The Exorcism of Emily Rose(2005) (Ördögűzés Emily Rose üdvéért)

emilyrose_thumbA menny és a pokol ellentétéről szóló filmek a horrorok egy szegletét alkotják, és hatalmas nagy igazság, a jól sikerült darabok elgondolkodtatják az embert, a rosszul sikerültek pedig nevetségessé teszik az egész témát, s ilyenkor oda a spiritulalizmusnak. Az igazság, mint mindig, valahol a kettő között van, mindenki maga dönti el, mennyire foglalkozik vele. Számomra azért volt érdekes ez a darab, mert nem tudtam ugyan, mi a búbánatot lehet még ebben a témában nyújtani, hogy meg is maradjon (erre nem jó az, hogy megtörtént eset alapján készült), pláne a sok közül az egyik Hellraiser-rendező keze által.

Adva vagyon egy leány, aki ördögűzése nyomán meghalt. Az azt végző papot gondatlanságból elkövetett emberölés miatt letartóztatják, ő pedig makacsul nem fogadja el a vádalkut, mindenképp szeretné peres eljárás keretein belül megvédeni igazát. Az ok valójában az, hogy nagymértékben hidegen hagyja, mi is lesz vele, a fontos, hogy elmondhassa, mi történt a lánnyal oltalma alatt. A film törzsét ez alkotja, a megvalósítás pedig libabőröztető. Negyed óra bemelegítés után bele is lépünk a sztoriba, ami ugyan a bíróságon játszódik, de flashbackekkel van teletűzdelve, hogy mi a fotelünkben is átérezzük, milyen, mikor valakit megszáll a gonosz. Ugyanakkor ez úgy is néz ki, mint ami egy szimpla betegség is lehet. A 19 éves, egyetemre kerülő lányt a nagyvárosban idegrángások, epilepsziás rohamok gyötrik megfűszerezve rémlátomásokkal, amelyek azt sejtetik lelkészében, hogy eztet megszállta a ördög, de legalábbis valami démon, nem kicsit. A film alatt erre számos, látványos, ám remekül visszafogott demonstrációt látni, amelyek (régi frázis) annál élvezetesebbek, minél többször nézzük meg. Aztán a sztoriból kiderül, hogy ez nem is egy darabka démon, hanem több, sőt, hogy az ilyen bulikba keveredő emberek órája miért áll meg éjjel 3-kor, valamint, hogy végkifejletnél a címszereplő válaszút elé kerül, és rájövünk, hogy tök rendes volt velünk, még élőkkel.

emilyrose2

A film hangulata csendes, sötét, visszafogott, amivel felerősödnek a hatásai az ördögűzés jeleneteinek, valamint azon apróságoknak, mint például mikor szegény
Emily az utcán reszketve kifolyós, fekete szemű embereket lát. Az ügyvédet a gyönyörű Laura Linney alakítja, akinek a hangját szvsz tilos lenne szinkronizálni, de azért a Szomszédok Almája, azaz Fehér Anna még nem veri a lécet. A pap szerepét nem lehetett nagy feladat eljátszani Tom Wilkinsonnak, neki egy nézése elég bármilyen, sokkal összetettebb szerephez, valószínűleg a népszerűség miatt vállalt ilyen populáris mozit (pl az In The Bedroom után). Emily Rose-t Jennifer Carpenter, egy tök átlagos brunette jócsaj alakítja, akinek az volt végig a dolga, hogy agonizáljon és sikítson 82-féleképpen; on the record, ezt meg is teszi, még maszk nélkül is hatásos lett volna.
A DVD extráiban a film készítése nézhető meg a szereplők és a rendező nyilatkozataival, semmi feltárás a misztikum világából, ördög és isten stb vázolása, a mozit méginkább helyre teszi. Igazi, többször nézhető kikapcsolódás az ijedni és félni vágyóknak, no gore, just thrill.

értékelés: 8/10

vesebeteg

Be the first to comment on "The Exorcism of Emily Rose(2005) (Ördögűzés Emily Rose üdvéért)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.