Bride of Frankenstein (1935) (Frankenstein menyasszonya)

brideof_thumbJames Whale Frankensteinje hatalmas sikert aratott minden téren. A közönség imádta, a stúdió könyörgött a folytatásért. Viszont Whale az a fajta rendező volt, aki nem szerette a futószalag-gyártást (ezt a gondolkodásmódot átvehetné néhány mai filmes is, például a Fűrész sorozat készítői), és hogy megpróbálja erről az ötletről lebeszélni a stúdiót, készített egy filmet egy láthatlan emberről, aztán egy másikat egy öreg sötét házról, a fejeseket viszont ezeknek a sikerei sem hatották meg, és nem tettek le egy újabb Frankensteinről. Végül Whale beadta a derekát (állítólag azért, hogy ne bízzák valami fatökűre a filmet, aki elpusztít mindent, amit ő felépített), és 1935-ben elkészítette a Frankenstein menyasszonyát

Ezen a ponton jegyezném meg, hogy ha valaki még nem látta volna az eredeti Frankenstein filmet, az ne olvasson tovább, mert a Menyasszony közvetlen folytatás, tehát lehetetlen lett volna spoilerek nélkül írni róla.

Ahogy azt a bevezetőben is említettem, a film egy rövid prológus után ott veszi fel a történetet, ahol az előző rész abbamaradt. Dr. Frankensteint súlyos sérüléssel viszik vissza a városba, a csőcselék pedig rágyújtotta a szélmalmot a szörnyre. Amikor a lángok kezdenek elülni, a városlakók is indulnak vissza, a parasztot és a feleségét leszámítva, akiknek a kislányát a szörny megölte. A pofa végül közelmerészkedik a romokhoz, hogy “lássa a saját szemével a gyilkos holttestét”, de pechje van két okból is: 1. bezuhan egy kisebb föld alatti üregbe, 2. a rém még életben van, és ki is nyírja. Ezután a szörnyi megöli az asszonyt is, majd a frászt ráhozza egy idős nénikére (Una O’Connor – ő a Láthatatlan emberben is egy ilyen vicces, ilyedős vénasszonyt alakított, ugyanilyen remekül), majd elhúzza a csíkot, egy darabig nem is látjuk őt újra. Eközben, megtudjuk, hogy Dr. Henry kisebb sérüléssel megúszta azt, hogy a teremtménye ledobta a malomról. A békéje viszont nem tarthat sokáig, mert pár perc múlva betoppan az egyik volt egyetemi tanára, Dr. Pretorius, és egy újabb kísérletre próbálja rábeszélni. Kijózanodott doktorunk azonban elküldi a francba, hisz alig egy órája a number 1 kísérleti siker majdnem kinyírta. Eközben a jónép rájön, hogy a kreatúra életben maradt, úgyhogy üldözni kezdik az erdőben, majd elfogják és börtönbe zárják. Ez az állapot úgy 2 percig tarthat, aztán a szörny kitör, és elég aktívan elkezdi mészárolgatni a lakosságot. A csőcselék elől azonban visszamenekül az erdőbe, és betör egy vak remete házába. Mivel a kisöreg vak, ezért nem látja a vendége arcát, és azt hiszi valami baj érhette a szerencsétlent. A szörny, mivel találkozik életében először egy emberrel, aki nem kap frászt tőle, velemarad ,és segít neki, valamint szavakat tanul tőle. Később viszont két vadász megpillantja őt a remete házában, megtámadják, neki pedig ismét menekülnie kell. Egy kriptában bújik el, amit pár perccel később kirabol Dr. Pretorius és két hülye csatlósa. Női csontokat rabolnak, és amikor a doki meglátja a beszédre is képes szörnyet, rájön, hogy mivel is tudná rávenni Frankensteint egy újabb teremtmény létrehozására.

brideof1

Ha a Frankenstein jó film volt, akkor ez maga a csúcs. James Whale egy zseni volt, az 100%, és a művészetét senki sem lett volna képes utánozni. Nagy kár, hogy egyúttal ez a film volt a búcsúja a horror műfajtól. Ez maga a csúcs a régi Universal filmek között, akárhányszor bújtam át újra-és-újra kis híján teljes gyűjteményemet (Múmia, Láthatalan ember és Fekete lagúna szörnye-filmekből nincs meg az összes), ennél jobbat nem találtam. Nem is számoltam, hányszor néztem már végig. Egyúttal ez volt az első olyan filmek egyike is, amelyeket elég komolyan cenzúrázni kellett. Ez egy halhatatlan remekmű, kötelező minden régi horrorfilm-rajongó számára. És ennek a beszerzése megoldható vatera.hu/amazon.co.uk igénybevétele nélkül is, ugyanis a Budapest Film nemrég adta ki újra!

értékelés: 10/10

Zoo_Lee

1 Comment on "Bride of Frankenstein (1935) (Frankenstein menyasszonya)"

  1. Csende Kristóf | 2012-01-16 at 10:31 |

    Nem tartottad irritálónak és idegesítőnek a házvezetőnő karakterét? Engem a jelenléte mindig zavart, és nem csak itt, a Láthatatlan embernél is, ám ami ott még tűrhető volt az itt már kiborító.

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.