Kínzások és kivégzések XXII.: Japán

japán Japán egy különleges hagyományokkal és kultúrával bíró, egzotikus ország. Hírhedt az európai szem számára kegyetlennek tűnő múltbéli szokásairól, melyek közül a kínzások és kivégzések körébe tartozóakról nyújtunk áttekintést alábbi cikkünkben.

 

 

A japán igazságszolgáltatásban, csakúgy, mint szerte a világon, évszázadokon át elfogadott volt a kínvallatás, mint a bizonyítási eljárás része. Így volt ez egészen 1873-ig, amikor hivatalosan betiltották, de számos forrás tanúskodik róla, hogy a rendőrség a huszadik században is alkalmazta a kegyetlenkedést az információszerzés érdekében. Alapvetően a japán igazságszolgáltatásnak nem volt része az a gondolat, hogy a bűnös embert rehabilitálják, sokkal inkább volt jellemző a valamennyi keleti kultúrában hangsúlyosan megtalálható „szemet szemért, fogat fogért” elv.

Ennek leggyakoribb és legegyszerűbben kivitelezhető módja a korbácsolás volt, aminek során a bambuszszálakból készült eszközzel a combokat és a fart ütötték. Emellett általánosan használatos volt a gúzsba kötés, és a spanyol inkvizíció által is használt strappadóra emlékeztető kampóra akasztás, amelynél az áldozat hátrakötözött csuklóit használták. Ennél valamivel kreatívabb megoldás volt az úgynevezett „kőölelés”, amely során nehéz köveket helyeztek a rab ölébe, mialatt éles kavicságyon térdelt.

japán
A 17. században hasonló folyamat zajlott le Japánban, mint a középkori európában. A keresztények az eretnekek ellen vették fel a harcot az inkvizíció intézménye által, Japánban éppen a kereszténységet akarták kiűzni az országból. Mindazokat a nőket, férfiakat és gyermekeket, akik magukat kereszténynek vallották, különböző tortúrákkal vették kezelésbe, hogy megtagadják hitüket; és módszereikben sem maradtak el európai társaiktól: kezdetben meztelenül a folyóba dobták az áldozatokat, majd forró vízzel locsolták őket. Lovak hátára szíjazva vezették őket végig a nyilvánosság előtt, és voltak példák arra is, hogy az eretnekeket élve megfőzték, lávába dobták, vagy ökrökkel tépették szét testüket.

Az ana-tsurushi, vagyis „lyukba lógatás” módszere volt az egyik legkegyetlenebb. Ennek során az áldozatot sarkánál fogva kötötték fel, és homlokába keresztet vágtak – ami arra is alkalmas volt, hogy a fejben képződő vérnyomást enyhítse, így az illető mindvégig eszméleténél maradt. A fej és a test egy gödörbe lógott, melynek alján gyakran ürülék volt, és így hagyták olykor tíz-tizenkét napra is, vagy míg kínjainak elviselhetetlensége arra nem vezette, hogy megtagadja hitét.

japán
A következő idézet Francis Caron és Joost Schorten holland írók Japán és Sziám hatalmas királyságainak leírása című beszámolójából származik 1671-ből:

„Az anyák és leányok nemi szervébe kenderkócot tűztek, és arra kényszerítették fiaikat és apáikat, hogy azt ők gyújtsák meg, így okozva nekik is elviselhetetlen kínt és fájdalmat. Néhányukat fűbe öltöztették és addig öntözték forró, bugyogó vízzel, amíg meg nem haltak, ami két-három napba is beletelt… „

A kínzások mellett a kivégzésekben sem maradtak el találékonyságukat illetően a japánok. A keresztre feszítés és a megégetés évszázadokon keresztül uralkodó módszer volt, de később a kínai ezer vágáshoz hasonlóan létrejött a „huszonegy vágás” halálneme, melynek során az áldozat arcából, melléből, majd végtagjaiból metszettek ki darabokat, úgy, hogy közben meg ne haljon.

japán

A kivégzés egyik különleges formája volt a szeppuku, vagy más írásmód szerint a harakiri; ami a japán szamurájok rituális öngyilkosságát jelenti. A szeppuku jelentése hasmetszés, melyet a lelki felkészülést követően a földre térdepelve végeztek el egy rövidkardot vagy tőrt használva – felsőtestét szabadon hagyva „kardjába dőlt” a harcos. A szeppukut kizárólag szamuráj követhette el, és hűségének, becsületének bizonyítása volt vele a cél, és a rituálé által családja megtarthatta nemesi, szamuráji rangot. Ha komoly vétséget követett el, megbízhatatlanná vált, vagy becsületét vesztette, maga is felajánlhatta urának a szeppukut, vagy az is kérhette tőle – de ez esetben megtagadni nem lehetett.

