11-11-11 (2011)

11.11.11.-e vagyon! Valaki a világvégét, van aki csupán a szerencséjének kovácsát látja eme dátumban, pláne ha 11.11.11. 11 óra 11 perckor adja fel lottó szelvényét, de legyünk őszinték, ha ezen sorokat olvasod, és nem Te vagy az utolsó ember a földön, valószínűleg ehhez a dátumhoz sem köthető semmi érdemleges, ha pedig igen, az valószínűleg nem a délelőtt folyamán elfogyasztott libának köszönhető!

Jó ez a számmisztika! Például ha vesszük az egyik főszereplő nevét, méghozzá a 13 betűből álló Michael Landes-ét, és ezt elosztjuk 11-el, 1,1-et kapunk. Vagy például vesszük a szintén Bousman által rendezett Repo! című film imdb-n olvasható Lionsgate storyline teljes szövegét, ami 123 szóból áll, és ezt elosztjuk 11-el, akkor mit kapunk? 11-et!

Az okkultisták számára ez egy baljós szám. Rejtettet veszélyekre, árulásra figyelmeztet, a jósok szerint pedig egy mesterszám, méghozzá a megvilágosodás száma. Szerintük ez a bennünk lévő, vagy éppen a 11-én születettekben lakozó Istent jelképezi, akivel mindenképp felkell venni a kapcsolatot.

Mikor Joseph Crone elismert regényírónak felesége és gyermeke balesetben elhalálozik, az író érthető módon magába süpped. Baját tetézve, öccsétől is rossz híreket kap, édesapja haldoklik. Azonnal Spanyolországba utazik, mivel rokonai Barcelonában laknak. Ott viszont nem csak a gyász és az emlékek kötik le mindennapjait, hanem démonok tucatjai is, akik a bűvös dátumhoz közelítve egyre bátrabbak lesznek és többet mutatnak két világ közti valójukból.

A történet nincs túlmisztifikálva és szép lassan építkezik, amit én nagyon csípek. A baj csupán az, hogy mikor már a stáblista pörgött, én még akkor is vártam hogy igen! na majd most alakul ki a cselekmény, de sajnos nem. Azt kell észrevennem, hogy Bousman ha alátolnak egy, már felfutatott brandet, mint a Fűrész széria, akkor elvegetál, de amúgy egész egyszerűen semmi stílusa nincs. A Mother’s day egyszerűen nem tart sehova és főleg a vége logikátlan, a Repo! című csoda a maga mű cyberpunk világával kiábrándító, és itt van ez a hites izé, ami egész egyszerűen képtelen a nézői elvárásoknak eleget tenni, de még az érdeklődés magját sem sikerül elvetni. Ha most elkezdeném az ikertornyok lerombolásával és a 11-es számmal való összefüggéseket taglalni, sokkal többre mennénk, mert úgy legalább kitudnám tölteni a rendelkezésemre álló helyet, mert ezt a filmet csupán, a kritikai eszköznek nem minősülő „szar” szóval tudom jellemezni! És nem, és nem! A morcos tekintet nem elég a félelemkeltéshez, és baromi kevés egy magát színésznek valló, bárkitől is!

Ha rám hallgatsz, inkább a 11-es számhoz köthető érdekességeket, vagy még inkább a barátod illetve barátnőd különleges adottságait fürkészed, de ezt a filmet örökre elfelejted. Egyszerűen nem éri meg!

 

Értékelés: 1/10, csak hogy stílszerű legyek:)

Miskei

3 Comments on "11-11-11 (2011)"

  1. Fárasztó egy film és rossz. Nagyon rossz. Bousman eddigi munkássága után meg szinte vérlázítóan gagyi, kiszámítható és klisés. Nem is értem ezt az egészet.

  2. pedig megfogom nézni, mert nagyon kíváncsi vagyok rá, ezért sajnálattal hallom, hogy milyen rosszra sikeredett :(..de én ma 11:11-kor kívántam valamit, ha beteljesedik akkor igaz, hogy jelentős időpont, ha nem akkor..nem 🙂

  3. Sajnos egyet kell, hogy értsek… Ez egy kalap szar. :S

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.