Halember (2011)

halember_thumbHany Istók legendáját úgy vélem, néhányan már ismeritek: a Hanságban található mocsaras területeken élt egy félig ember, félig halszerű lény, akit többször is próbáltak megemberesíteni, de az megszökött, és visszatért vízi életmódjához. Talán ez a monda, illetve az Ezüst-tó gyilkosságért kiáltó tökéletes atmoszférája ihlette a balassagyarmati fiatalokat (név szerint: Cseh Lórántot és Kovács Domonkost), hogy CseDo Films néven létrehozzák vidám hangulatú, amatőr slasher-jüket.

Fiataljaink egy kis szieszta gyanánt az Ezüst-tó mellett lévő nyaralójukhoz utaznak. Előkerül alkohol, fű, leszbikus pornó, ja és kis szomszédi figyelmeztetőt is kapnak, hogy politikailag korrekt legyen a bevezető rész. Bekészült kisgyerek jó ötletnek tartja lemenni a tóhoz, és úszni benne, ezért nagyjából meg is érdemli, hogy valami elintézze. Estefelé az újdonsült pár, pezsgővel felszerelkezve érkezik egy romantikus (gumi)csónakázásra, mire a lény újra támadásba lendül. A srác ezúttal túléli az esetet, de csak azért, hogy hírül vigye a halember újabb titokzatos támadását.

halember_1Nyaralóban előbb a leszbikusságának bizonyítékául szolgáló DVD-ért lefutó muffot intézi el a szörny, majd pedig a megmaradt egy szem leányzót húzza ki a második emeleti ablakból, ki tudja milyen okból kifolyólag. Sajnos szörnyünk a merítőkanál többszöri odacsapására sem engedi el zsákmányát, így kis csapatunk száma kettőre redukálódik. Nem igazán rázza meg őket a többiek elvesztése, azonban másnap baltákkal felszerelkezve mégiscsak kimennek a tóhoz, hogy elintézzék a gaz halembert…

halember_2Legelső és egyben leégetőbb kérdésem a filmmel kapcsolatban, hogy mi akart lenni az egész produkciót övező, erőltetett „német” felhang?! Balassagyarmati csapatunk ugyanis germán szereplőket, germán környezetben, mindenféle germán körítéssel (pl. zene) próbálta úgy pozicionálni, mintha az valamivel külföldibbé tenné az amúgy szerény költségvetéssel forgatott slasher-jüket. Első blikkre a tó-analógiából kifolyólag akár Péntek 13 kópia is lehetne, bár szempontunkból az sem lényeges.

halember_3Fontos viszont, hogy a film legnagyobb hibájának tekinthető hangsáv-egyenletlenség bizony eléggé odavágja az élvezhetőség fokát! Egyik párbeszédnél még normális a hang, aztán hirtelen alig lehet valamit hallani, következő pillanatban ismét erőre kap és így tovább. Ami az operatőri munkát illeti, néhol óvatosabbak lehettek volna a szűrökkel, mert használatuk elég hányaveti módon történik a cselekmény során. Szereplők lelkes amatőrök, szörnyünk pedig egy fóliával betekert maszkos humanoid, ami már-már súrolja a trash határmezsgyéjét, néhány dologra viszont odafigyelhettek volna. Az például elég szürreális, amikor a szörny a második emeleti ablakból ráncigálja kifele a lányt (konkrétan a nagy büdös semmibe), bár sokat próbált hulladékfilm-kedvelőként átéltem én már sokkal de sokkal elképesztőbb WTF-élményt. Ezen tényektől eltekintve simán nyújtja azt az „annyira kiszámíthatóan klisés szar, hogy már szinte szórakoztatóan jó” szintet, mit a legtöbb, mostanság pofánkba ömlő USA-beli slasher. Szóval még akár büszkék is lehetünk, hogy van egy ilyen minőségi alkotásunk, haha!

Értékelés: 6/10

eyescream

Be the first to comment on "Halember (2011)"

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.