Quake (1996)

quake_thumbA most huszonéves korosztály, főleg a hímnemű közönség számára nem ismeretlen fogalom a Doom, hiszen a 90-es évek első felében létrejött játék nagyon meghatározó volt a számítástechnika és a horror műfaj keretein belül. Sikere máig töretlen, és a mára már klasszikusnak számító játék ledönthetetlen volt a trónjáról. Mindaddig, amíg…

Teleportáció. A nagyhatalmakat mindig is izgatta a benne rejlő lehetőségek száma, és az egyik kormány sikeresen meg is alkotta a szekezetet. Igen ám, de a portál másik végén lévő világ is birtokol egy hasonló teleportáló mechanizmust, és összekötve a mieinkkel, számtalan csapatot küld át világunkba. Az ellenség kódneve Quake. egy ocsmány, teljesen más világ iszonyatos teremtményei. A történet szerint egy ember maradt életben a földi bázison, miután a Quake seregei befészkelték magukat az erődítménybe. Fel kell vennünk a harcot a horror ellen, és nemcsak a bázist megtisztítani, de átmenni az ő világukba, és egyszer s mindenkor leszámolni a csapatok vezérével.

A nagysikerű Doom játékuk után az ID Software bejelentette, hogy máris dolgozik egy projekten, és mindenki tűkön ülve várta a feljelményeket. Amit 1996 nyarán bemutattak, forradalmian megváltoztatta a számítógépes játékipart. Meghalt a király, éljen a király, a Doom (habár mindmáig klasszikus), csupán csili-vili pompának tűnt az elénk táruló sötét, klausztrofóbikus horror mellett. A Quake nemcsak izgalmas volt, mint a Doom, hanem nagyon ijesztő is.

quake_2

A játék viszonylag egyszerű alapokon nyugszik: labirintus szerű pályákon kell keresztülmennünk, kulcsokat keresve, amelyek kinyitják nekünk az ajtókat, közben megvédenünk magunkat a ránk támadó szörnyek ellen, és persze vigyázva a rejtett csapdákra. Mindehez fegyverek, páncélok, és elsősegély csomagok lesznek a segítségünkre, melyeket itt-ott elszórva tudunk felszedni.

quake_1Eddig eléggé primitív, nem igaz? A Quake hatalma viszont sokkal több dologban rejlik. Ezelőtt nem volt még olyan játék, ami ennyire élethűvé varázsolta volna elénk a nyirkos, ódon, sötét és gótikus poklot, mindvégig társítva hozzá a hihetetlen magányt és bezártságot. Ezt nemcsak a pályák kidolgozásával érték el, hanem főként az új Quake-motor által nyújtott 3D-s megvilágításnak köszönhették. Gyönyörű árnyékokat, és atmoszféra világítást teremtettek, az ember észre sem veszi, de a falakon pislákoló fáklyák sejtelmesen ragyogják be a textúrákban megbúvó démoni szobrokat.

quake_4Képzeljünk el egy gótikus kastélyt, amely felett baljóslatú, sűrű, végelláthatatlan felhőréteg gomolyog. A kastély alig megvilágított labirintusa kietlennek tűnik, és végtelenül csendesnek. De az ódon fa- és sziklaszerkezet elrejtett sötét szegleteiben iszonyatos lények bújkálnak. És itt ér minket a másik varázsa a játéknak: a szörnyek. Nem titkolt tény, hogy a legtöbb lény lovecraft-i vonatkozással bír. Például a főellenség, Shub-Niggurath, irtózatos, csápos teremtményét gondolom, nem kell magyaráznom. Találkozunk Bőrpofára emlékeztető láncfűrészes ogrékkal, pókszerű teremtményekkel, páncélos középkori lovagokkal, arctalan, csupa fogakból álló ugró…valamikkel, stb.. És ezek a lények nemcsak előttünk állnak, és támadnak, hanem zugokból lépnek elénk/mögénk, vagy csak vészjóslóan hörögnek valahol a labirintusban nem messze tőlünk…

A játék örökzöld, hangulata szerintem mindmáig lemásolhatatlan. Egyelőre további három folytatása jelent meg, mind egyedi a maga nemében, számomra viszont a Quake 1 az abszolút befutó.

értékelés: 10/10

levyathan

3 Comments on "Quake (1996)"

  1. Nekem valamiért nem sikerült eljutnom a főellenségig… Az egyes szintek előtt van az a nagy közös terem a teleportokkal és ha egyet befejezel, kinyílik egy újabb. Az utolsó után visszadobott oda és nem tudtam, mi a fenét kell csinálni… Azóta se jöttem rá…

    • ha az összes rúna megvan, akkor visszadobódsz a kezdőterembe, ahol középen pont előtted szó szerint megnyílt a föld. oda kell lesétálni, és belepottyansz egy vízbe, ahol pár Rotfish megölése után kinyílik egy rács, ami a főellenség kamrájába vezet

    • Én most ki fogom nyomni. Majdhogynem 20 év távlatából. Volt főnököm 11 éves fia közölte velem a megoldást. Amint végzel az első 3 világgal, keress egy lépcsőt, ami lefelé vezet, az lesz a kulcs a kijátszáshoz, egymagam én se találtam meg. Erre mondják h több szem többet lát. Ha az utolsó pályán, vagy bármilyen nehézséged támadna, írj nekem ide johnmcclane5509@gmail.com. A Quake 2 és a 4 Rossz. Miért nem az első játék sztoriját és játékmenetét folytatták?

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.