Nem tudom hányan emlékeznek még azokra az időkre, amikor bejöttek az országba az első videók. Én akkortájt voltam általános iskolás és nagyon hamar magával ragadott a videózási láz. Emlékszem, hogy az osztálytársaimmal suli után gyakorta látogattuk a videótékákat, hogy aztán valamelyikőnk tévéje elé beülve gyönyörködhessünk az olyan “válogatott sikerfilmekben”, mint például a Kiborg Zsaru vagy {Godzilla Mechagodzilla ellen} (bizony, ez megjelent nálunk, méghozzá szinkronizáltan!). Akkortájt a videótékák segítségével olyan filmek jutottak el hozzánk, amilyeneket előtte soha nem láttunk az egy darab közszolgálati tévében. Éppenezért hatalmas lelkesedéssel kölcsönöztük ki a sok “b-kategóriás” horrort meg ninjafilmet és ennek (valamint a közös videózásoknak) olyan hangulata volt, amihez hasonló ma már nem létezik. “Video kills the radio star” – tartja a dal… hát a multiplex, a dvd és a műholdas tv csatornák kinyírták az otthoni videózás varázsát is. Most már egy számítógéppel és egy korlátlan internet-előfizetéssel nagyon sok filmet pár óra alatt le lehet tölteni, ami egyrészt jó, hisz’ Magyarországot azért nem kényeztetik el a kiadók horror/kult-filmekkel. Így sokan megállás nélkül szedik le és írják ki CD-re a filmeket, ami egészen addig nem gáz, amíg a kezdeti lelkesedés át nem alakul egyfajta mechanikus letöltögetési kényszerérzetté. Régen, a VHS (h)őskorában ennek nem volt meg a veszélye, akkor valahogy jobban tudtunk örülni a szarnak is (sőt, néhányan annak örültünk csak igazán :-)). Tizenévesként leginkább a “tiltott gyümölcsre”, azaz a horrorfilmekre voltunk rákattanva, amiből azért mindig volt választék. Nem emlékszem pontosan, hogy mi volt életem első horrorfilmje, de az Alien Warning (nálunk: Fenyegetés) egészen biztosan az elsők között volt. Ez a film jelen pillanatban 3.4 ponttal “büszkélkedhet” az {amerikai mozi adatbázison} (csak azért nincs fent minden idők 100 legrosszabb filmjének listáján, mert b*sztak rá szavazni is :)), de őszintén szólva én úgy gondolom, hogy ennél azért többet érdemel. Na mindegy, biztos én vagyok elfogult az “élijenes” b-mozikkal szemben, mindenesetre az 1980-as Alien Warning-ot nemrég újra megnéztem, és mai szemmel is szórakoztatónak találtam. A filmben játszik a nagyszerű Jack Palance és a szintén remek Martin Landau, akik már vagy száz filmben – köztük egy rakás b-moziban – bizonyították tehetségüket (Landau alakította pl. Lugosi Bélát az Ed Wood-ról készült Tim Burton filmben). A film rendezője pedig az a Greydon Clark, aki többek közt olyan totál ismeretlen és szar filmeket csinált, mint az 1973-as “Nigger Lover” vagy az 1976-os “Fekete Sampon”. 🙂

Maga a film egyébként nem kifejezetten bonyolult (nyilván nem az, ha már tízévesen is sikerült felfognom :)), de hát ki a fenének hiányzik, hogy agyonbonyolítsanak egy ilyen gagyi ufós filmet. A történet ‘mélységeibe’ nem is mennék bele, csupán a lényegről írnék néhány sort: Négy fiatal – a szokásos két lány és két fiú felállásban – elmennek kirándulni, ami az egyik párnak annyit jelent, hogy dugnak ahol és amikor tudnak, a másik párnak meg annyit, hogy elmennek kirándulni. Nekem az első felfogás némileg szimpatikusabb, de az erkölcsös forgatókönyvíró azt a párocskát iktatja ki leghamarabb. Milyen kár… Na mindegy, közben meghal néhány cserkész is, a hullájukat pedig egy erdei faházikóban raktározza el a gyilkos, aki nem ember, hanem egy nagyfejű marslakó. Húsevő barátunk egyik jellegzetessége, hogy gusztustalan, nyálkás korongokat dobál, amik szintén élnek, és jókora fogaikkal valamint baromi erős csápjaikkal viszonylag hamar megölik a kiszemelt áldozatot. Mikor a megmaradt fiú és lány megtalálják a faházban a hullákat, a kisváros serifjétől (Martin Landau) kérnek segítséget, a fickóról azonban hamar kiderül, hogy totál őrült, aki egy idő után már hőseinket is ufónak hiszi. Szegények nagy szarban is lennének, ha az egyik helyi vadász (Jack Palance) nem sietne a segítségükre, aki megpróbálja megvédeni őket az elmebajos seriftől és a harapdáló korongokkal frizbiző ufótól.

“Az utóbbi időben több baleset is volt az idegenek miatt.” – mondotta egy jelenetében az őrült serif, amin jót derültem. Pedig a film nem annyira vicces, sőt, helyenként egy kicsit még ijesztő is. A színészek nagyon jók (főleg Palance-re meg Landau-ra gondolok), a zene is frankón el lett találva, az oszlásnak indult, kifolyt szemű hullák is kellően undorítóak, és valami mindig történik, igazából sosincs “üresjárat”. Szóval összességében egész jópofa kis film ez, amit a kizárólag fájlmegosztós progikat használó l(y)úzerek valószínűleg még jó sokáig nem fognak látni… a Hardcore VHS-huntereket azonban arra biztatnám, hogy szerezzék be, de csak akkor, ha jelképes összeget kérnek érte!

értékelés: 7/10

Blizz