Violent Shit (1987)

violentshit_thumbAz 1950-es évek végén, illetve a 60-asok elején a filmkészítés könnyű volt. A tucatnyi kisebb, trashfilmeket örömmel finanszírozó stúdió, mindpéládul az Aip (American International Pictures) olyan cápaszerű producerekkel, mint a halhatatlan Roger Corman vevő volt mindenre. Így születhettek meg az olyan filmek, mint a Roger Corman felügyelte Giant Leeches, Wasp Woman illetve Bucket of Blood, vagy a Herschell Gordon Lewis által alkotott, hihetetlen brutalitásával hivalkodó Blood Feast. Ezek a filmmel főleg mai szemmel már nevetségesek – de pont ezért hihetetlenül szórakoztatóak is. Az ember nézi az agyonmásolt kópiákat, és szinte ottérzi magát a popcornszagú autósmoziban. Aztán a független filmkészítők vagy kiöregedtek a szakmából, vagy nem tudták tartani a lépést az egyre újabb filmek szex és erőszakszintjével (a hetvenes években elszabadult a pokol). A (klasszikus) trash filmnek befellegzett.
Az utóbbi 10-15 éveben, a videókamera elterjedésének köszönhetően – a nyersanyagköltség egy üres kazetta árára zuhant -a filmkészítés egyre olcsóbb lett. A szar újra eláraszt minket, de ezúttal a videóból illetve tévéből támad. Az eredmény kellemes islehetne, de azzal, hogy gyakorlatilag bárki készíthet filmet, hihetetlenül silány produktumok fárasztják a műfaj rajongóit. Viccnekis rosszak, ezért a klasszikus trash legfontosabb tulajdonsága hiányzik belőlük – az “olyan rossz, hogy már jó” humor. Andreas Schnaas, a német független horror mára talán egyetlen jelentős képviselője (a Schnaast félkézzel lepipáló, tényleg zseniális Jörg Buttgereitet kicsinálta az ipar), egy gyermekkorát splatterfilmek közt töltő, a fejét filmezésre adó rajongó. A mára már trilógiává duzzadt Violent Shit filmekkel vált ismertté, de emellett elkészítette például a Joe D’Amato Anthropophagousának remake-jét is.

Első filmje a Violent Shit az underground filmek testileg-lelkileg torz rajongói közt igazi kis kultklasszikussá vált. Karl “The Butcher” Berger rémtetteit követhetjük nyomon úgy hetven percen keresztül. A film elején Karl megöli az anyját, majd húsz év múlva, miközben a rendőrség szállítja (hogy miért, vagy hova, az nem derül ki) megszökik, és egy hatalmas mérteű hentesbárddal ámokfutásba kezd a Hamburg környéki erdőkben. (Egyébként az, hogy hogyan jutott a fegyverhez, szintén rejtély marad.) Sajnos azt a végig érezni, hogy itt nem volt forgatókönyv. A 70 perces játékidőben a kegyetlen gyilkosságokon kívül semmi más nem történik, kivéve nonszensz beszélgetéseket, illetve időhúzásokat, mint például hosszú, lassított vágóképek Karlról, ahogy az erdőben lohol, elesik, belegázol egy tócsába, vagy hogy egy autó cirka öt percen keresztül a kanyargós eredei utakon száguld. Az egyszeri néző már első megtekintés közben a Fast forwardra tenyerel. Karl a film alatt folyamatosan rohad. Ez akár az antihős gyilkosságok miatti lelki elfekélyesedésének fizikai kivetülése is LEHETNE, de kétlem, hogy Schnaas bármi ilyesmire is gondolt volna…

violentshit1

A nagyon hosszúnak tűnő (bő) egy óra csak ürügy néhány kemény, de igen amatőr effekt egymásrahalmozására.
És mégis. A Violent Shit valamilyen primitív módon hatással van az emberre. A kegyetlenkedések sokkszerűen hatnak, főleg a gyermeteg zenével kombinálva adnak hatásos elegyet. Végül is megtudjuk, hogy is nézett ki egy német amatőrhorror 1987- ben. Schnaas az eltelt csaknem másfél évtized alatt rengeteget fejlődött, ennek tanubizonysága a Violent Shit III is.

 

értékelés: 4/10

BMÁ

Be the first to comment on "Violent Shit (1987)"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.