Dawna Of The Dead (2008)

dawna_thumb “A világunkból kilenc kapu nyílik a Pokolra. Ebből a hatodik pont az Eveningside temetőben található” – ugye milyen komor felütéssel kezdődik a Holtak hajnala pornós változata? Persze azért nem kell mindjárt lefosni a bokánkat, hiszen ez az olcsó (nagyjából ruhák és egyéb kellékek nélküli) felnőtt-adaptáció többnyire az élőhalottak által röhejesen előadott csoportos erőszak, a nekrofília és a kannibalizmus jegyében telik el.


Két iskolás lánynak öltözött suna hajt az Eveningside temetőbe, ugyanis ott buli készül. Első képkockák alatt megtudhatjuk, hogy Dawna barátja nemrég halt meg, és mivel hiánya betölthetetlen űrt hagyott benne (értitek, nem?!), kénytelen minden héten kijárni és a sírján maszturbálni, hogy ily módon enyhítsen szörnyű fájdalmán.

dawna_1
Ezúttal viszont az a nagyszabású tervük, hogy az ouija-tábla segítségével felvegyék a kapcsolatot elhunyt barátja szellemével, ami ugye filmes körökben semmi jóra nem szokott vezetni. Aztán ki tudja milyen megfontolásból, de Dawna elsétál egy számára tök idegen sírhoz, ott levetkőzik, majd maszturbálni kezd. Szerencsétlenségére a kifolyó sunaszaftja a szentségtelen talajjal érintkezve zombikat kelt életre, s ezek az olcsó maszkba bújt élőhalottak agyzabálás helyett csakis erőszakolni akarnak!

dawna_3
Miután halálra kefélték Dawna barátnőjét, a temetőben partizó többi csajszi következik. Persze az ellenkező nemből is vannak feltámadt egyedek: két zombi csaj például a kriptában egy csávó farkát kajálja meg, közvetlenül az aktus után. Legvégén persze Dawna sem menekülhet, elkapják, és már-már úgy tűnik, belehal az erőszakba, amikor hirtelen felébred, TECCIK ÉRTENI?! Körülnéz, de a zombik és a halálra erőszakolt testek egy-egy szálig mind eltűntek. Igaz, ő tök pucér, de ez a tény annyira nem érdekli, hogy lazán elmegy haza, mint ki jól végezte dolgát.

dawna_2
Igazából a kép (régies hatást keltő, archív-effektezés) és hang (egyedül talán a nyögések mennek real-time, többi mind ilyen alákevert sikoly) tekintetében nincs „különösebb” bajom vele, sőt néha még az eredeti Dawn Of The Dead központi tétele is felcsendül, persze kissé áthangszerelt formában. Viszont az olcsó jelenetek (karvastagságú gumi-belekkel magát izgató hölgy, ezüstporral befújt, kanos zombi-férfiak) mint pornó, nem tűnnek annyira igazán kéjesnek; mint film, pedig kimondottan röhejes. Elég minimálszagú szórakoztatás, de legalább drága maszkokra, kosztümökre, trükkökre nem kellett költeni, haha!

Értékelés: 5/10

eyescream

Be the first to comment on "Dawna Of The Dead (2008)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.