Endangered Species (2002) (Veszélyeztetett faj)

Földönkívülis filmekben az a jó, hogy bárhogy kinézhetnek az élienek. Lehetek én is, vagy akár TE, aki most olvasod, hogy mit írok a földönkívülis filmekről, és vadul bólogatsz, mert IGAZ! Másik fontos dolog e témában, hogy milyen ördögi céllal jöttek (vagy jöttetek) e bolygóra; merthogy jóval nem, az is biztos. Végül, de nem utolsó sorban, hogy ki vagy kik azok a hősök, akik teljesen önzetlenül meg fogják menteni Földünket, hogy ez a szemét, minden hájjal megkent emberiség továbbra is élhessen…

Láthatjuk tehát, hogy minden körülmény adott egy sablonokról-sablonokra lépegető, tehát zseniálisan megszerkesztett B-mozihoz, mely műfajilag szerény véleményem szerint leginkább a fantasztikus thriller-komédia ritkaságszámba menő kategóriába tartozik, mintsem vérbő horror vagy mondjuk agyalós sci-fi lenne.

Egy ballonkabátos, nem túl bizalomgerjesztő fószer lép be az Új Test edzőterembe. Miután a film első öncélú pucérkodására is hamar sor kerül – egy ritka rusnya szilikonmaca prezentálja ezt, aki később golyót kap, akár az ott tartózkodó összes többi emberke, s a pacák néhány testet lazán magával visz a mikrobuszába, miután megbirizgálta a szemüket. A főszereplő Mike Sullivan rendőr, és mint láthatjuk, felettébb boldog és kiegyensúlyozott családapa: a film első tíz percében szexel is egyet a feleségével, bezzeg a gyerekeinek nem vesz egy kurva háziállatot, akár hogy hisztiznek. Mellesleg szörnyen ideges, mert tipikusan seggarc társaival az elkaphatatlan idegen (akiről még csak nem is sejtik, hogy tényleg Idegen) után nyomoznak, de eddig semmi eredmény. Egy hihetetlen B-csellel aztán elkapnak egy különös faszit, aki a film első részében kb. mást sem csinál, mint egy tök üres szobában, napszemüvegben egy láthatatlan konzolt nyomogat meg földönkívüli nyelven hablatyol. Mint később kiderül, ő egy másik bolygóról származó, az embereket védő vadőr (micsoda vicc!), aki később a zsernyák segítségére lesz, mikor el akarják kapni az idegen vadászt! Egy őrületes hajsza kezdődik a néha láthatatlanná váló, gaz élien és a jók csapata között, melybe mi más, mint a Föld megmenekítése a cél…

Eric Roberts (sok gagyiban próbálkozott, nincs kedvem sorolni, hogy aztán meg álmatlan éjszakáim legyen, amiért nem láttam mindet) és Arnold Vosloo (Múmia kimagasló és mellesleg gyilkos homlokú sztárja!) minőségi főszereplésével egy hamisítatlan B nagyágyúnak lehetünk tanúi. Úgy záporoznak benne a profán jelenetek – pl. rendőr, családi, sztrip, akció és egyéb atomklisék – hol humorosnak szánt, hol meg komoly körítéssel, hogy legszívesebben mind a húsz ujját megnyalná az ember! Filmünk egyik csúcsjelenetében, mikor egy láthatatlan járműből lövöldözik, csak deréktól felfele mutatják az élient; költségvetés biztos nem bírta el az űrhajót! – ekkor már sírva könyörgünk, hogy mielőbb legyen vége! De ekkor még mindig nem láthattuk a gyilkos gumiufó-fejét! Erre a film utolsó tíz percéig kell várni, megéri! Ha a Film+ programigazgatója lennék, én bizony egy nap többször is leadnám (persze csakis fő műsoridőben, akár egymás után) ezzel is csak fokozva a film orbitális erényeit, haha!

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Endangered Species (2002) (Veszélyeztetett faj)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.