Azilum 16: Al Azif/Necronomicon (szerk. Somogyi Gábor)

Itt az ideje ismét elmerülni Lovecraft világában, akár az író saját műveiről van szó, akár másról, akit (akiket) ő ihletett. Megérkezett az Azilum magazin aktuális száma, benne sok-sok főhajtással a nagy előd előtt; egy olyan magazin, ami most is, mint ezelőtt mindig, igazi ritkaságokkal kecsegtet, köztük túlnyomórészt fikcióval. Az írások közt ezúttal is találunk novellát, melyet Lovecraft világa ihletett, sötét, hátborzongató verset, filmajánlót, de ugyanúgy irodalomtudományos értekezést is, vagy csak szimpla interjút. Az Azilum mostani száma ráadásul egy központi témát is magáénak tudhat: a kötet valamennyi írása a hírhedt Necronomicon, eredeti arab nevén az Al Azif köré épül, aköré a kötet köré, melyet Lovercraft saját bevallása szerint ihletforrásul használt, noha később elismerte, hogy ő találta ki. Vagy nem?

Magától értetődő, hogy a gyűjtemény magával Lovercrafttal kezdődik, aki több különböző interjúban meséli el, hogy miképp szerzett tudomást erről az ördögi kötetről, és az hogyan ihlette őt meg. Elmondása szerint egy olyan könyvről beszélünk, amit egy Abdul Alhazred nevű őrült arab költő vetett papírra (pergamenre) valamikor a Középkor korai szakaszában, a délnyugat-ázsiai Jemenben. A feljegyzések szerint a könyv egy okkult verseskötet, a műfajában az egyik legelső, mely a végefelé már alig több színtiszta zagyvaságnál, mivelhogy az író maga is beleőrült az írásba. Később Lovecraft interjúfűzére egy novellában köszön vissza: Jim Cort „Nincs készleten belőle” c. novellája az ifjú Howardot állítja főszerepbe, akinek éppen kezébe akad egy példány a Necronomicon latin fordításából, és mint naiv fordító vág bele az ördögi kötet elemzésébe.

Ám az előbbi példa csak egy a sok közül. Abdul Alhazred könyve, kinek az évek során még a neve is eltorzult, mint az kiderül A Necronomicon rejtélye c. tanulmányból, számtalan más helyen visszaköszön, akár közvetlenül, akár közvetetten. Eleve nem elhanyagolható a tény, hogy Lovecraft fő ihletforrásaként jelölte meg annak idején, és ez az ihletadás tetten érhető az itt található történetekben. Sok esetben a könyv maga a cselekmény központi mozgatórugója: Fred Chappel A vipera c. novellájában például Alhazred poétikai műve egyfajta parazitaként kerül ábrázolásra, míg az ezt követő, nemes egyszerűséggel Al Azifre keresztelt elbeszélésben, Michael Minnis művében a könyv emberre gyakorolt hatása kerül előtérbe. Egy pár írásban mintegy mellékesen, de nem elhanyagolhatóan van megemlítve az ördögi kötet, erre példa Stanley C. Sargent Dunwich sötét kölke c. elbeszélése, ahol Alhazred műve amolyan utolsó mentsvárként jelenik meg. Van történet, ami a könyv helyett annak írójára fekteti hangsúlyt; ilyenek D. R. Smith rövid tanmeséje, a Mitől őrült meg Alhazred?, David Albans története, A Mester élete, vagy épp a kötet vége felé található Koponya az asztalon c. elbeszélés, C. T. Phipps műve, melynek főszereplője maga a megtébolyult költő.

Természetesen nem pusztán az Al Azifre ill. írójára esik a hangsúly. Maguk a történetek önmagukban, háttértudás nélkül is megfejthetők, érthetők, még csak Lovecraft munkásságát sem kell feltétlenül ismerni. Sir Arthur Conan Doyle Fellebben a fátyol c. novellája 1910-ből, vagy épp Francis Stevens története, a Láthatatlan, félhetetlen 1919-ből mind felbecsülhetetlen alkotások, ám akkoriban még aligha volt szó az angolszász világban lovecraftian horror néven emlegetett műfajról. Személyes kedvencem, Clark Ashton Smith A hasisevő nevezetű hosszú,  hátborzongató verse nemhogy nem lovecrafti ihletésű, de épp hogy az gyakorolt hatást Lovecraftra: a versre felfigyelt az akkor már javában alkotó író, minek következtében a két férfi életre szóló barátságra lépett. Található pár rövidebb költemény is elrejtve a 159 oldal közül valamelyiken. Ezen felül befejeződik Herbert S. Gorman regénye, a The Place Called Dagon (Dagon fészke), filmajánlatként pedig ezúttal megkapjuk A Quertermass-kísérletet.

Ezek a történetek már csak azért is változatosak, mert több társadalmi réteget bemutatnak, így közvetve akár azt is állíthatjuk, hogy fent vagy lent vagy a ranglétrán, az Al Azif mindenkire ugyanúgy hat. Példának okáért, Fred Chappel főhőse egy egyszerű könyvárus, míg Michael Minnisé egy nagy befolyású fegyverkereskedő, Sargenté pedig néhány ifjú akadémikus, akiknek egy idősebb nyelvész meséli el történetét. Jim Cort ifjú Howardját úgy látjuk, amilyen a valóságban volt: egy idealista író, aki szegénységben tengette mindennapjait, és képtelen volt a polgári munkára. A megírás módja sem elhanyagolható: egyes írások régies nyelvezetükkel egyenesen a múltba repítenek bennünket, másokon keresztül betekinthetünk a történelmi háttérbe, a versek pedig, főleg Smith költeménye, pedig mintha az őrület mezsgyéjére kalauzolnák az olvasót.

Elcsépelt klisének hangzana, ha most azt mondanám, hogy az Azilum 16. száma minden Lovecraft-, vagy minden horrorrajongó számára kötelező darab, mert valójában egyiknek sem kell szigorú értelemben rajongóinak lennünk ahhoz, hogy élvezni tudjuk a kötetben megtalálható műveket. Ha akár csak egy írás is megragadja a figyelmünket, legyen szó novelláról, versről, vagy épp elemző írásról, máris megérte felcsapni az antológiát, hiszen olyan üzenetek vannak elrejtve a sorok között, amiben bárki megtalálhatja a számítását.

A Cinegore személyes vonatkozásaként megemlítendő, hogy a kötetbe ismét fordított kollégánk, Szabó “Zoo_Lee” Zoltán.

Értékelés: 10/10

Chucklit

A magazint megrendelhetitek partnerünk, a Dunwich Market webshopjából

Be the first to comment on "Azilum 16: Al Azif/Necronomicon (szerk. Somogyi Gábor)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .