Train to Busan 2: Peninsula (2020)

A peninsula szó félszigetet jelent, de nyilván mindenki inkább arra a némileg relevánsabbnak ható információra kíváncsi, hogy a 2016-ban készült vonaton játszódó dél-koreai zombis akció-drámának hogyan sikerült a folytatása? Főleg annak tekintetében, hogy az előző epizód közönség és kritikai sikereiben bízva kétszer annyi pénzből készíthették el az alkotók. Elöljáróban nem szeretnék semmit lelőni, csak annyit jegyeznék meg, hogy itt egyáltalán nem lesz két órán keresztül száguldó élőhalott-vonat; autós üldözés, katonai támaszpont és brutális zombi-viadal viszont annál inkább!

A film elején látható képsorokban hősünk éppen kedves rokonait menekíti az élőhalottak elől, de mivel ez egy drámai szál akar lenni, elég annyi, hogy nem minden úgy alakul, ahogy lennie kell. Négy évvel később a Hong Kongban éldegélő főszereplőnk a sógorával és még két másik pofával bizonyos százalékért (és fegyverektől való fenyegetettség okán) ráállnak, hogy visszatérjenek a zombikban dúskáló félszigetre kimenteni egy sok millió dollárt szállító kamiont. (Ez amúgy nincs túlgondolva: konkrétan zsákokban hevernek a zöldhasúak a raktér padlóján, ami enyhén szólva is irreális.)

Ahogy hőseink visszafelé indulnak a szajréval, egyből lecsap rájuk a 631 Egység elnevezésű helyi militáns alakulat. Félholt főszereplőnket egy gyerekekből álló csapat menti meg, majd később a rejtekhelyükön találkoznak a család többi tagjával is. Miközben az Egység táborhelyén a sógort zombiviadalra kényszerítik, Seo parancsnok meg akar lógni a pénzes kamionnal, amit a többiek élelmiszer-szállítmánynak hisznek, de hősünk és újdonsült családja pont jókor csap le rájuk, hogy aztán a fináléban egy zombiktól hemzsegő látványos hajsza kerekedjen mindebből…

Hogy mitől is tűnt ki annyira a 2016-os felhozatalból az elődnek számító Train to Busan? Attól, hogy egy dél-koreai produkcióként tudott, és mert is újítani bizonyos ötletekkel, és végeredményben egy nem kevés drámában bővelkedő, viszont látványos akciókban is gazdag, valóban igényesen összerakott mozi lett. Nem pedig egy Hollywoodból szalajtott kliséhalmaz, amiket már legalább egy évtizede kapunk a zombi(apokalipszis) témájában.

Nos, sajnos elmondható, hogy a folytatásnak ez már nem sikerült. Kapunk egy hasonlóan látványos, akciókkal és mindenféle a gravitációnak ellenmondóan logikátlan (és főleg butácska) jelenetekkel telezsúfolt blockbuster-arculatot, ami csak a nyomokban tartalmaz bármiféle drámai elemet. Az még csak-csak elmegy, hogy a zombi-invázió idején a városbeli roncsautók pont úgy állnak, hogy végig lehessen kilómétereket menni közöttük egyenes vonalban, de hogy mindezt a szituációt a bátor és vakmerő tinédzser lány hibátlan rallyzással fejelje meg?! De nemcsak ő kimagasló: főhősünktől eltekintve a szereplőink többnyire egy-egy direkt módon kidomborított vonásukkal próbálnak nézői szimpátiát nyerni, de a szórakoztatáson kívül sem sok mindent mutatnak fel. A filmvégi elnyújtott moralizálós-megmentős jelenet például egyenesen kínos volt. Élőhalottaink az előzményekhez hűen itt is szupergyorsan mozognak – futnak, szökkennek, ugranak, általában a fényforrás irányába, de különösebben nincs is bajom velük.

Annál inkább a film látványvilágával. Már szinte az félszigetre való partraszálláskor feltűnik, hogy egy grandiózus díszletben vagyunk. Pontosabban az még nem is lenne akkora hatalmas baj, mert ez minden filmben előfordul, csakhogy olyan kontraszt fedezhető fel a valódi tereptárgyak és a CGI-vel teremtett háttér, látkép, panoráma stb. között, hogy az már fáj a szemnek. (Ekkora üvöltő differenciát legutóbb talán a Sin City durván elcseszett második részében volt alkalmam látni, és azt sem köszöntem meg.) Számomra tehát a cselekmény élvezhetőségét folyamatosan megbontotta a díszletként kevésbé határozottan funkcionáló CGI-környezet, ami aztán egy idő után szinte majdnem élvezhetetlenné tette az egészet. Főleg, amikor a film fináléjában az egész városon keresztül teljesen egyenes vonalban, szinte Mad Max-i vehemenciával üldözik egymást félpercenként satufékezve.

Verdiktem tehát annyi, hogy ez a folytatás sajnos nem ér fel az elsővel. Inkább lett egyfajta wannabe World War Z végeláthatatlan CGI-bombákkal telepumpált dél-koreai változata. De akár azt is mondhattam volna, hogy olyan mintha a sokadik értelmetlen Resident Evil találkozott volna a Death Race akárhányadik indokolatlan videós folytatásával – vagyis a realitást oltárán feláldozott teljesen nézőbarát szórakoztató tömegtermék. Ami ugye nem is lenne alapvetően probléma, ha mondjuk nem egy Train To Busan folytatásról lenne szó, amitől azért többet várt volna az ember.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Train to Busan 2: Peninsula (2020)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .