Lie: The Love And Terror Cult – album (1970)

lie

A SerialChillers augusztusban és szeptemberben a hírhedt amerikai szektavezérrel, Charlie Manson-nal foglalkozik. Az eddig elemzett filmek több szempontból vizsgálták a személyiségét, a tetteit, az embereket, akikkel kapcsolatba került, valamint azokat, akik áldozatul estek az ő, illetve “családja”, a Manson Family ámokfutásának. Ezúttal nem egy újabb filmet, hanem egy egészen különleges zenei produkciót hoztunk a kedves olvasóknak. Sokan ugyanis nem tudják, hogy a világ egyik leggonoszabb embereként aposztrofált Manson muzsikus ambíciókat is dédelgetett. Az alábbiakban a debütáló alkotás, a Lie: The Love and Terror Cult kerül bemutatásra. 

Nem titok, hogy Charles Manson fiatalságának nagy részét börtönben töltötte. A rácsok mögött ismerkedett meg közelebbről a zenével, különösen a The Beatles volt rá nagy hatással. Mivel elég sok szabadidő állt rendelkezésére, egy szintén jelentős hírnévnek örvendő rabtársától, Alvin Karpis-től megtanult gitározni is, és fejébe vette, hogy híresebb lesz, mint a “Gombafejűek”. A szabadulását követő évben, 1968-ban Phil Kaufman producer – akivel még odabent ismerkedett meg – kiköltözött hozzá és kis családjához, a tanyára, ahol akkor éltek. Kaufman arra buzdította Manson-t, vonuljon stúdióba és rögzítse szerzeményeit. Charlie először a The Beach Boys tagjaival vett fel néhány számot, ám később komolyabb nézeteltérések miatt külön utakra léptek. Később, 1983-ban, amikor az egyik Beach Boys-tag, Dennis Wilson vízbe fulladt, Manson így nyilatkozott: ,,Dennis Wilson-t az árnyékom gyilkolta meg, amiért ellopta a dalomat, és átírta benne a lelkemből szóló szavakat.” Az album végső formáját 1969 nyarán nyerte el, ám megjelenése csúszott, ugyanis közbeszólt a família letartóztatása többek között a Tate-LaBianca gyilkosság miatt. A szektavezér rámenősségének hála (állítólag a hét minden napján felhívta producerét a lemez ügyében), a dalok végül 1970 március 6-án kerültek kiadásra, az Awareness Records gondozásában, bakeliten. Ami a borítóját illeti, a Life magazin 1969. decemberi címlapjának – amelyen természetesen a grimaszoló Manson látható – egyfajta paródiája: a LIFE szóból kihagyták az F betűt, így lett a cím: Lie: The Love and Terror Cult. 

manson with a guitar

A lemezen található dalok az akkoriban, tehát a 60-as évek végén divatos stílusokban íródtak: főként rock és country nóták hallhatók rajta, megbolondítva egy kis pszichedelikus beütéssel. A mikrofon mögött leginkább Charlie hallható, a Manson Family hölgy tagjai pedig vokalistaként működnek közre. A hangszerek tekintetében is a “családfőé” a főszerep: az ő gitárjátékát élvezhetik a kedves hallgatók, a többi hangszeren pedig a családtagok muzsikálnak. A végeredmény pénzügyileg totális kudarcot vallott: az elkészült 2000 példányból mindösszesen 300 darab talált gazdára. Különös módon azonban az album utóéletét hatalmas siker koronázta, valószínűleg nincs még egy ilyen lemez, amelynek számait ennyire sokan dolgozták fel. Rengeteg híres zenészt inspiráltak ezek a szerzemények, elsőként a már melített The Beach Boys módosította az egyik korábbi, közös dalukat, a Cease to Exist-et, és Never Learn Not to Love címmel feltették a 20/20-ra és a Bluebirds over the Mountain-re. A Guns N’ Roses 1993-as The Spaghetti Incident? című albumán rejtett, utolsó számként szerepel a Look at Your Game, Girl, a parádés színpadi ámokfutásairól híres punklegenda és botrányhős, G.G. Allin a Garbage Dump című nótát fazonírozta át saját stílusára, a művésznevét részben Charlie-tól kölcsönzött Marilyn Manson sem maradhatott ki a dologból, ő a Sick City-t dolgozta fel és helyezte el a Portrait of an American Family című korongon, ez egyébként Sharon Tate egykori otthonában kialakított Pig nevű stúdióban került felvételre. Az előadók listaja szinte végtelenül hosszú, még Rob Zombie, a Front Line Assembly, a Redd Kross, a The Lemonheads, Evan Dando és Devendra Banhart is lecsíptek egy-egy darabkát e hírhedt dalcsokorból.

the manson family

Amikor először hallgattam a lemezt, meglepődtem, ugyanis egészen színvonalasnak találtam. Korábban egyáltalán nem tudtam a létezéséről, pedig véleményem szerint megérdemelte volna, hogy nagyobb sikere legyen. Ha úgy hallgatja az ember, hogy közben nem gondol rá, hogy megátalkodott szektás bűnözők muzsikálnak, úgy igazán élvezhető a dolog!

 

Kinek ajánljuk: Azoknak, akik szeretnék megismerni Charles Manson-t egy teljesen másik oldaláról.

 

Értékelés: 8/10

 

Norka

 

Be the first to comment on "Lie: The Love And Terror Cult – album (1970)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .