Míg a Három anya trilógia első két része (Suspiria, Inferno) között csupán 3 év telt el, ezúttal 27 évet kellett várni a történet befejezésére. Dario Argento Rómába kalauzol minket, ahol megtapasztalhatjuk a Könnyek anyjának felemelkedését és az uralma alatt történt borzalmakat.

Ki más lehetne főszereplőnk, mint Asia Argento, aki látszólag véletlenül kerül az események sodrába, de egy kis freiburgi visszaemlékezés keretében megbizonyosodhatunk az ellenkezőjéről. A múzeum, ahol dolgozik egy titokzatos középkori leletet kap postán, amit felnyitva egy mágikus tunikát talál a munkatársa. A becses tárgyat őrző szobrok azonban megakadályozzák, hogy illetéktelen kezekbe kerüljön, Asia éppenhogy el tud menekülni a vérengzés helyszínéről.

Ezek után elszabadul az erőszak a városban, fiatal nők kihívó hordái borzolják a kedélyeket. Asia ráeszmél a fehér boszorkánysághoz fűződő kapcsolatára, segítőkön, alkimistákon, rendőrnyomozókon keresztül jut el Varelli hírhedt házába. Az édesanyja nyomdokaiba lépve ő is szembenéz az ereje teljében lévő Mater Lachrymarummal, akivel életre-halálra megküzd.

Szinte észre sem lehet venni ezt a hatalmas időugrást a filmek között, ami gondolom az alacsony költségvetésnek és a stylist ’80-as időket idéző stílusának köszönhető. A mitológiáról nem tudtunk meg sok újdonságot, sőt némi ellentmondás is felsejlik a filmek között (például mindig éppen az aktuális főboszi a leggonoszabb a háromból). Kevésbé fedezni fel benne a művészi értéket, de old school hangulatával engem megfogott és számomra úgy tűnik, hogy jól illeszkedik elődeihez.  Mi még biztosan meg fogjuk nézni a trilógiát többször is, de senkinek nem ajánlanám kihagyhatatlan remekműként.

értékelés: 7/10

DeerWoman