Snakehead Terror (2004) (A rettegés tava)

snakehead_thumbSzerény véleményem szerint sarkalatos pont volt az 1981-es Piranha második része, amelyben a kreatív elmével megáldott alkotók azt próbálták beadni a nézőknek, hogy ezek a vérszomjas jószágok bizony megtanultak repülni – ki tudja, talán ez volt az a film, amely elindította az elmeroggyant, vég nélkül gyártott mutáns cápás és egyéb beteg marhaságokat. Ehhez képest nem igazán tűnik nagy durranásnak a mostani remekművünk, melyben kígyófejű halaink csak simán kimásznak a partra, és ott garázdálkodnak…

A film bevezető képkockáiban gagyin beúszó szalagcímekkel emlékeztetnek minket, hogy két évvel ezelőtt a csúnya snakehead nevű halacskák már egyszer betámadták a lakosságot. Rögtön ezután pedig megindulnak a rejtélyes halálesetek (többek között a főszereplő csaj úszóversenyen induló barátja is áldozatul esik), melyeket a seriff próbál kinyomozni. Időközben megjelenik a színen egy vagány tudósnő, és kapásból kiderítik, hogy ezek bizony ugyanazok a kígyófejű halak, csak most valamiért nagyobbak, ergó vérszomjasabb kiadásban. Ja, és hab a tortán, hogy ezek a jószágok fogják magukat, és uszonyaikon kivánszorognak a szárazföldre…

snakehead_1Főszereplő csaj és a haverjai az egyikük motorcsónakjával elindulnak tök logikus módon kiirtani a halakat, aminek az lesz a vége, hogy egy másik hajót felrobbantanak, miközben sajátjukat kilyukasztják, és még egy haverjuk is odaveszik. Egy lakatlan szigetre vetődnek, ahova nem sokkal később a seriff és a tudóscsaj is megérkezik…

snakehead_2Szörnyfilmhez méltó csodálatos B-hangulat, néhány irritáló mellékszereplőn kívül pedig teljesen azt adja, amit ilyenkor elvárhatunk. Kígyófejű halaink hol szerethetően gagyi gumibábként jelennek meg, hol pedig számítógép alkotta entitásként – mindkét esetben erőteljes a vicc-faktor, de hát ez végül is ez szórakoztató, nem?! Érdekesség, hogy ugyanebben az évben jelent meg a szintén ugyanezen halakról szóló Frankenfish, szóval könnyen lehet, hogy egymásra akartak licitálni hülyeségben. Kedvenc részen, amikor a sziget egyetlen házába bezárkóznak, és a csaj elüvölti magát „Ezek mindenhol ott vannak”, majd kinéz az ablakon, és ott nyüzsögnek az erdő közepén a halak, WTF?! Az meg tisztára Night of the Living Snakehead feeling, ahogy lassan mocorogva özönlenek be a lények a szobába, haha! Kellemes hétvégi agyzsibbasztás.

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Snakehead Terror (2004) (A rettegés tava)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.