Gacy (2003) (Gacy)

gacy_thumbEager to explore, alig vártam, hogy felfedezhessem az amcsik hírhedt sorozatgyilkosai egyikének az életét, vagy, hogy miért is gondolta, ez a jó neki. Persze, készülnek dokumentumfilmek, ott tárgyilagosan elmondják, mi van (na, nem a diszkaveri rekonstruált mű-drámáival), de hát olyan szépen van megcsinálva a Bárányok Hallgatnak is, ugyan miért ne üdvözölhetnénk egy újabb remeket – mondtam én naivan. Még mielőtt lecsúsznánk a lényegről, a filmtől függetlenül elárulom, mivel az nem képes rá: John Wayne Gacy homokbuzi illinoisi építési vállalkozó volt, imádta, ha imádják, ezért is csinálta a bohócruhás jelenéseit, kerti partijait. Miközben dugni és erőszakoskodni akart fiatal fiúkkal állandóan, noch da zu család mellett. 78-ban kapták el, 80-ban elítélték, 94-ben kivégezték, egyébként pedig kiváló táptalaja a pszichopatológusok tanulmányainak.

Először gyerekként nézzük meg, milyen viszonya volt az apjával. Szar.
Aztán már kövér állat, családi vacsora. Jönnek reklamálni, hogy nagy a bűz. Meg, hogy nem fizette ki a munkást. Majd elrendezi. Majd elrendezi.
Aztán jönnek reklamálni, hogy nagy a bűz. Meg, hogy nem fizette ki a munkást. Majd elrendezi.
Aztán a feleségét (meg a nézőt) jól megijeszti, mikor hajnalban a pincében kotorász. Közben van némi emléke, hogy tök rossz volt a gyerekkora, mi, nézők pedig látjuk, hányféle plakát készülhet egy bohócról. Mindeközben rengeteg fiú van a filmben, akik a kocsiban dugnak a csajukkal, meg poolbilliárdoznak a kocsmában.
Ezeket öli párszor. De, hogy ne véleletül se felejtsük el, milyen egy bogár és egy féreg mellett, időről időre átmászik egy a képernyőn.
Aztán ezek mind ismétlődnek.
A végén gyorsba elmondja a nézőknek, mit követett el, majd kicsit később elkapják.
Mi pedig elolvashatjuk a képernyőn, mit mondott utoljára szabadlábon vagy micsoda.

gacy1

Sorozatgyilkosról filmet készíteni szép gondolat, óriási kihívás, ingerteli munkakörnyezet. Akkor hogyan lehet mégis elrontani. No, kérem, ez itt egy remek példa. Ha bárki képes ezt a moslékot élvezettel végignézni, akkor mindenre rácsodálkozó csecsemő, vagy élete végén járó, semmitnemélt öregember. Hogy a vérveretes niggerpélóba lehet bemutatni egy kerti partit sorozatban egymásra vágott szuperközelikkel ráadásul rögtön a jelenet elejétől? Vagy eljátszatni egy karakter jellemét, ha csak gonosz-mérges-rosszvagyok arcokat vág? Természetesen azonnal ott termünk egy adott helyszínen, ha rögtön azzal kezdjük a jelenetet, hogy pulyka az asztalon, majd esznek a vendégek – közeliben. A ház, ahol vagyunk a semmi közepén van természetesen. Ja? Persze elég kiírni a képernyőre, hogy Wisconsin, akkor mindjárt más. John Wayne Gacy pedig nyilván arra készült egész életében, hogy egyszer majd sokat öl, és férgek meg bűz miatt magyarázkodik.
Kérem, ez szarnak is rossz poén. Meg ne nézze senki!!!
(Azért kap annyit, amennyit, mert általánosban se kaptunk 0-át, hogy tudjuk, a legrosszabb is létezik, de minek)

értékelés: 1/10

vesebeteg

Be the first to comment on "Gacy (2003) (Gacy)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.