Hansel & Gretel: Witch Hunters (2013) (Boszorkányvadászok)

hansel and gretel 118Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki tavaly nagy várakozással ült be a Hófehér és a Vadászra, mivel úgy harangozták be, mint „a klasszikus mese sötét fantasy verzióját”, aztán láttuk, mi lett belőle. De most ez a mese-átalakítós trend hódít, ami egyáltalán nem új (gondoljunk például a Grimmre), 2012-ben Hófehérke kétféle verzióban próbálta elnyerni a szeretetünket, ebben az évben Babszem Jankó néz szembe az óriásokkal, jövőre pedig Csipkerózsika elevenedik meg újból. De várjunk csak, hiszen itt van még nekünk Jancsi és Juliska, akik nem újraértelmezést vagy előzményt kaptak, hanem egy folytatást! Avagy milyen felnőttek lesznek az árva gyerekekből, akik már kiskorukban kénytelenek szembenézni egy borzasztó banyával és meg is ölik őt? Aki (velem együtt) valami Van Helsing-féleségre számított, az nagyot tévedett, ez ugyanis igazán jó és eredeti, már amennyire egy feldolgozás eredeti lehet; ráadásul még horrorisztikus is! Számszeríjakat és puskákat betárazni, védővarázslatokat fel, indulhat a boszivadászat!

HANSEL-AND-GRETEL_510x317

Szóval a kis árvák túlélik életük első találkozását egy banyával és később ezeknek a démoni asszonyoknak a levadászására adják a fejüket, ezzel kezdik el keresni a kenyerüket. János (Jeremy „Sólyomszem” Renner) és Júlia (Gemma Arterton) Augsburgba érkeznek, ahol a helyi polgármester kéri fel őket, hogy a sorozatos gyermekeltűnési eseteknek járjanak utána, mert valószínűleg boszorkányok állnak a dolog mögött. A testvérpár szembetalálja magát az emberek babonás félelmeivel, a tudatlanságukkal és egy minden addiginál veszélyesebb ellenféllel, egy ősboszorkánnyal. Szerencséje segítőik is akadnak (nem is akármilyenek), ám a feladat korántsem egyszerű, ráadásul ha a gonosz rémségek sikerrel járnak, akkor már a tűz sem fogja elpusztítani őket! Vajon meg tudják akadályozni a Vérhold rituáléját?

Hansel-and-Gretel-Witch-Hunters-Exclusive-Pictures11-900x675

Az elején még semmi különösre nem számítottam, pláne úgy, hogy kiírták „MTV Movies”, a producerek közt meg megjelent Will Ferrell neve. Ám már a nyitójelenetnél megfogott a tök jó zene, aztán az élethű első banya-kaland, majd az animált főcím, amiben a több száz éves kódexekben látható rajzokhoz hasonlóak elevenednek meg. És a testvérpár augsburgi belépőjétől kezdve igazán szórakoztató, véres és vicces egy óra következett, ami már csak horror-rajongói szemmel nézve is megérte. A szörnyeket nem számítógépes animációval, hanem maszkokkal és kameratrükkökkel keltették életre, ami nálam máris pluszpont bármilyen filmnél; aztán ott vannak a csaták, ahol a hősök is meg az ellenfelek is rendesen véreznek, érezhető a veszély, meg az, hogy János és Júlia is csak hús-vér emberek, tehát nem elpusztíthatatlanok. A sérülések igencsak realisztikusak, de láthatunk szétdurranó embert, darabokra robbanó koponyát, akasztást, máglyahalált és egyéb borzalmakat. A fantasy-t ötvözik a steampunkkal, így van sorozatlövő számszeríj, shotgunszerű puska, srapneles mesterlövész-fegyver, golyószóró és mágikus lövedékek is röpködnek. Külön pluszpont jár az igencsak élethű trollért és a vörös hajú csajért, akik mindketten nagyon jól néznek ki, bár más-más módon:P A dumák ütősek, a poénok viccesek, a szerelmi szál annyira finom, hogy szinte fel sem tűnik, a testvérek múltját övező homály pedig egy kis extra érdekességet is szolgáltat. A képi világ hasonlít a Trónok Harcáéra, de sokkal meseszerűbb, és ez volt életem első olyan filmje, ahol úgy éreztem, hogy igazán jól működik benne a 3D, tényleg érdemes volt így nézni. Mindössze egyetlen negatívum van, ez a kitalálhatóság: a húgommal néztük és ketten együtt rájöttünk minden fordulatra, amik jöttek, bár volt olyan, amit ő nem talált ki, de én igen és fordítva, szóval annyira nem durva a helyzet. Összefoglalva: Egy jó pasi és egy jó csaj egy fantasztikusan kinéző világban henteli a ronda szörnyeket, miközben király zene szól, röpködnek az íjak/golyók/poénok és a vér is fröcsög rendesen. Ilyennek kell lennie egy szórakoztató horror-fantasy-nek, ebben érezhető a sötét hangulat, nem csak a látványra van kihegyezve, szóval egyszerűen jó. Lesz belőle Vágatlan Verzió és a folytatása is jön, én biztosan megnézem majd mindkettőt!

értékelés: 9/10

tvshaman

1 Comment on "Hansel & Gretel: Witch Hunters (2013) (Boszorkányvadászok)"

  1. hát ez valaki kibaszottul zseniális!! mocskosul eltalált szórakoztatás, horror elemekkel átszőtt dark fantasy köntésében, akcióval meg morbid humorral spékelve 🙂 10/9

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.