Yummy (2019)

Zombik a kórházban koncepciót már láthatunk néhányat – legutóbb például a francia Mutants című jóravaló francia produkcióban. Ezúttal egy nem éppen legális plasztikai beavatkozásoknak otthont adó klinika területén tombolnak az élőhalottak, és miközben szakad a hasfal és fröcsög a vér, azért arra is ügyeltek, hogy ebben a belga horror-vígjátékban a rekeszizmok se maradjanak tétlenek!

A kétbalkezes Michael az anyósát viszi éppen egy lengyel (zug)plasztikai sebészetre, hogy sokadik alkalommal ismét megfiatalítsanak rajta valamit, de ha már ott vannak, barátnője, Alison is befekszik egy mellkisebbítő eljárásra. Ugyanis baromira zavarja, hogy mindig a férfi tekintetek kereszttüzében találja magát, csak úgy mellesleg. Miközben a műtétre készülődnek, addig a zugklinika  gyógyszerkészletét titokban megcsapoló alkalmazott magával viszi Michael, az pedig az alagsorban véletlenül elszabadít egy bezombult pácienst. Innentől pedig össze-vissza harapdálják egymást a kórház személyzete és páciensei, míg hőseink megpróbálnak valahogy kereket oldani…

Az eddig csak rövidfilmeket jegyző Lars Damoiseaux filmje számomra telitalálatnak bizonyult. Egyszerre van benne jelen a zombifilmekre oly jellemző brutális gore és a morbidba hajló fekete humor. Profin kimunkált maszkok és belekben dagonyázó halottak, melyek általában két lábon, alkalmanként viszont állatokhoz hasonló négy-végtagos mozgással támadják be a szerencsétlen áldozatokat. Ha kell, némi CGI-vérrel megtámogatva, de egyébként anélkül is derék munkát végeztek a szakemberek.

Ezzel a brutális terrorral szemben – mintegy jópofa kontrasztként – áll a legváratlanabb helyzetekben fellépő sötétes árnyalatú humor. Első zombi-attack során rendkívül balfék módon kinyuvadó Michael (nyugi, nem spoiler), techno-zenére elkövetett zsírleszívás, amely aztán a szó szerint visszájára fordul, megharapott végtag iratmegsemmisítővel való csonkolása, de a film egyetlen celebjének frissen kezelt hímtagjára mért iszonyatos(an mókás) csapásokat sem lehet egykönnyen elfeledni.

Óhatatlanul is visszaköszönnek a zombi-filmes klisék, de mindezt úgy próbálják meg beleépíteni, hogy közben hol igényesen brutális, hol pedig derűs pillanatok követik egymást. A kitörő vírus okát sem firtatják túlzottan hosszasan, viszont a főbb karakterek nem feltétlenül az ingerszegényen egyoldalú amerikai módit követik. Bevallom, hogy kicsit meglepett a film drámai végkicsengése, de valahol tényleg egy hasonló húzással lehetett csak feloldani ezt a másfél órás cselekményt. Én végig baromi jól szórakoztam, úgyhogy csak ajánlani tudom az igényes horror-vígjátékok rajongóinak!

Értékelés: 8/10

eyescream

Be the first to comment on "Yummy (2019)"

Leave a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .