Behind the Mask: The Rise of Leslie Vernon (2006)

A századfordulóhoz érkezve a slasher műfaj már túl volt sikerei zenitjén, egymást követték a rosszabbnál rosszabb folytatások, melybe egyedül Wes Craven Sikolya tudott üdítő változatosságot hozni sötét humorával, mellyel lényegében kifigurázta a zsánert. A nagy mészárosok, Jason, Freddy vagy Michael eddigre a popkultúra részévé váltak, elvesztették jelentőségüket és karizmájukat, a tucatfolytatások vagy újrák kirakattermékeivé lettek. A mai napig nehéz egyedi és merőben új slasher filmet készíteni, azonban 2006-ban Scott Glossermanék gondoltak egyet, és csavartak a sztorin: ezúttal a sorozatgyilkos, mint hős szemszögéből figyelhettük meg egy végzetes éjszaka történetét.

Taylor (Angela Goethals) egy fiatal, ambíciózus riporternő keresi fel a rettegett Leslie Vernon-t (Nathan Baesel), a rettegett sorozatgyilkost, akit kiskorában városkájának lakói a helyi vízesésbe dobtak, amióta bizonyos éjszakánként visszatér, hogy bosszút állhasson. Leslie bevezeti a riporternőt és csapatát, hogy hogyan kell felépíteni egy vérrel áztatott estét: hogyan választja ki a survival girl-t, a szüzet, akinek esélye lehet a végén túlélni az éjszakát, de előtte meg kell küzdenie a gyilkossal. Megtudhatjuk, hogyan rejti el a különböző nyomokat, amik elmesélik a hősnőnek a városka és a gyilkos titokzatos történetét, valamint hogy hogyan képes azt az érzést kelteni az éj során, hogy mindenhol ott van és mindenkit figyel, valamit hogyan képes mindenkit egy szempillantás alatt elkapni. A gondosan kitervelt éjszaka elemei eleinte nem is zavarják, sőt érdeklik a fiatal riporternőt, ám ahogy elkezdődik a mészárlás, úgy döbben rá, hogy itt bizony tényleg senki sincs biztonságban…

Az alkotás egy nagyon egyedi ötlettel rukkolt elő: mi lenne, ha most az egyszer a sorozatgyilkos mutatná be, hogy neki hogyan zajlik „élete éjszakája”, hogyan kell felkészülnie minden lehetséges kimenetelre és mégis mi jár a fejében, mikor kioltja a könyörgő tinik életét. A mű ezt egy kíváncsiskodó riporternő szemén keresztül mutatja be, így a film első fele lényegében egy found footage, azaz kézikamerás alkotás, amely oly népszerű műfaj volt a 21. század első évtizedében.  Ezzel az alkotás első fele igencsak zavarossá sikeredik: nem csak meg kell barátkoznunk ezzel az újfajta megközelítéssel, ahol a sorozatgyilkost is csak egy fajta emberként mutatják be, akivel ráadásul a főhősünk még érthetetlen módon szimpatizál, nem zavarva az a sok ártatlan élet kioltása, de mindezt egy kézikamerán keresztül kell végig néznünk, ami nekem sosem volt a kedvenc műfajom, hiszen gyakran nem lehet rendesen látni, mi történik a vásznon. Nagyon sokáig telik, mire megszokjuk az új helyzetet, pedig valójában a film nagyon pontosan és nagyon sokáig építkezik: megismerjük a motviációt, hogy vajon Freddy, Jason vagy Michael (akik ebben az univerzumban valóságos személyek,  így sokszor megemlítik őket, ezzel dédelgetve pici kis rajongói szívünket) miért is teszik azt, amit, hiszen minden korszaknak szüksége van egy szörnyetegre. Ezen kívül rengeteg apró utalást tesznek a műfajra, szinte minden percben bedobnak valamit, ami emlékeztet minket valamelyik kedvenc sorozatgyilkosunkra, ráadásul még Robert Englund is feltűnik, mint az ember, aki mindenkinél jobban ismeri Vernon-t és aki mindent megtesz azért, hogy elkapja.

A film második fele, a hosszú hosszú építkezés után végül beindítja a történéseket és egy vérbeli slasher filmet kapunk, néhol brutális mészárlásokkal. Azonban, szemben a legtöbb ilyen művel, ennek az alkotásnak van egy nagy erőssége: a gyilkos előtte pontosan elmondta nekünk, mit mikor és hogyan fog csinálni, így ezzel lehet számolni és gondolkodni, hogy mégis hogy lehetne előle megmenekülni. Ez egy nagy csavar a műfajban, hogy végre nem csak az esztelen mészárlást látjuk, lehet gondolkodni és visszagondolni a korábban látottakra, és azon agyalni, vajon mi, ennek tudatában hogyan élnénk túl egy ilyen éjszakát. Ez nagyon üdítő változatosságot hozott a filmbe, amelyet érthetetlen módon azóta sem mertek még az eredeti készítők sem folytatni, pedig sikerült nekik úgy elrugaszkodniuk a slahser klisés természetétől, hogy lényegében a kliséket használták fel, csak egy kis csavart is bedobtak mellé.

Összességben, a Behind the Mask, bár az elején nehéz megszokni és nagyon lassan építkezik, a végére zseniálisan használja fel műfaja szabályait és egy szórakoztató alkotást mutat be nézőinek. Mindezek mellett, az igazi rajongók szinte egész végig el vannak kényeztetve a folyamatos utalásokra, ezzel egy igencsak szórakoztató filmet produkálva.

Értékelés: 8/10

Kiknek ajánljuk: Minden elvetemült slahser rajongóknak-bár nekik valószínűleg elég annyit mondani, hogy Robert Englund is szerepel benne.

Kele-man

Be the first to comment on "Behind the Mask: The Rise of Leslie Vernon (2006)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..