Boogeyman 3 (2008)

Húzzunk le még egy újabb bőrt a Mumusról – gondolták a fejesek, és így landolt a franchise harmadik, immáron kizárólag videóra készült folytatása az eredetileg vizuális effektekkel foglalkozó Gary Jones (Óriáspókok, Krokodil, Planet Raptor stb.) értő kezei között. A sötétben ólálkodó és onnan lecsapó természetfeletti lény koncepcióját az elmegyógyintézetből ezúttal a campusra helyezik át, még extravagánsabb (értsd: klisékkel turbózott) forgatókönyvvel, még több halállal.

Történetünk ott veszi fel a fonalat, amikor az előző részében meghalt pszichiáter, Dr Mitchell Allen Audrey nevű lánya elkezdi olvasni a papa munka közben íródott naplóját, és durván beparázik, hogy majd érte is eljön a mumus, merthogy ő bizony nem kitaláció. Egészen odáig fajul a rettegése, hogy tényleg eljön érte, és kinyírja. Majd a baráti körében kezdenek el szaporodni a látszólagos eltűnések – de ugye mi azért tudjuk, hogy valójában ezek mögött a mumus ténykedése áll -, mígnem a Sarah nevű főszereplőnk rájön, hogy egésznek a kulcsa a hit…

Mivel ez a folytatás már videóra készült, kézenfekvőnek látszott az alapszituációban a horror műfajra ugyancsak fogékonyabb (hatékonyabb?) életkor-csoportra támaszkodni – ezért is helyezték át a cselekményt a színes-szagos egyetemi közegbe. Ez pedig azt eredményezte, hogy alig kezdi el nézni az ember, de máris olyan érzése van, mintha egy ezredszer lerágott csontokban bővelkedő sablonos tini-horrort bámulna, amiben minden előre kiszámítható, és nincs is semmi meglepetés a végén.

Papír-karaktereinket levadászó mumus sem lett több mint az előző részek egyfajta halvány, némileg rajzfilmszerűre butított skicce, miközben már-már szürreálisba hajló halálosztásairól (ládába hajtogatás, fejátszúrás bonggal, mosógépbe zárás stb.) a Végső állomás sokadik részének végtelenül erőltetett haláljeleneteit juttatták eszembe, a jelenség körül kialakuló, és ezáltal a szájról-szájra való terjedését elősegítő pánik-hangulat pedig a Kör hatásmechanizmusát. Szóval egyáltalán nincs új nincs a nap alatt; egyedül az tetszett benne, hogy pont ez utóbbival próbálták magyarázni az esetet.

Már a második részben is bőven akadtak hibák, ennél a folytatásnál sajnos még többet és még durvábbakat lehet felfedezni, szóval csak az kezdjem bele, aki már az előző epizódokon túljutott. Vagy talán még ő sem.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Boogeyman 3 (2008)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .