Mandrake (2010) (Mandragóra)

mandrake_thumbGondolom eredeti ötlet hiányában a Man-Thing című (eredetileg képregényes) mocsárban éldegélő humanoid koncepcióját alapul véve a merőben kreatív SyFy-osok kitalálták ezt az őserdő mélyén, a bennszülöttek által félve emlegetett, félig növény-félig állatot, ami leginkább egy polippal kevert enttel mutat hasonlatosságot – remélem elég világosan fejeztem ki magam…

Hipergazdag fószer expedíciót szervez egy őserdőbe, ugyanis egyéb fontos dolga nem lévén, irtóra meg akarja találni egyik távoli őse felbecsülhetetlen értékű fegyverét. Mert az olyan jó! Csapatunk egy sírt megbolygatva viszonylag hamar megtalálja az említett tárgyat, azzal viszont nem számolnak, hogy valami mást is elszabadítanak.

mandrake_2

Visszafelé belebotlanak a környék őslakosaiba, akik szabadidejükben elfogott tudósaikat áldozzák fel ennek az indákkal rendelkező fa-szörnynek vagy minek. Közben főnökük, a hipergazdag pacák is megjelenik a helyszínen, és szépen lassan kitudódik, hogy előttük már járt itt egy expedíció, csak azok nem tértek vissza. Nah, és vajon miért?! A fogyatkozó brigád egy Jason Statham-klón vezetésével megpróbálja a monsztert visszazárni a sírba, ami nem egy egyszerű feladat…

mandrake_1

Ha azt nézzük, hogy egy televízióra készült SyFy-produkció, akkor annyira nem is szar, egyébként pedig szokásosan közepes gagyi színvonal – odavetítések, karakterformálás hiánya, érthetetlen cselekedetek és még sorolhatnám. Átlag nézőnek megteszi. Nekem mondjuk ez az entekre hajazó faszörny kinézete kivételesen bejött; bár hozzá tartozik, hogy amikor az ő szemszögéből próbálják bemutatni az eseményeket az valami kiábrándítóan fos. Egyszer nézhető formátum.

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Mandrake (2010) (Mandragóra)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.