Rise of the Animals (2011)

Oldalunkon már ezerszer találkozhattunk gigaméretű és/vagy mutáns, megzabolázhatatlan teremtményekkel, amik jobb ötletük nem lévén, emberekre támadnak, de hogy ezt a félelmetesnek szánt koncepciót ennyire komolytalanra vegyék, arra szerintem még nem  nagyon volt példa. Úgy hiszem, az alkotók az 1976-os Day of the Animal B-filmet vehették alapul, amikor kevés kivételtől eltekintve mindenféle felbőszült emlőst megidéztek ebbe a hulladékba…

Pizza futár srác és haverja az egyik este egy erdő szélén lévő csaj buliba keverednek, ahol ott ragadnak, sőt egyiküknek még egy numera is összejön. Reggel aztán különös dolgok történnek: egy aranyos kis őzike lerágja az egyik lány karját, majd pedig nemsokára rá feldühödött szarvasok egy csapata támadják be a házat, de nem is akárhogyan! A falat átfejelik, majd az így keletkezett lyukon keresztül húzzák ki (vagy éppen szabják szét) a sunákat, közben a kellékesen nyolcszázmillió liter vért locsolnak mindenkire. Mást nem mondhatok, mint hogy fenomenális!

Három főhősünknek sikerült bepattannia a kocsiba, aztán uzsgyi! Útjuk során a csaj szimplán lekaratéz egy megveszett lovat, később pedig egy gorillával is meggyűlik a bajuk, ami menet közben vetődik a kocsijuk tetejére. Miután autójukat kinyírják, gyalog indulnak neki. Erdei sétájukat vadvízi evezés követi, ahol a megvadult teknősök csoportos támadását ugyan sikerül kivédeniük, de a gyilkos krokodil sajnos felzabálja a haverjukat. Egy farmon végül belefutnak a pizzafutár plátói szerelmébe – akiről többek között kiderül, hogy csak szórakozott a sráccal -, majd a hatalmas drámának egy ordas nagy medve megjelenése vet véget…

Rettenetesen aljas ez a film. Nyilván nem kell komolyan venni, de egyszerűen nem is lehet. Néha ugyan felbukkannak bődületes rossz CGI-kreatúrák (medve, gorilla), többségében azonban a támadásokat plüssfigurákkal vagy bábokkal oldják meg – gondolok itt többek között a zokinbáb szarvasok házba való befurakodására, amin konkrétan egy életre szóló agyfaszt kaptam. Szóval fárasztó és elmebeteg  jelenetekben nincs hiány, meg hát szereplőink is eléggé kitesznek magukért, hogy a zs-színvonal végig fent maradjon. Ehhez jönnek még hozzá a különféle bődületes kísérőzenék, hanghatások és egyéb effektek. Iszonyatosan selejtes mozi, ebből kifolyólag csakis professzionális szarfilmeseknek ajánlom.

 Értékelés: 8/10 (trash-skála szerint)

eyescream

 

1 Comment on "Rise of the Animals (2011)"

  1. Elég volt a trailert megnézni,hogy lássam hogy ez egy igazi szarkupac!Ez a film annyira szar lehet,hogy sikítva szaladnék ki a világból.Azt hiszem nagy ívben fogom kerülni…. :O

Leave a comment

Your email address will not be published.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.