A helyesen kivitelezett szeppuku két vágásból állt – kereszt formában az első vágást függőlegesen, majd a másodikat balról jobbra vágva -, ezért különös tisztelet övezte azokat, akik képesek voltak rá. A szertartásban részt vett egy segéd is, aki a szamuráj háta mögött állva a hasi vágásokat követően lemetszette az illető fejét olyan módon, hogy a nyak elülső fele épségben maradjon. A segéd szerepét játszani megtiszteltetés volt, hiszen az ő időzítésén és ügyességén múlott, hogy a szeppukut elkövető szamuráj ne szégyenüljön meg haláltusája során.

 

A történelem folyóján tovább evezve a II. világháború idejéig jutunk, amikor is Japán (a németek mellett) a legembertelenebb módszerekhez folyamodott hadifogoly-táboraiban. Itt említhető meg az ún. 731-es alakulat is, amelynek hivatalos neve a Kvantung-hadsereg Járványmegelőzési és Víztisztító Osztálya volt és az általuk folytatott mérhetetlen brutalitású emberkísérletekről híresült el. Áldozataik közé tartoztak bűnözők, politikai foglyok, és gyakran különösebb indoklás nélkül gyanúsnak ítélt emberek is, férfiak, nők, terhes asszonyok egyaránt; akiket élve felboncoltak, fegyvereket teszteltek rajtuk, és súlyos betegségekkel fertőztek meg (pestissel, kolerával, fekete himlővel, lépfenével). A telep felszámolását követően az itt dolgozók büntetlenül megúszták rémtetteiket annak fejében, hogy tudományos eredményeiket átnyújtották a szövetséges megszálló erőknek. Az alakulatról szóló megrendítő filmről Ember a Nap mögött címmel készült film 1988-ban.

A japán szokások szerint a legnagyobb szégyennek minősült, ha valaki megadta magát és az ellenség foglyává vált, így ennek megfelelően kezelték azokat, akik kezeik közé kerültek. A németekkel szemben, akik némely foglyuk esetében kötelesek voltak a genfi egyezményben foglaltakhoz kötni magukat, a japánok számára foglyaikkal szemben tiszteletnek helye nem volt.

japán
Kényszermunka-táborokba vezényelték valamennyiüket, ahol nagyon keveset kaptak enni, és minden nap részük volt különböző megkínzatásokban. A verés és korbácsolás teljesen általános volt, de ha ellenszegültek, komolyabb módszereket is latba vetettek. A foglyokat gyakran oszlopokra állították büntetésül, amelyen órákon át kellett egyensúlyozniuk, de gyakran végeztek „ál-akasztásokat” is, az utolsó pillanatban eloldozva a kötelet. A foglyok gyakran napokig csak sós vizet kaptak, majd amikor végre hagyták, hogy jólesően teleigyák magukat, gyomron vágták őket, hogy kiömöljön belőlük a víz. (az erről a módszerről elhíresült Okada Szeicsit, akit Dr. Halálként is emlegettek, később halálra ítélték és felakasztották)

A második világháború alatt körülbelül 140 ezer szövetséges katona került japán fogságba, akik közül több tízezren vesztek oda az éhezés, a különböző trópusi betegségek, a kínzások és kivégzések miatt.

 

Blissenobiarella

 

Források:
George Ryley Scott: The History of Torture Throughout the Ages
Brian Innes: A kínzás és kínvallatás története
A true description of the mighty kingdoms of Japan and Siam written originally in Dutch by Francis Caron and Joost Schorten
https://mult-kor.hu/megrazo-kepek-ii-vilaghaborus-japan-taborokban-raboskodo-brit-hadifoglyokrol-20170914
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeppuku

 

Be the first to comment on "Kínzások és kivégzések XXII.: Japán"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .