esetben egy hét alatt elkészülhet így. Ami tovább tart, az általában félbe is marad. Ebből talán ki is következtethető, hogy nem vázlatolok, nem írok újra, mindig lendületből, egy szuszra írok, és ha félresikerül, így jártam. Lesz másik, lesz jobb. Ez amúgy egyáltalán nem követendő példa, de jelenleg erre van kapacitásom.

– Szerinted mi az oka annak, hogy manapság az ingyenes netes zsáner-tartalmak mellett hazánkban (is) elkezdek újra hódítani a fanzinek és horror tematikájú magazinok, antológiák?

– A kiadók nagyon hosszú ideig azt sugallták, hogy novellásköteteket (főleg zsánerirodalomban) nem vesz senki, nem éri meg kiadni. Ez pedig szembemegy azzal, hogy sok író novellában érzi jól magát, ott tud kibontakozni, arra van ideje/kapacitása. Gondolom, most jutottunk el odáig, hogy “hé-hé, velünk mi lesz?”. Nem vagyok benne annyira, de ránézésre tényleg több erőfeszítést igényel az egész, mint amennyire anyagilag megéri, ez innen nézve nyilvánvaló, szóval minden fanzine és zsánerantológia egy bátor vállalkozás. Talán bátrabbak lettünk? Nem tudom, tényleg. Egyszerűen csak rohadtul örülök, hogy vannak, akik belerakják az extra melót.

 

– Nemrég jelent meg a Lu purpu című kisregény, mit érdemes róla tudni?  Novelláid után nehezebb volt egy ilyen hosszabb prózád írni?

– A kisregény egy dél-olaszországi fesztivál, a polip-témájú “Sagra te lu Purpu” utolsó napján játszódik. A sztori narrátora ebben az időintervallumban teljesen beszámíthatatlan, drogok hatása alatt áll, szorong a jövője és a párkapcsolata miatt, és ha ez nem lenne elég, a szereplők végül kikötnek egy okkultista bulin is, ahol egy rettenetes polip eljövetelét várják. Alapvetően nem tisztán horror, legalábbis nem annak indult. Nekem Salento nagyon is otthonos (nevelőapám onnan származik), egyszerűen csak meg akartam idézni a hely szellemiségét. Talán pont az adta az utolsó lökést, hogy a polcomra pillantottam, ahol egy Irvine Welsh-regény, egy Cthulhu-gyűjtemény és egy Salento-útikönyv álltak egymás mellett. Mennyire összeférhetetlen stílusok, mégis… abban a pillanatban ez voltam én. Ezután már jött magától. Nem volt nehezebb, mint novellát írni, ez még pont egy optimális hossz nekem egy ilyen jellegű történethez, a regényekkel viszont tényleg régóta szenvedek.

 

– Jól belehúztál, ugyanis augusztusban a magyar szerzőket felsorakoztató Aether Atrox weird antológiában is feltűnik egy írásod, a Hitetlen. Szintén egy kozmicista jellegű rémtörténet született?

– Mondhatni. Rémálomszerű, zaklatott történet egy kilátástalan helyzetben tengődő munkásról, aki egy külvárosi építkezés környékén furcsa dolgokat tapasztal, de nem lövöm le az egészet. Közvetlenül előtte Thomas Ligotti és Matthew M. Bartlett novelláit olvastam, szinte biztos, hogy a hatásuk érződik a történeten.

 

– Mik a tervek a közeljövőre nézve, dolgozol most jelenleg valamin?

– Mindig írok, de nem szeretek beszélni a készülő dolgaimról, megvan az esélye, hogy végül nem jönnek össze. A hosszabb regényterveim közül is ott van félbehagyva legalább egy tucatnyi (nem túlzok), de más médiumok felé is megtettem az első lépéseket. Alapvetően káosz az egész. De vannak a fiókban pihenő, készülő, talán feltámadó anyagok, nagyon remélem, hogy lesz energiám valami tényleg jót (és talán nagyobb kiadók számára is vonzót) megvalósítani a közeljövőben. Illetve szeretnék megtanulni kicsit tisztábban, egységesebben, következetesebben írni, hiába csinálom már több mint tíz éve, még mindig lenne hova fejlődni.

 

– Ha ajánlani kéne egy kevésbé ismert könyvet vagy novellát a CineGore olvasóinak, melyik lenne az? Miért érdemes megismerkedniük vele?

– Na jó, nem hagyom ki a lehetőséget: ha magyarul olvasnátok, vegyetek Black Aether-t és Azilum-ot, ott biztosan olyan horrorirodalmat találtok, amiről keveset beszélnek. Azok közül, ami magyarul nem érhető el, ajánlanék két megrázóan nagy élményt: az egyik Shirley Jacksontól a We Have Always Lived in the Castle, a másik Dempow Torishimától a Sisyphean. Ez a két könyv ugyan radikálisan másfajta, de mindkettő megmutatta, hogy milyen magasságokat lehet elérni, ha valaki humort és sötétséget, szokatlant és fájdalmasan hétköznapit állít kontrasztba az írásaival.

eyescream

Be the first to comment on "Interjú Farkas Balázzsal, a Lu Purpu című kisregény és az Embertest novelláskötet írójával"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..